Egészség

Depressziót okozhat a rossz alvás

Az, hogy eleget aludjunk, fontosabb, mint gondoltuk, és itt a hangsúly tényleg azon van, hogy eleget. A túl sok alvás ugyanis épp annyit árthat, mint a kialvatlanság.

Depressziót okozhat az alvás Jól tudjuk, mennyire nehéz helytállni, ha nem vagyunk elég kipihentek, és azt is megtapasztaltuk már, hogy milyen az, ha sikerül túlaludni magamat. Egy-egy ilyen nap csupán kellemetlen, hosszú távon azonban akár depressziót is okozhat, ha nem vigyázunk az alvással.

Egy minneapolisi alvászavar-klinikán 10 000 ember bevonásával végeztek kutatást arra vonatkozóan, hogy hány órát kellene átlagosan alvással töltenie egy felnőtt embernek. A csoport átlagéletkora 52 év volt, és a vizsgálat megkezdése előtt, felmérték a résztvevők életkörülményeit, a családi állapotukat, és természetesen az alvási szokásaikat. A 2010 májusában véget érő kísérlet során a szakértők megállapították: azoknak a legjobb a közérzetük, és azok a legkevésbé hajlamosak depresszióra, akik átlagosan 6–9 órát alszanak.

Az eredményt sokan nem tartják hitelesnek, mondván, hogy az alvásigény egyénenként változó. A kutatás vezetője, dr. Charles Bae ideggyógyász azonban úgy véli, a vizsgálatban részt vevő emberek életkörülményei eltérőek voltak, a végeredmény mégis ugyanaz lett. Az orvos szerint a kísérlet legfontosabb tanulsága az, hogy a túl sok alvás is lehet ártalmas, hiszen ezt korábban senki sem vizsgálta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top