Egészség

“Csontvelődonort keresek!”

Emberek, akiknek mások segítőkészségén múlik az életük, és emberek, akik önzetlenül segítenek. Sok esetben róluk szól a csontvelő-donáció, ami egyfajta lelki összetalálkozás is, még ha az adományozó és a befogadó nem is ismerik egymást.

„Csontvelődonort keresek!” „Katika tegnap éjjel megkapta a walesi lány őssejtjeit (hálásan köszönjük neki így ismeretlenül is). Drukkoljunk Katinak az újjászületéshez!” – jött a hír január végén, amikor hosszas keresgélés után Katinkának, vagyis Honti Katának sikerült megfelelő donort találni.

A 26 éves sziklamászó lány teljesen váratlanul szembesült a ténnyel: egy munkahelyi üzemorvosi vizsgálaton mutatták ki, hogy gond van. Kiderült, hogy Kata vérszegény, az újabb vizsgálatok pedig megállapították, hogy a vérszegénysége kóros. Jöttek az újabb vérvételek, hogy kizárják azt, amitől a leginkább tartottak, de sajnos épp ezt igazolták: kiderült, hogy a lánynak egy agresszív fajta leukémiája van. Kórházba került. Innentől minden nap vért kapott és kemoterápiát. Egyetlen esélye maradt a gyógyulásra, ha minél hamarabb csontvelődonort találnak neki. A családban, de még a mintegy alig 5 ezres csontvelőregiszterben sem volt Katának megfelelő, így szerelme úgy döntött, nem vár tovább, a Facebookon indított kampányt. A felhívásokat több ezren osztották meg, Kati megmentéséért külön oldalakat is indítottak. A vérellátóknál pedig megindult a roham. Addig nem látott mennyiségben érkeztek a jelentkezők, de külföldön is megindult a keresés.

Az őssejtátültetés során arról van szó, hogy kemoterápiával és teljestest-besugárzással ki kell pusztítani a beteg összes csontvelői vérképző sejtjét, hogy megöljék az elvadult sejtvonalat, aztán a donor őssejtjeivel újratelepítik a csontvelőt, hogy legyen, ami fehérvérsejtet termel a védekezéshez, vörösvértesteket az oxigénszállításhoz és vérlemezkéket a véralvadáshoz. A leukémiás, limfómás és csontvelő-elégtelenségben szenvedők életét sokszor csak a csontvelő-átültetés mentheti meg.

Annak, hogy valakinek ideális donorsejteket találjanak, körülbelül 1:10 000 az esélye, de vannak ritka „kombinációk” is, amikor még ennél is sokkal nagyobb körben tudnak csak alkalmas személyt találni. Honti Katának is a sok-sok felajánlás ellenére végül Walesből érkezett a megfelelő. A beavatkozás sikerült, a fiatal lány ma már lábadozik.
Ám nem ő az egyetlen, aki a neten próbált donort találni.

Németországból jött a segítség

Simon Szilvia 37 éves, háromgyerekes anya családjában nem akadt megfelelő donor, sokáig hiába volt a transzplantációs várólistán is. A kölesdi asszonynak végül is Németországban találtak donort: a két mintának 12 paraméterben kell egyeznie optimális esetben, nekik 10-ben van egyezés, a transzplantációs bizottság viszont így is rábólintott, úgyhogy hamarosan indul a beavatkozás.

Ugyan az ilyen esetek sokat lendítenek a donáción, hiszen a személyes történetek egyrészt sokakat megérintenek, és általuk tudomást szereznek arról, hogy életet is menthetnek, még mindig nagyon kevés a donor. Péter és Gergely is személyes érintettség kapcsán tudta meg, lehet, hogy éppen az ő segítségükkel kaphat valaki esélyt az egyébként végzetes betegségekkel szemben.
Juhász Péter Pál ma negyvenéves, két gyermek édesapja. Még sorkatona volt, amikor elkezdett vért adni, ott kérdezték tőle, nem lenne-e csontvelődonor.

„Csontvelődonort keresek!”

“Valóságos ováció fogadott”

„Eleve a véradás is nagyon komoly erőpróbát jelentett, mert annyira féltem a tűtől, hogy rendre elájultam már a látványától is” – meséli. “Aztán összeszedtem minden erőmet és leküzdöttem a félelmet. Aztán egyik alkalommal kiderült, hogy egy kisfiún kéne segíteni, kivizsgáltak, de nem voltam alkalmas, viszont bekerültem a csontvelőregiszterbe, hogy bármikor hívhassanak, ha épp rám van szükség. Nem is telt el fél év, már szóltak, hogy kellene jönnöm. Amikor élesbe fordult a helyzet, pontosan megkaptam az útmutatást. Szigorúan követtem mindent, ugyanis ha velem bármi történik, a beteg meghal. A lényeg ugyanis, ha zöld utat »kapunk«, a beteg immunrendszerét teljesen elpusztítják, vagyis semmilyen védelme nem marad. Összesen kilenc injekciót kellett beadnom, naponta kettőt, hogy a vérem felsűrűsödjön, kivettem táppénzt, hogy semmi se zavarja az eredményt. Reggel hatkor úton voltam, fél 9-kor már meg is volt az egész. Ami viszont fantasztikus élmény volt, hogy olyan szobába kerültem, ahol betegek voltak, elképesztő tapsvihar és valóságos ováció fogadott. Én voltam a harmadik őssejtdonor Magyarországon. A szabályok miatt nem tudom, kinek lettem a donorja, de nagyon jó lenne egyszer megismerni, mégis az én sejtjeim élnek tovább benne.”

 
„Csontvelődonort keresek!”
 
„Csontvelődonort keresek!”

“Büszke lennék, ha nekem sikerülne megmentenem”

Kovács Gergely szociológus félig-meddig személyes érintettség kapcsán találkozott a csontvelő-donációval.
„Egy régi gimnazista társam keresett meg sokunkat, hogy az öccsének leukémiája van, próbáljunk segíteni. Az én nagypapám is ebben a betegségben halt meg, de amúgy is nagyon megérintett a dolog, azonnal mentem, hogy hátha én lehetek, akin múlhat a fiú élete. Egy-két évig küzdöttek érte, de végül egyikünk sem volt számára megfelelő. Ő sajnos meghalt. Én viszont bekerültem a regiszterbe, és néhány hónapja aztán kerestek a központtól megint, hogy úgy néz ki, valakinek alkalmas lennék. Újabb négy kémcsőnyi vért vettek, mondták, sokakat megnéznek. Legutóbb egy-másfél hónapja jelezték, hogy szűkült a kör, de benne vagyok, számítanak rám. Persze nekem is van egy életem, tudnom kell, hogy tervezzek, de mindenképpen jó érzés a tudat, hogy többet teszek, mint egy átlagos ember. Nagyon büszke lennék, ha nekem sikerülne megmentenem, legalábbis közöm lenne hozzá, hogy valaki túléli ezt a betegséget. Ehhez pedig valóban elég a minimális jóindulat meg némi szabadidő. Addig is hordom a karszalagot, ami mutatja, hogy a csontvelőregiszterben vagyok, s ha rákérdeznek, jó érzéssel mesélem, és így mind többekhez juttatom el az információt. Az pedig, hogy ki kapja? Azon beszélgettünk a barátaimmal, hogy lehet, jobb így, hogy nem tudom, mert akkor az ember talán elkezdene filozofálni, tudattalanul is válogatni, ki az, akinek szívesen, mert megérdemli, míg a másik talán nem is. Jobb ezt nem tudni” – mondja a fiatalember.

“Mindegy, a Föld melyik pontján élnek”

„Csontvelődonort keresek! Jelenleg hatezer donor van a magyar csontvelőregiszterben, viszont itt példaértékű az összefogás: ez a regiszter ugyanis a világon átívelő, 42 ország 75 őssejtregiszterének együttműködésével dolgozik, vagyis az összesen 19 milliós regiszterből bárhol bárki kaphat donort. Magyar betegnek volt, hogy argentin, norvég, vagy épp ausztrál donor volt a legalkalmasabb.
„Összesen 12 paramétert kell egyeztetni, ezeknek viszont vagy hétezer kombinációja lehet. Így nézzük végig betegenként a nemzetközi adatbázisban az egyezést, s ahol a legjobb, optimális egyezést találjuk, onnan kérünk donort. Itt pedig teljesen mindegy, a Föld melyik pontján él a beteg és a donor – mondja dr. Rajczy Katalin, az Országos Vérellátó Szolgálat által fenntartott regiszter vezetője. – Egyre jobbak a túlélési esélyek, de az adományozás a donornak is jót tesz. Stimuláló hatása van, felpörgeti a szervezetet, az immunrendszert és a vérképződést. Egyébként a beavatkozás után a donor is egy-két évre »le van foglalva«, vagyis fenntartjuk a betegnek, hátha valamilyen sejtpótláshoz szükség lesz még rá. A regenerálódás kedvéért a donációt követően egy évig vért sem adhat.

Az Országos Vérellátó Szolgálat kijelölt állomásain donornak jelentkezhet minden 18-55 év közötti egészséges felnőtt, aki önként vállalja, hogy kiválasztása esetén csontvelőt vagy őssejtet ad Magyarországon és a világ bármely táján élő beteg számára, fajra, nemre, vallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül. A várólistára évente 100-150 új beteg kerül fel, és mintegy fele ennyien vannak azok, akik az előző év óta várnak donorra. Jelenleg 40 betegnek már van kiválasztott donora, és folyamatosan történnek az átültetések.

Erre a kanadai felhívásra most is várnak jelentkezőket

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top