Egészség

Újabb érv a természetes szülés mellett

Egyre többen szülnek kényelemből császárral, de ezzel komoly hátrányt is okozhatnak a gyereküknek.

Újabb érv a természetes szülés mellettNem sokan vitatják, hogy ha nincs kockázata, akkor az anyának és a babának is jobb a természetes szülés, és most a Yale Egyetemen egy újabb erős érvvel támogatják ezt a felfogást. Azt állítják ugyanis, hogy a természetes úton világra jött gyerekek okosabbak lehetnek, mint akik császárral születtek, írja a Huffington Post.

Egy olyan protein termelődik az agyukban, ami az agy fejlődését segíti, derült ki a kutatásból. Ez a fehérje a memória kialakulásában játszik fontos szerepet, és kihat a gyerekek későbbi viselkedésére, magyarázta a kutatásban részt vevő professzor, Tamas Horvath, aki nem csak a neve alapján magyar: a 90-es évek elején még Szegeden és Budapesten tanult egyetemen. Most az összehasonlító orvostudományi tanszék elnöke a neves Yale Egyetemen, ahonnan rengeteg Nobel-díjas került ki.

„Egyre több anya szül kényelemből császármetszéssel, és most kiderült, hogy ez komoly hatással lehet a gyerekek fejlődésére” – mondta Tamas Horvath. Arra még nem jöttek rá, hogy a császáros szüléseknél miért nem termelődik ez a protein. A professzor szerint a folyamatot a stressz és a nyomás indítja el, amit a baba azalatt érez, hogy világra jön, de tovább keresik a válaszokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top