Egészség

Három emberből egy megbánja, hogy tetováltatott

Egy tetoválás pár óra alatt elkészül, de évekig tarthat megszabadulni tőle. Egy új technológiával most felgyorsították ezt a folyamatot, bár a módszer nem mindenkinél hat tökéletesen.

Egy szakítás, egy új szerelem, megtérés, felelős státusz a munkahelyen vagy a zenei ízlés megváltozása: változatos okok miatt bánják meg az emberek, hogy valaha, valamit magunkra „firkáltattak”. „Sokan legszívesebben egyszerűen leradíroznák a bőrükről az egykor sokat jelentő ábrákat, vagy szavakat” – mondta dr. Luigi Naldi, akinek kutatócsoportja egy olasz egyetemen 352 ember tetoválását próbálta eltávolítani úgynevezett Q-kapcsolt lézerrel. A „nanoszekundumos lézer” összetöri a bőrben lévő tinta szerkezetét, majd ezeket a részecskéket a test immunsejtjei elszállítják. A kezelések ismétlését kéthavonta javasolják, akiknél ennél sűrűbben került sor a műveletre, azoknál kevésbé volt eredményes.

 Három emberből egy megbánja, hogy tetováltatott

Az új tanulmány szerzője egy amerikai statisztikára hivatkozva, miszerint a serdülőkorú fiatalok 28 százaléka az elhatározását követő első évben megbánja, hogy tetováltatott magára, ehhez képest minden ötödik amerikain van legalább egy tetkó. Érthető tehát, hogy sokakat érdekel, hogyan lehet eltávolítani a megunt ábrát.
Pár évvel ezelőtt ez még csak plasztikai sebészeti úton volt lehetséges, elég drágán és gyakran heges végeredménnyel. Ezután jött a dermabrázió (bőrcsiszolás) és a sóoldatos dermabrázió, ám ezek fájdalmasak és szintén nyomot hagynak.
Ma már a legtöbb helyen erre impulzuslézert használnak, de ez például dohányosoknál kevésbé hatékony; nekik körülbelül 70 százalékkal kisebb az esélyük a sikeres eltávolításra.
Jobb a helyzet, ha még időben észbe kapunk, hiszen minél frissebb a műalkotás, annál könnyebb törölni. Ám a három évnél régebbi tetkók tintája már beivódik a mélyebb bőrrétegekbe. Szintén nem egyszerű a kis piros rózsákat eltávolítani: a színek jobban rögzülnek a sima feketénél.

Mostantól létezik egy gyorsabb és sokkal biztonságosabb technológia. Egy új típusú lézer sokkal rövidebb időintervallumokban bocsátja ki az energiát, és így erősebben „radíroz”. Hatására jobban fellazul és feltöredezik a bőr alá fecskendezett tinta. A „pikoszekundumos” (a nanoszekundum ezrede) lézer segítségével a páciensek 75 százalékánál már két kezeléssel sikerült halványítani a mintát.

Ha pedig nincs más megoldás, marad az átfestés: még nagyobb, még sötétebb minta, ami elfedi a régit. „Sokszor látok elég szörnyű »házi készítésű« dolgokat, fiatalkori meggondolatlanság nyomait – mondja a West end tatoo and piercing szalon munkatársa. – Az, hogy a párjuk nevét magukra íratják, inkább a lányokra jellemző, de gyakori indoka a változtatásnak az is, hogy egyszerűen már nem találják szépnek, ami évekkel ezelőtt még tetszett, vagy épp nem a legjobb helyre csináltatták.”

 Három emberből egy megbánja, hogy tetováltatott

„Sajnos sok olyan »művész« foglalkozik tetoválással, akinek lenne még mit tanulnia, vagy egyszerűen nem kellene erőltetnie azt, ami nem megy – mondja Lőke Norbert, az Invictus tetoválószalon specialistája. – Sajnos előfordul, hogy referenciaként mások munkáit mutogatják. Láttam elképesztő dolgokat, például olyan szöveges varrást, ahol az angol szavakból hiányoztak betűk… Viszonylag egyszerű otthon összeütni egy »gépet«, de a végeredmény… úgyhogy távolítottam már el mintát azért, mert a gazdája nem volt megelégedve a képpel, de azért is, mert meghízott, vagy éppen fogyott és megereszkedett a bőre. Vagy egyszerűen más elveket vall már: írtam át keresztnevet, de hitvallások szövegét is.”

A régi rajz elfedése újjal bonyolult, főként olyan esetekben, ahol sötét az alap, ilyenkor előbb el lehet halványítani. De semmi nem lehetetlen, Norbert tüntetett már el teljes „alkarfestést” amiatt, mert a megrendelő „nyakkendős” munkát kapott, de gyűrűtetoválást is Dubajba induló modell lányról…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top