Egészség

Újabb fegyvernem az abortusszal szemben

Megvan a technika, amellyel már nem kell kivárni a három hónapot; a terhesség legelején megtudható, fiút vagy lányt várunk-e. Igen ám, csak félő, hogy ettől az abortuszok száma is nő, hiszen nem mindig igaz a "csak egészséges legyen" kitétel.

Újra napirenden az abortuszkérdés, most épp az Európa Tanács hirdetett harcot: „Tiltsák meg az orvosoknak, hogy elárulják a szülőknek magzatuk nemét, mivel sokan azért választják az abortuszt, mert terveikkel ellentétes nemű a csöppség” – ez az Európa Tanács legújabb javaslata.

Újabb fegyvernem az abortusszal szembenAz emberek 80 százaléka tudni akarja, hogy milyen nemű a születendő gyermeke, amit ultrahanggal a 12. hét után lehet megállapítani, abortuszra viszont csak a 12. hét előtt lehet jelentkezni. A vérből korábban is kimutatható a magzat neme, ezt a vizsgálatot azonban nálunk csak nagyon indokolt esetben végzik el. Czeizel Endre genetikus viszont a népesség növelése szempontjából sokkal hatásosabbnak gondolná azt a módszert, amellyel még a fogantatás előtt, az ondósejtek szétválasztásával meghatározható a születendő gyermek neme. Az eljárást 1996 óta alkalmazzák Ausztráliában, de Kanadában, az USA-ban, a Benelux államokban és a skandináv országokban is élnek vele, így 93 százalékos valószínűséggel születnek kislányok, 75 százalékos eséllyel kisfiúk – mondja a professzor.

A nemzetközi próbálkozás csak egy azok sorában, amivel az elmúlt évben igyekeztek felvenni a harcot a meg nem született magzatok életéért. Magyarországon tavasszal a kormány kezdett sokakat meghökkentő plakátkampányba, amit végül épp az unió figyelmeztetésére hagyott abba, majd egy civil szervezet akart aláírásgyűjtésbe fogni a teljes körű abortusztilalomért.

„A magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg” – ez a mondat bekerült a legfelsőbb szintű jogszabály szövegébe, s ezzel elvi lehetőséget teremtett az abortusz szigorítására, azóta azonban kiderült: marad a jelenlegi szabályozás.

 Magyarországon óránként hat terhességmegszakítást végeznek, évente összesen 43-44 ezret. Közülük egyre többet 13–18 éves lányoknál. Száz megszületett gyermekre 44,8 elvetetett magzat jut. Ez a szám 2007-ig hosszú időn át folyamatosan csökkent, azóta stagnál. A terhességmegszakítás mellett döntő párok között körülbelül ugyanannyian vannak a gyermektelenek, illetve az egy- vagy kétgyermekesek.

Legális abortusz négy indokkal lehetséges: a nő életét veszélyeztető egészségügyi ok, a magzat orvosilag valószínűsíthetően súlyos fogyatékosságban vagy egyéb károsodásban szenved, a terhesség bűncselekmény következménye, az állapotos nő súlyos válsághelyzete. Kivételes esetekben engedélyezett a terhességmegszakítás a12. hét után is.

Az abortuszért ma Magyarországon alapesetben körülbelül 30 ezer forintot kell fizetnie a nőnek, szociális körülményektől függően a térítési díj az eredeti összeg 30, illetve 50 százalékára csökkenhet – valójában persze jóval magasabb egy ilyen műtét ára. Felmerül persze a kérdés, hogy miért kizárólag őrá terhelik a költségeket, hiszen a terhesség létrejötte – és az esetek nagy részében annak elutasítása – nem csak rajta múlott.

Tavaly egyébként épp a 2011-es költségvetés számai adtak okot a feltételezésre, hogy a kormány változtatni tervez az abortusz szabályozásán, ugyanis drasztikusan csökkent a terhességmegszakításra szánt pénzmennyiség. Néhány hónapja viszont éppen az abortusz liberálisabbá tételével vádolták sokan a kormányt, amikor kiderült, hogy a tervek szerint vény nélkül lehet majd kapni a sürgősségi fogamzásgátló tablettát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top