nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Egészség
Kevesebben halnak meg mellrákban

Kevesebben halnak meg mellrákban

Öt év alatt majdnem tíz százalék a javulás, de nem a szűrőprogramoknak köszönhetően.
NLCafé
f Ajánlom

Egyre kevesebben halnak meg mellrákbanKilenc százalékkal kevesebben halnak meg idén mellrákban, mint öt évvel korábban egy egész Európára kiterjedő kutatás szerint, írja a Reuters hírügynökség. Általában a rákos betegek túlélési esélyei is javulnak, de a legnagyobb eredményeket a mellrák területén érték el.

A javulás elsősorban az egyre jobb kezeléseknek köszönhető a kutatócsoport vezetője szerint, és nem a szűrővizsgálatoknak. Mammográfiára ugyanis sok EU-s országban csak az ötven és hetven év közötti nőket küldik rendszeresen.

Nem lett kevesebb a mellrákos

A mellrák így is a legveszélyesebb a rákos megbetegedések közül a nőknél, idén a becslések szerint 88 ezer nő veszti életét miatta. „A mellrák hátterében álló okok, a mozgáshiányos életmód, az egészségtelen táplálkozás vagy a szülések késői időpontja nem változtak kedvező irányba, a mellrákos megbetegedések száma nem csökkent, csak több nő életét tudják megmenteni” – nyilatkozta a tanulmány szerzője.

Rossz hír viszont, hogy nő a tüdőrákban elhunyt nők száma, százezerből tizenhárman nem tudnak megküzdeni ezzel a betegséggel, és hasnyálmirigyrákban is egyre többen halnak meg mindkét nemből.
Összességében viszont egyre jobban a rákbetegek esélyei. Bár többen halnak meg idén rákban, mint öt évvel korábban, ennek az az oka, hogy egyre idősebb kort érnek meg az emberek. Ha ezt is belekalkulálják az összesítésbe, akkor egyértelmű a csökkenés.

Megosztás Facebookon