“Csontvelődonort keresek!”

„Katika tegnap éjjel megkapta a walesi lány őssejtjeit (hálásan köszönjük neki így ismeretlenül is). Drukkoljunk Katinak az újjászületéshez!” – jött a hír január végén, amikor hosszas keresgélés után Katinkának, vagyis Honti Katának sikerült megfelelő donort találni.

A 26 éves sziklamászó lány teljesen váratlanul szembesült a ténnyel: egy munkahelyi üzemorvosi vizsgálaton mutatták ki, hogy gond van. Kiderült, hogy Kata vérszegény, az újabb vizsgálatok pedig megállapították, hogy a vérszegénysége kóros. Jöttek az újabb vérvételek, hogy kizárják azt, amitől a leginkább tartottak, de sajnos épp ezt igazolták: kiderült, hogy a lánynak egy agresszív fajta leukémiája van. Kórházba került. Innentől minden nap vért kapott és kemoterápiát. Egyetlen esélye maradt a gyógyulásra, ha minél hamarabb csontvelődonort találnak neki. A családban, de még a mintegy alig 5 ezres csontvelőregiszterben sem volt Katának megfelelő, így szerelme úgy döntött, nem vár tovább, a Facebookon indított kampányt. A felhívásokat több ezren osztották meg, Kati megmentéséért külön oldalakat is indítottak. A vérellátóknál pedig megindult a roham. Addig nem látott mennyiségben érkeztek a jelentkezők, de külföldön is megindult a keresés.

Annak, hogy valakinek ideális donorsejteket találjanak, körülbelül 1:10 000 az esélye, de vannak ritka „kombinációk” is, amikor még ennél is sokkal nagyobb körben tudnak csak alkalmas személyt találni. Honti Katának is a sok-sok felajánlás ellenére végül Walesből érkezett a megfelelő. A beavatkozás sikerült, a fiatal lány ma már lábadozik.
Ám nem ő az egyetlen, aki a neten próbált donort találni.

Németországból jött a segítség

Simon Szilvia 37 éves, háromgyerekes anya családjában nem akadt megfelelő donor, sokáig hiába volt a transzplantációs várólistán is. A kölesdi asszonynak végül is Németországban találtak donort: a két mintának 12 paraméterben kell egyeznie optimális esetben, nekik 10-ben van egyezés, a transzplantációs bizottság viszont így is rábólintott, úgyhogy hamarosan indul a beavatkozás.

Ugyan az ilyen esetek sokat lendítenek a donáción, hiszen a személyes történetek egyrészt sokakat megérintenek, és általuk tudomást szereznek arról, hogy életet is menthetnek, még mindig nagyon kevés a donor. Péter és Gergely is személyes érintettség kapcsán tudta meg, lehet, hogy éppen az ő segítségükkel kaphat valaki esélyt az egyébként végzetes betegségekkel szemben.
Juhász Péter Pál ma negyvenéves, két gyermek édesapja. Még sorkatona volt, amikor elkezdett vért adni, ott kérdezték tőle, nem lenne-e csontvelődonor.

“Valóságos ováció fogadott”

„Eleve a véradás is nagyon komoly erőpróbát jelentett, mert annyira féltem a tűtől, hogy rendre elájultam már a látványától is” – meséli. “Aztán összeszedtem minden erőmet és leküzdöttem a félelmet. Aztán egyik alkalommal kiderült, hogy egy kisfiún kéne segíteni, kivizsgáltak, de nem voltam alkalmas, viszont bekerültem a csontvelőregiszterbe, hogy bármikor hívhassanak, ha épp rám van szükség. Nem is telt el fél év, már szóltak, hogy kellene jönnöm. Amikor élesbe fordult a helyzet, pontosan megkaptam az útmutatást. Szigorúan követtem mindent, ugyanis ha velem bármi történik, a beteg meghal. A lényeg ugyanis, ha zöld utat »kapunk«, a beteg immunrendszerét teljesen elpusztítják, vagyis semmilyen védelme nem marad. Összesen kilenc injekciót kellett beadnom, naponta kettőt, hogy a vérem felsűrűsödjön, kivettem táppénzt, hogy semmi se zavarja az eredményt. Reggel hatkor úton voltam, fél 9-kor már meg is volt az egész. Ami viszont fantasztikus élmény volt, hogy olyan szobába kerültem, ahol betegek voltak, elképesztő tapsvihar és valóságos ováció fogadott. Én voltam a harmadik őssejtdonor Magyarországon. A szabályok miatt nem tudom, kinek lettem a donorja, de nagyon jó lenne egyszer megismerni, mégis az én sejtjeim élnek tovább benne.”

“Büszke lennék, ha nekem sikerülne megmentenem”

Kovács Gergely szociológus félig-meddig személyes érintettség kapcsán találkozott a csontvelő-donációval.
„Egy régi gimnazista társam keresett meg sokunkat, hogy az öccsének leukémiája van, próbáljunk segíteni. Az én nagypapám is ebben a betegségben halt meg, de amúgy is nagyon megérintett a dolog, azonnal mentem, hogy hátha én lehetek, akin múlhat a fiú élete. Egy-két évig küzdöttek érte, de végül egyikünk sem volt számára megfelelő. Ő sajnos meghalt. Én viszont bekerültem a regiszterbe, és néhány hónapja aztán kerestek a központtól megint, hogy úgy néz ki, valakinek alkalmas lennék. Újabb négy kémcsőnyi vért vettek, mondták, sokakat megnéznek. Legutóbb egy-másfél hónapja jelezték, hogy szűkült a kör, de benne vagyok, számítanak rám. Persze nekem is van egy életem, tudnom kell, hogy tervezzek, de mindenképpen jó érzés a tudat, hogy többet teszek, mint egy átlagos ember. Nagyon büszke lennék, ha nekem sikerülne megmentenem, legalábbis közöm lenne hozzá, hogy valaki túléli ezt a betegséget. Ehhez pedig valóban elég a minimális jóindulat meg némi szabadidő. Addig is hordom a karszalagot, ami mutatja, hogy a csontvelőregiszterben vagyok, s ha rákérdeznek, jó érzéssel mesélem, és így mind többekhez juttatom el az információt. Az pedig, hogy ki kapja? Azon beszélgettünk a barátaimmal, hogy lehet, jobb így, hogy nem tudom, mert akkor az ember talán elkezdene filozofálni, tudattalanul is válogatni, ki az, akinek szívesen, mert megérdemli, míg a másik talán nem is. Jobb ezt nem tudni” – mondja a fiatalember.

“Mindegy, a Föld melyik pontján élnek”

Jelenleg hatezer donor van a magyar csontvelőregiszterben, viszont itt példaértékű az összefogás: ez a regiszter ugyanis a világon átívelő, 42 ország 75 őssejtregiszterének együttműködésével dolgozik, vagyis az összesen 19 milliós regiszterből bárhol bárki kaphat donort. Magyar betegnek volt, hogy argentin, norvég, vagy épp ausztrál donor volt a legalkalmasabb.
„Összesen 12 paramétert kell egyeztetni, ezeknek viszont vagy hétezer kombinációja lehet. Így nézzük végig betegenként a nemzetközi adatbázisban az egyezést, s ahol a legjobb, optimális egyezést találjuk, onnan kérünk donort. Itt pedig teljesen mindegy, a Föld melyik pontján él a beteg és a donor – mondja dr. Rajczy Katalin, az Országos Vérellátó Szolgálat által fenntartott regiszter vezetője. – Egyre jobbak a túlélési esélyek, de az adományozás a donornak is jót tesz. Stimuláló hatása van, felpörgeti a szervezetet, az immunrendszert és a vérképződést. Egyébként a beavatkozás után a donor is egy-két évre »le van foglalva«, vagyis fenntartjuk a betegnek, hátha valamilyen sejtpótláshoz szükség lesz még rá. A regenerálódás kedvéért a donációt követően egy évig vért sem adhat.