Gyilkolják az abortuszt végző orvosokat

Nem ez volt az első ellene irányuló merénylet, 1993-ban egy férfi megsebesítette, de akkor néhány hét alatt felépült. Az orvost az sem tartotta vissza, hogy 1986-ban egy ismeretlen merénylő robbanószerkezetet helyezett el a kórház tetején, ami felrobbanva súlyos károkat okozott az épületben. A késői terhesség-megszakítást csak abban az esetben engedélyezik Kansas államban, ha két független orvosi vélemény és azt állítja, hogy az anyát “helyrehozhatatlan egészségkárosodás” éri, ha megszüli a gyermeket. Az orvost azzal is meggyanúsították, hogy sikerült lefizetnie azokat az orvosokat, akik az övével egyező szakvéleményt adtak.

Magyarországon az abortusz legális – mindenki szabadon döntheti el, hogy elvégezteti, vagy sem. Ma több mint negyvenezer nő “szabadul meg” a nem kívánt “tehertől”, vállalva ennek lelki és testi kockázatait. És egyik sem könnyű, ahogy azt Nóri és Zita esete is mutatja.

Nóri
„Ne haragudjatok, de segítséget szeretnék kérni, csak egy pár jó szóra lenne szükségem, mert lelkileg teljesen összetörtem. 15 éve vagyok együtt a párommal, kb. 2 éve szeretnék babát. Emiatt már több vitánk volt, legutóbb egy hónapja csúnyán összevesztünk emiatt. Több alkalommal voltam orvosnál, soha nem volt megfelelő méretű pete- és megfelelő méhnyálka vastagság a terhességhez. Sajnos az utolsó összeveszésünk után (ami a baba miatt volt) elmentem otthonról és felelőtlenül más karjaiban kötöttem ki. Most csaltam meg először, aminek a következménye egy nem kívánt terhesség lett. Lelkileg nagyon összetörtem, a vigasztaló le…ja a fejem, a párom pedig beköpte, hogy hát ő sem bánná már a babát. Nem tudom megtartani, mert nem tudnék egy életen át hazudni se a babának, se a körülöttem lévő embereknek. Mikor megtudtam egy világ omlott össze bennem, ezt szerettem volna, de nem így! Tudom, hogy felelőtlen voltam, de ezzel már nem tudok mit kezdeni. Kérlek segítsetek, nem rágalmakat és sértő szavakat kérek, csak egy kis megértést”- ez Nóri levele, aki egy internetes fórumon próbált tanácsot találni, mit tegyen nem kívánt magzatával. Nem tudjuk, mi történt végül a lánnyal, milyen döntést hozott: röviddel a bejelentkezés után kilépett és örökre otthagyta a fórumot. Segítség helyett ugyanis csak bántó és megalázó szavakat kapott. Akárcsak Zita.

Zita
A hivatásos rendőrnő 41 évesen lett párjától várandós.
„Vidéken tiszthelyettesként dolgoztam, de kikezdtek a kollégáim, igazi pszicho terror folyt a munkahelyemen, végül megfenyegettek, hogy ha nem megyek el, nagyon rosszul járok. Pestre költöztem, a párom, aki szintén munkatársam volt, csak titokban merte vállalni innentől a kapcsolatunkat. Itt rendőri ügyeletet végeztem, 24 órás szolgálatot, az állandó stressz, a volt kollégák zaklatása miatt folyamatosan nyugtatókon és altatókon éltem, zűrök voltak a lakásommal, ismerősöknél húzódtam meg. A testem semmit sem jelzett, mígnem nagyon el kezdett fájni a derekam. Mikor elmentem az orvoshoz, kiderült, hogy a harmadik hónapban vagyok. Az első kisbabámat várom. Közölték, fél órám van, hogy döntsek, az utolsó pillanatokban vagyunk. Ültem a kórház folyosóján, egyedül és folytak a könnyeim. Bárkit is kérdeztem, szüleimet, barátaimat, mindenki lebeszélt. Az akkori barátom pedig hallani sem akart róla, engem sem vállalt, védett meg egyszer sem, nemhogy egy gyereket. Az ő gyermekét. Ültem tökéletesen kiszolgáltatott helyzetben, saját lakásom sem volt, szüleim sem fogadtak volna be. Mindenki csak azt mondta: egyedülálló, lényegében hajléktalan anyuka, ennyi idősen… mindenkinek az lesz a legjobb, ha elveteti. Ráadásul azt sem tudtam, hogy a sok nyugtató, altató hogyan hatna a kicsire, amit az ő élete első három hónapjában bevettem. Csak sírtam és döntöttem. Életem legrosszabb döntése volt”- emlékszik ma is elcsukló hangon Zita a három évvel ezelőtti tragédiájára. Mert ez, neki az volt. Azóta minden évben megünnepli meg nem született kisfia születésnapját, gyertyát gyújt, és ma már tudja: nem pótolhatja semmi azt az űrt, amit mindez okozott. Hogy nem tudja átadni mindazt, amit át akart volna adni, nem maradt más, csak a tompa szomorúság. „Ha csak egyetlen ember megfogja akkor, ott a kezem, és azt mondja: Zita, megoldjuk. Nincs lehetetlen, annyi elég lett volna. Ma már tudom, hogy lett volna akár egy csecsemőotthon, ahol befogadnak és nem szégyenérzettel, elkullogva, lehajtott fejjel kell élnem az életemet.”

Évente negyvenezer terhesség-megszakítást végeznek

Zitát azóta leszázalékolták, párjával szakított, céltalanul éli az életét, képtelen új kapcsolatot kezdeni. Az ő példája lehet, extrém. Az abortuszt mindenki másképp éli meg, ahogy erre a döntésre is mindenki más úton jut. Tény azonban, hogy Magyarországon évek óta jottányit sem változtak a statisztikák: évente most is 40 ezer terhesség-megszakítást végeznek, ebből pedig hétezer esetben 16 évnél fiatalabb a bajba jutott. Arra persze, hogy kinek, mennyit tudna segíteni, változtatni a visszafordíthatatlan döntésen a „kinyújtott kéz”, nyilván senki sem tudhatja. Az azonban biztos, a lányok, asszonyok túlnyomó többsége egyedül marad szégyenérzetével és fogalma sincs, hogy lehetne számára más út is, mint „megszabadulni” az akkor, abban a helyzetben nem kívánt tehertől, vállalva ennek lelki és testi kockázatait. Ma már több szervezet is foglalkozik, próbál segíteni a krízisbe jutottakon. Téglásy Imre, a 13 éves dávodi kislány ügyében elhíresült Alfa Szövetség vezetője hosszú idő óta küzd, ahogy ő vallja, a termékenység megmentéséért. Ugyan a társadalom nagy része akkor megértéssel fogadta, hogy egy 13 éves kamaszlánynak el kell vetetnie a babáját, Téglásy Imre bírósági jegyzőkönyvekre hivatkozva állítja ma is: a lányt erőszakkal vették rá az abortuszra, ő anyuka akart lenni. Anyja és fiú testvérei is veréssel, fenyegetéssel kényszerítették ki a döntést. Az ügytől eltekintve vezető nemzetközi statisztikákra hivatkozva mondja azt: ma az abortuszok jelentős része nem a szabad akarat, hanem a kényszer következménye.

– Még a terhesség-megszakítást leginkább támogató intézetek vizsgálatai is azt mutatják, hogy minden harmadik esetben külső erőszak hatására születik a döntés, de van olyan kutatás is, ahol 64 százalékra teszik ezt a számot. Én, családsegítőknél gyűjtött tapasztalataim alapján ennél jóval többre becsülöm idehaza ezt az arányt. Mind a családtámogatási rendszer, mind a szociális háló egyszerűen alkalmatlan arra, hogy segítse, támogassa a bizonytalan, vagy éppen válsághelyzetbe került nőket, családokat – mondja az elnök, aki szerint az 1917-ben, az akkori Szovjetunióban életbe lépett első abortusztörvény egészen mást jelent, jelentett, mint aminek égisze alatt azt létrehozták. Téglásy Imre szerint látszólag ugyan a nők felszabadítása, szabad döntéshez juttatás volt ugyanis a cél, amit éppen hogy ma már elvesznek a nőktől: az abortusz irányában egyre nagyobb ugyan a szabadság, az anyává válásé egyre kevésbé.

Óriási szükségük van a támogatásra

Bergs Zsuzsa tíz éve működteti a „Kiáltás az Éltért” Egyesületet, ahol megelőzéssel, krízis terhességgel, valamint az abortusz utáni „lélekgondozással” próbálnak segíteni. Hozzájuk a legtöbb hívás még éppen az abortusz előtti pillanatokban érkezik. Amikor a lányok kétségbeesetten vallanak meggondolatlan kalandjukról, vagy arról: képtelenek lennének vállalni most egy kisbabát. – Legtöbbször csak megijednek, hiszen amikor behívjuk őket az ingyenes tesztre, kiderül, hogy nincs okuk aggodalomra. Az esetek húsz százalékában azonban pozitív a terhességi teszt, óriási szükségük van a támogatásra. Pontosan feltárjuk a körülményeiket, kiderítjük, vajon miért nem jön épp jókor a baba. A legtöbb indok az anyagi körülmények, a karrier, vagy az, hogy túl fiatalnak tartják magukat az anyaságra. A legnehezebb mindig az egyedülálló, egyedül maradt kismamákkal, itt még nagyobb a lelki teher, ilyenkor a legnehezebb is partnert, barátot, segítőt találni a környezetében, aki segíthetné ebben a döntésben. Fontos, a legfontosabb, hogy egy férfi álljon ott mellette – mondja a vezető, aki szerint megdöbbentő, hogy ma is a nőgyógyászok első kérdése a várandósság diagnosztizálása után, hogy vajon megtartja-e azt a nő. Ugyan ő és kollégáik nyilván azon dolgoznak, hogy segítséget kérő a kisbaba mellett döntsön, eddigi tapasztalatuk szerint pedig eddig egyetlen „hívójuk” sem bánta meg, hogy végül megszülte a nem kívánt kisbabát.

Vannak azonban olyan helyzetek, ami számukra is nehéz és orvosra bízzák a segítségnyújtást. – A legfőbb érv, ami szinte már azonnal megingatja az abortuszra készülőket, amikor a magzat fejlődéséről beszélünk. Amikor megtudja, hogy a szív már a harmadik héten kifejlődik és egy háromhetes magzatban is dobog. Ilyenkor a legtöbb nőben megindul a védelem, az anyai ösztön. Vannak persze olyan esetek is, amikor egészen fiatalról van szó, akinél valóban túl korai, veszélyes lehet a gyermekvállalás, vagy egészségügyi oka miatt gondolkodnak a megszakításon. Ilyenkor mindenképp az orvosnak kell döntenie, még ha mi, segítők, nem is gondolunk arra, hogy egy baba vállalása megoldhatatlan, lehetetlen lehetne – teszi még hozzá Berg Zsuzsa.

A férfiakat ugyanúgy megviseli?

Ugyan a terhesség-megszakítások döntő részében a társadalom megítélése az, hogy bizonyára a férfiak nem vállalják, vagy kényszerítik is ki a terhesség megszakítását, a tapasztalatok szerint a beavatkozás őket legalább annyira megviseli. Nemrégiben egy férfi búcsúlevelében írta meg, hogy felesége második közös magzatukat vetette el, s ezt a lelki terhet nem tudta feldolgozni. Öngyilkos lett. Berg Zsuzsa szerint, ha ez ugyan csak egy szélsőséges példa, de ő maga több baráttal, férjjel is találkozott, akiknél komoly traumát okozott a sok esetben a barátnő, feleség döntése. Van, hogy mégcsak nem is tudnak róla, mi okozza bennük a kiüresedés, akár szorongás érzését. István viszont tökéletesen tisztában van azzal, mikor és mitől alakult át gyökeresen az élete. Egészen megváltozik az arca, mikor erről mesél, árad belőle a szomorúság. – Volt egy menyasszonyom, tele voltunk közös tervekkel, álmokkal. Aztán váratlanul kiderült, hogy kisbabát vár. Vagyis várt, ugyanis a közös gyermekünket elvetette. Meg sem kérdezett, beleszólásom sem volt. Édesanyjával eldöntötte, megcsinálta, majd a világ legtermészetesebb módján közölte. Talán furcsa egy férfi szájából ilyet hallani, de azóta sem értem tudom feldolgozni. Ma is gyászolom a gyermekem, aki számomra érthetetlen módon esélyt sem kaphatott. Ez két éve történt, de azóta sem vagyok képes normális kapcsolatra, egyéjszakás kalandjaim vannak, de alapvetően nem tudok megbízni a nőkben.

És, ha az orvos nem akarja?

Harsányi Lehel Zsolt pontosan 14 éve nem vállal terhesség-megszakítást. Ennyi idős ugyanis a kislánya. De azzal egy időben érte az orvost egy másik, komoly hatás is.
– A szakmai gyakorlatomhoz kötelező volt az abortusz is, így egy-két évig csinálnom kellett. A kislányom születése is már akkora hatással volt rám, ami onnantól kezdve nagyon nehézzé tette, hogy bárkinél is elvégezzem a terhesség-megszakítást. Aztán röviddel Anna születése után ügyeletes voltam, amikor behoztak hozzám egy előrehaladott terhességgel egy fiatalasszonyt. Végre kellett hajtanom a műtétet, nem volt más választásom, pokoli volt, amit átéltem. Akkor eldöntöttem, ez volt az utolsó. Soha többet ilyet nem csinálok, nem csinálhatok – ez pedig Harsányi doktor számára komoly elhatározás volt, hiszen ahogy ő mondja: a nő szülészt, nőgyógyászt egy életre választ, akinek a páciensei lelkével is törődnie kell. – Mindig igyekszem úgy beszélgetni velük, ha az abortusz szándékával keresnek meg, hogy nehogy megbántsam őket. Különösen nehéz, amikor olyasvalaki kéri tőlem ezt, akinek már az első, esetleg a második gyermekét is én segítettem a világra. Tisztában vagyok én is, hogy ahány helyzet, élet, annyiféle válasz adható a dilemmákra, meg is tudom érteni. Akik hozzám fordulnak, láthatóan nagyon rossz lelki állapotban vannak, vívódnak és könnyeikkel küszködve kérik a segítségem. Egy 18 évnél fiatalabb lány esetében különösen kényes a helyzet. Én viszont mindig a saját példámat hozom, hiszen mi sem akartunk harmadik gyermeket, jött és a világ legjobb döntése volt terveink ellenére mégis megtartani- mondja a nőgyógyász.

Az abortusz ma legális, minden nő – jó esetben minden pár, házaspár, család – szabad döntése. Fontos azonban, hogy mindenki tudja, ez a döntés valóban szabad, megfontolt kell, hogy legyen, s hogy van lehetősége bárkinek, hogy segítséget kérjen.

Törvényi szabályozás

Európában nincs olyan ország, amely korlátlanul lehetővé tenné a terhesség-megszakítást, a szabályozás azonban nagyon eltérő. Máltán gyakorlatilag tilos a beavatkozás, bűncselekménynek számít a terhesség-megszakítás. A máltai kormány az EU-csatlakozási szerződésbe is bevetetett egy olyan záradékot vetetett be, amely felmenti bármely jövőbeni, uniós abortuszszabályozás alól. Máltán egyébként nemcsak az abortuszt nem engedélyezi a törvény, de a válásokat sem. Rendkívül szigorú, de némileg engedékenyebb a törvény Belgiumban, az Egyesült Királyságban, Finnországban, Izraelben, Írországban, Luxemburgban, Németországban, Portugáliában, Svájcban és részben Olaszországban, ahol orvosi, kriminológiai, szociális okhoz kötik az abortuszt. Ezen országok közé sorolható Írországban csak akkor adnak engedélyt terhesség-megszakításra, ha a terhesség az anya életét veszélyezteti. Lengyelországban csak három esetben lehet végezni művi terhesség-megszakítást: az anya egészségének veszélyeztetése vagy a magzat súlyos testi fogyatékossága esetén, bűncselekmény esetén, illetve kiskorúaknál szülői hozzájárulással.

Európában egyébként a szabályozások alapvetően időbeli korlátozáshoz kötik a beavatkozást, a terhesség bizonyos időpontjáig – általában a 12. hétig – a nők szabadon dönthetnek. Ez a liberálisabb szabály érvényes Ausztriában, Dániában, Franciaországban, Görögországban, Hollandiában, Magyarországon, Norvégiában, Svédországban, Törökországban és Spanyolországban is. Hollandiában azt sem szabályozzák, hányadik hétig törvényes a beavatkozást, a gyakorlatban azonban a 22. hét után ritkán végzik el az abortuszt.