Egészség

A fájdalommal nem kell együttélni!

A fájdalomnak ezer arca van, de ezer oka is. Talán meglepő, de van, hogy a kín kimondottan hasznos, hiszen jelez: akár komoly betegségekre hívhatja fel a figyelmet. De minden esetben érdemes segítséget kérni, kivizsgálni és foglalkozni a fájdalommal.

Egykori főnökömet állandó fájdalmak gyötörték. Éjjel-nappal küzd ma is, ráadásul egyre gyötrőbb kínokkal. A gyógyszer már az egyetlen “kapaszkodó” számára, néha már egészen tompa a folyamatos szenvedéstől. Migrén, pipálták ki minduntalan az orvosok, akiktől Tóni eddig segítséget kért. A barátom a frontokra érzékeny, elég egy kisebb időjárás változás, máris kezdődik a fejgörcs. Neki ráadásul még egy korábbi baleset is nehezíti a helyzetét, a megrepedt gerince ugyancsak front érzékeny, úgyhogy gyakran kettős az emlékeztető. Anyukámat hasgörcsök kínozzák, de van, hol a háta, a nyaka feszül teljes görcsbe, s okoz olyan szenvedést, hogy szegénynek néha már a könnye is kicsurran. Pedig csak egy szűk körben néztem sorba az ismerőseimet. Ma egyébként emberek milliói küzdenek ezekben a pillanatokban is komoly kínokkal.

A fájdalommal nem kell együttélni!

Ötmillió fejfájós országa vagyunk

– Nem kell és nem is szabad a fájdalommal együtt élni” – figyelmeztet Dr. Ertsey Csaba, a Magyar Fejfájás Társaság elnöke, aki naponta emberek tucatjait szabadítja meg a mázsás terhektől. – Volt egy hölgybetegem, akit havonta négyszer két-három napos migrénes rosszullétek gyötörték. Családanyaként, felelős munkabeosztásban már ahhoz is, hogy a hétköznapjait élni tudja, folyamatosan fájdalomcsillapítókat szedett. Csillapítókat, vagyis ezek egyike sem szüntette meg a gyötrő görcsöket, enyhítették azt, miközben az asszonynál csak felerősítették a rohamokat, súlyosbították a helyzetet. Eljött hozzám, azóta teljes életet él, havonta csupán egyszer jelentkezik migrénje, amit a megfelelő gyógyszer 2-3 óra alatt megszüntet. Hazudik, aki azt mondja, hogy ez gyógyítható, de a fájdalom megszüntetéséhez ma már az orvostudomány számára minden eszköz adott.

A nők 17, a férfiak 6 százaléka szenved migréntől, mintegy egy millióan, de legalább még négyszer ennyien a visszatérő, krónikus fejfájástól. A migrén roham kialakulásának lépéseit a kutatók meglehetősen pontosan ismerik, de azt, hogy miért lesz valakiből migrénes, még nem ilyen alaposan. A migrénes emberek egyes külső és belső tényezőkre (stress, fronthatás, villódzó fények, hormonális változások, egyes étel-, italfélék) sokkal érzékenyebbek, ezek a tényezők náluk rohamot provokálhatnak. Alkati kérdés, aggódni nem kell, vannak azonban figyelmeztető jelek. Amikor erősödik a korábbi fájdalom, változik, sűrűbben jön elő, vagy először 50 év fölött jelentkezik, ezek jelezhetnek betegségeket. Mindenképpen orvoshoz kell menni – mondja a szakértő, aki szerint ezeknél a betegeknél a későbbi életkorban az átlagnépességhez képest ötször gyakrabban fordul elő agyi keringési zavar, vagyis stroke.

A fájdalommal nem kell együttélni!

Ha a beteg dohányzik, és fogamzásgátló tablettát is szed, akkor a stroke rizikó megsokszorozódik. A migrénes betegek jelentős része magas vérnyomással és koleszterinszinttel is küzd. Mindezek ellenére az érintettek töredéke jut megfelelő ellátáshoz, jó, ha 15-20 százalékuk. Bár az is igaz: az országban működő 30 fájdalom klinikán két-három, de akár öt hónapos várólisták is vannak. A szakmailag megfelelő szintű fejfájáscentrumok listája a www.fejfajas-tarsasag.hu oldalon található.

A fájdalom két fontos feladata

A zárt térben keletkezett gyulladás vagy duzzanat lüktető fájdalmat okoz, mint amilyen a kelés vagy a fogfájás. Egy üreges belső szerv megfeszülése hol megszűnő, hol kiújuló fájdalmat okoz; ha egy szerv vérellátása megszűnik, állandó erős fájdalom érezhető; a szövetek hő vagy vegyszerek okozta pusztulását égető fájdalom kíséri; a kisebb rándulásokra és izomgörcsökre általában a folyamatos sajgás jellemző. A fájdalomnak két fontos feladata van. Először is arra készteti a szenvedőt, hogy hagyja abba azt, ami a fájdalmat okozza, és pihentesse az érintett szöveteket. Az ilyen kényszerpihenő elősegíti a sérült területek gyógyulását is. Másrészt a fájdalom korai figyelmeztető rendszerként is működik, amely arról tájékoztat bennünket, hogy betegség van a szervezetünkben.

Az orvoslásban alapszabály, hogy a legnagyobb kárt a betegnek a szenvedés okozza, ezért a fájdalomcsillapítás mértékét alapvetően egyetlen dolog határozza meg: a fájdalom nagysága. A fájdalom nem szüntethető meg minden esetben teljes egészében, ám mérséklésére minden körülmények között van lehetőség: számos gyógyszer és orvosi beavatkozás segíthet, ám azokhoz csak akkor juthat hozzá a beteg, ha fájdalmát nem tűri némán és beletörődve, hanem segítséget kér.

A fájdalom lehet heveny, rendszerint erős és rövid ideig tartó, vagy krónikus, amennyiben több mint 3-6 hónapon át tart, és gyaníthatóan káros hatással van a beteg magatartására vagy közérzetére. A fájdalom európai szervezete szerint Európában a lakosság hat százaléka szenved krónikus fájdalomtól, míg 0,8 százaléka akár rokkantságot előidéző, egyre erősödő és a hagyományos kezeléseknek ellenálló fájdalommal küzd. Ha fellép a hosszan tartó, krónikus fájdalom, az már rendszerint betegség és nem tünet. Azért a szenvedés nem elkerülhetetlen: a specialisták úgy vélik, hogy napjainkban már az ilyen jellegű fájdalom az esetek 95 százalékában enyhíthető.

Amikor a fájdalom szinte törvényszerű

A daganatos betegségben szenvedők mintegy harmadánál, az előrehaladott daganatos betegségben szenvedők több mint kétharmadánál jelentkezik fájdalom. Megfelelő kezelésben még mindig jó, ha minden második részesül. Hosszan tartó és kihat az élet minden területére: az alvásra, az étvágyra, az általános közérzetre, az emberi kapcsolatokra. Azonban a fájdalom enyhítésére vagy megszüntetésére számtalan gyógyszer és több nem gyógyszeres lehetőség áll rendelkezésre. Fontos a fájdalmak differenciálása, mert a különböző eredetű fájdalmak terápiát igényelnek. A fájdalom valódi okának kiderítése pedig azért kötelező, mert az eltérő eredetű fájdalom csillapítására más és más kezelés választandó. A fájdalomkezelés akkor hatékony igazán, ha azt szakember a betegség ismeretében határozza meg.

A betegnek joga van a fájdalomcsillapításhoz

A fájdalommal nem kell együttélni!Dr. Kismarton Judit, orvos-jogász szerint a betegeknek joguk van a fájdalomcsillapításhoz, legyen szó bármilyen betegségről. Egy betegnek ráadásul nem csak egyféle, fájdalommal járó betegsége lehet, s különféle bajaira más – más gyógyszereket kaphat. A kivizsgálásra egyébként a szakember szerint is mindenképp szükség van, hiszen az esetek tíz százalékában biztosan szükség van valamilyen beavatkozásra. A fájdalom szubjektív, egyik ember sem tudhatja, hogy egy másik embernek mi mennyire fáj. A fájdalom megélése nem mindig áll arányban a tényleges sérüléssel vagy fizikai bántalmakkal: olykor egy nagy sérülés elszenvedése kevesebb fájdalomreakciót vált ki, mint egy lényegét tekintve következmények nélküli háztartási baleset.

A fájdalom néha máshol érezhető, mint ahol képződik

A fájdalom a ténylegesen megsérültnél nagyobb területre is szétsugározhat. A beteg szívből származó fájdalom például a karban is érezhető, míg a porckorongsérv miatti fájdalom a hát mellett a lábakban is lesugárzik. Ezek a speciális tulajdonságok segítenek az orvosoknak megállapítani, milyen betegség okozza a fájdalmat. De van, hogy a betegség okozta fájdalom olykor egészen máshol érezhető, mint ahol valójában képződik. A láb amputációja után a sérültek néha fájdalmat éreznek a nem létező lábujjaikban. A fájdalomnak ezt a fajtáját fantomfájdalomnak nevezik. A fájdalomnak van egy, az orvosok által küszöbértéknek nevezett jellegzetessége is. Ha ez a küszöb megemelkedik, a fájdalomérzet csökken vagy meg is szűnik; ha viszont lecsökken, már a legkisebb fájdalom is elviselhetetlennek tűnik, s a korábban nem fájdalomként jelentkező ingerek, mint az érintések vagy zajok, fájdalmassá válhatnak.

Akupunktúra a migrén, vagy bármilyen fájdalom leküzdésében
Egészen más “szemüvegen” keresztül látja, kezeli a természetgyógyász a fájdalmakat. Az emberi szervezet egészét figyeli, abból indul ki, hogy minden folyamat mindennel összefügg. Dr. Eőry Ajándok, orvos-természetgyógyász, a Magyar Tudományos Akadémia Biofizikai Társaságának 23 éves korától tagja, ő alakította az Akupunktúrás Munkacsoportot 1984-ben és hozott először Európába kínai orvosokat gyógyítani. A világon pedig elsőként mérte be még 1969-ben műszerekkel az emberek akupunktúrás pontjait. Ő azt mondja: az okokat kell megkeresni, érteni, akupunktúrával, illetve akupresszúrával ezután minden fájdalomra van gyógyír.

–  A szervezetben úgynevezett meridiánok működnek, ahol pedig ezek az energiaáramok megszakadnak, ott a bajok gyökere. Ha ez az áram újra szabad, visszaáll a normális működés. A migrén helye szerint például, ha féloldali, akkor az epehólyag működik rendellenesen, így ennek a szervnek a meridián pontjain lehet szúrni, nyomni, vagy masszírozni. Ha tarkótáji, azt a magasvérnyomás okozhatja. Ilyenkor a távoli, végtagokon futó meridián-pontokat is kezeljük. A halánték illetve a homloktáji fejfájás kulcspontja a kézháton található pont kezelése, ugyanez a pont jó arc-fájdalom elmulasztására is. A fejtetői fejfájás viszont a talpon gyógyítható – mondja a természetgyógyász.

 

A fájdalom mérése
Minden ember máshogy éli meg a fájdalmat, ezért a fájdalom erősségének meghatározására ún. fájdalomskálát alkalmaznak.

Skálatípusok:

Numerikus skála: A beteg 0-10-ig terjedő számok közül választ fájdalma erősségének megfelelően.
Vizuális analóg skála: Egyenes vonal, amelynek két végpontja a fájdalmatlanság és az elviselhetetlen fájdalom, ezen a beteg elhelyezi fájdalmát saját megítélése szerint.
Kategóriaskála: Négy választási lehetőséget kínál: nincs fájdalom, enyhe fájdalom, közepes és erős fájdalom.
Fájdalom-arcok skála: A beteg a fájdalom erősségét jelző szimbolikus arcok közül választ adott állapotának megfelelően

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top