Egészség

Kávézással csökkenthető a bőrrák kockázata

Már annyiszor próbáltak bennünket meggyőzni a kávéfogyasztás hátrányairól, hogy nehéz elhinni az ennek ellenkezőjéről szóló információkat. Pedig állítólag bizonyíték van rá, hogy – különösen a nőknél – a koffein védő hatású az egyik gyakori bőrráktípus ellen.
Napi három kávé, és nem alakul ki bőrrák?
Napi három kávé, és védve vagy a bőrrák ellen?

A naponta legalább három adag kávét ivó nők között 20 százalékkal kisebbnek bizonyult egy lassan növekvő bőrrák, a bazálsejtes karcinóma kockázata, mint azoknál, akik nem kávéztak. A férfiaknál ez az eltérés csak 9 százalék – közölték a Harvard Egyetem orvosi karának kutatói, akik eredményeiket egy Bostonban megrendezett nemzetközi rákkutatási konferencián hétfőn ismertették.

Fengju Song, a kutatás résztvevője szerint minden apró étrendi változás jelentős hatással bírhat, mert az Egyesült Államokban évente csaknem egymillió új esetet diagnosztizálnak ebből a ráktípusból. „Tanulmányunk azt jelzi, hogy a kávéfogyasztás segíthet a bazálsejtes karcinóma megelőzésében” – tette hozzá a kutató.

A tanulmányhoz egy nagyszabású követéses felmérés adatait elemezték, amelyben 1984 júniusa és 2008 júniusa között több tízezer adatot gyűjtöttek.

A kávéfogyasztás és más bőrráktípusok között nem találtak a fentihez hasonló összefüggést, korábbi tanulmányok azonban azt mutatták, hogy a kávét ivók körében ritkábban fordul elő mell-, méh-, prosztata- és vastagbélrák. A védőhatást csak a koffeint tartalmazó kávé fogyasztói között észlelték, a koffeinmentes kávét ivók körében nem tapasztalták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top