Egészség

Újraéled a tbc: évente hétszáz áldozat

Az Egészségügyi Világszervezet – a WHO – 1982-ben nyilvánította a tbc, a tuberkulózis világnapjává március 24-ét. A mai napig ez a legtöbb halálos áldozatot követelő fertőző kór.
Újraéled a tbc: évente hétszáz áldozat A vakság gyógyítható

Földünk népességének egyharmada, tehát mintegy kétmilliárd ember hordozza a tbc kórokozóját, ám szerencsére nem mindenkiben fejlődik ki a betegség. Világszerte közel nyolcmillióan betegszenek meg és évente mintegy kétmillióan halnak meg a már rég legyőzöttnek hitt betegségben. A betegség nem csak a hajléktalanok vagy szegények körében terjed. A baktériumok a tengerentúli utazások szaporodásával visszatértek a fejlett országokba is.

A tbc másodvirágzása

A WHO szerint több tényező játszik szerepet a tbc újraéledésében. Világszerte milliók bolyonganak leromlott fizikai állapotban, mindenfajta egészségügyi ellátás nélkül. Az otthonukat elhagyni kényszerülők gyerekei általában nem kapják meg a védőoltásokat, a rossz táplálkozás és a stressz pedig csökkenti az általános ellenálló képességet. A másik ok, hogy Mycobacterium tubercolosis, a kórokozó az elmúlt évtizedek során hozzászokott és alkalmazkodott az antibiotikumokhoz, ezért egyre újabb gyógyszerekre van szükség. Hazánkban ma a betegségben 11 ezren érintettek, háromezer új beteget és 700 halálos áldozatot követel a kór évente. A WHO célja, hogy a világon tbc-ben elhunytak száma felére csökkenjen. Ez a rendszeres szűrővizsgálatokkal és a fertőzöttek célzott kezelési programjával valósulhat meg. A 21. század információs lehetőségei nagy előrelépést jelentenek a felkészülésben és a megelőzésben.

Az életmód csapdáitól a szűrővizsgálatokig

Újraéled a tbc: évente hétszáz áldozatAz egészséges, megfelelő ellenálló képességű szervezet nem könnyen lesz tébécés. Más a helyzet, ha valakinek az immunrendszere valamilyen ok miatt legyengült. A mellkasröntgen, továbbá a különféle laboratóriumi vizsgálatok megerősítik vagy megcáfolják a feltételezést. Ha valaki tartósan ki van téve a fertőződés veszélyének, vagy gyanús panaszai vannak, tanácsos vizsgálatra jelentkeznie. Egyértelmű tünet lehet a tartós köhécselés, véres köpet, hőemelkedés, súlyvesztés, étvágytalanság, fájdalmas légzés, hidegrázás. Évente rendszeres szűrővizsgálatokkal, laboratóriumi vizsgálatokkal és vérvételekkel megelőzhető, időben kiszűrhető és kezelhető a tbc, mint sok más hasonlóan súlyos betegség is.

Laboratóriumi eredmények közérthetően az interneten

A laboratóriumi vizsgálatok ma már nem időigényesek, és kézhez kapott eredményeinkről akár otthonunkban, néhány kattintással tájékozódhatunk. A közelmúltban indult útjára a labtestsonline.hu, mely a  laboratóriumi vizsgálati eredmények értelmezését teszi lehetővé a nagyközönség számára közérthető módon az interneten.

Az oldal másik előnye, hogy előkészíti az orvossal való hatékony konzultációt is, hiszen számtalan kérdésre kaphatunk választ a weboldalon, a betegségek hátteréről részletesen informálódhatunk. Segíti a tünetek korai felismerését, eligazít a vizsgálatok menetéről, részletes leírásokkal mutatja be az egyes kórképeket, és a kórokozó baktériumok sajátosságait. A laboratóriumi leletünkön feltüntetett értékek megértésében, a számokkal teli hosszú sorok lefordításában végre egyszerű segítséget kaphatunk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top