Egészség

Inzulinrezisztencia is állhat a meddőség hátterében

Az inzulin aprócska hormon ugyan, de komoly gondokat okozhat a szervezetünkben. Ha azonban odafigyelünk és időben felfedezzük, megelőzhetjük a nagyobb bajt.

Szervezetünkben az inzulin nevű hormon feladata a vércukorszint szabályozása. Ha testünk inzulinreceptorai kifáradnak, nem tudják ellátni a feladatukat: azonos hatás kiváltásához egyre több és több hormonra lesz szükség. Ez a megnövekedett inzulinszint nem csak a vérnyomást és a koleszterinszintet emelheti meg, de elhízáshoz, sőt, cukorbetegséghez is vezethet. Innentől pedig nincs megállás!

A meddőség hátterében is állhat

A kialakult betegség több tünetet is produkál. Megnyilvánulhat általános rossz közérzetben, gyengeségben, álmosságban, verejtékezésben vagy a koncentrálóképesség zavarában is, de nem ritka az sem, hogy a beteg ájulásszerű rosszullétekről panaszkodik. – Az érintett egyének pontos száma nem ismert, mivel kevés tünettel járó, lappangva kialakuló betegségről van szó és szűrési program sem folyik felderítésére. A már kialakult cukorbetegség esetén is kevesebb mint az esetek fele kerül idejében felfedezésre – mondja Dr. Vereczkey Attila, az újonnan megnyílt Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet főorvosa. – Éppen a lappangó kialakulás miatt a frissen felfedezett kettes típusú cukorbetegségben szenvedők felénél már szövődmények mutathatók ki. A cukorbetegség kezelésével foglalkozó nemzetközi tudományos társaságok ugrásszerűen emelkedő előfordulással számolnak, 2015-re az ismert esetek 30 százalékos növekedését jövendölik az EU országaiban – figyelmeztet a szakértő.

Inzulinrezisztencia is állhat a meddőség hátterében

– Már egy éve nem estem teherbe, amikor elkezdtem utánajárni a probléma okának. A ciklusomat és a peteérésemet is rendben találta a nőgyógyászom. Egy véletlen kivizsgálás miatt kerültem endokrinológushoz, aki arra kapta fel a fejét, amikor rossz közérzetről, és arról panaszkodtam, hogy ideges és ingerült leszek, ha nem ehetek akkor, amikor megéhezem. Arra nem is gondoltam, hogy az államon lévő pattanások is árulkodó jelnek tekinthetők. Aztán a terheléses cukorvizsgálat egyértelműen kimutatta, hogy inzulinrezisztenciám van – mondja Enikő, aki három hónappal a vizsgálat után lett állapotos.

Jól karbantartható

Inzulinrezisztencia is állhat a meddőség hátterébenA legszembetűnőbb, hogy a tünetek édesség fogyasztásával megszüntethetők. A betegség szűrésének hiánya, illetve a kevés IR-re utaló jel eredményeként az érintettek pontos száma nem ismert, sőt, a már kialakult cukorbetegségben szenvedők felére sem derül fény időben. Számos páciens már a szövődmények miatt keresi föl orvosát, pedig az inzulinrezisztencia már gyermekkorban kialakulhat. – A betegségemre kaptam Metmorfint, amivel igen jól karban tudtam tartani a szervezetem. Ennek és a speciális cukordiétának köszönhetően sokkal jobb lett a közérzetem. A terhesség első három hónapjában is szednem kellett a gyógyszert, aztán fokozatos leálltam vele. Mivel most szoptatok, nem szedem, de érzem is a hiányát: a vércukorszintem gyakran ingadozik, és a pattanásaim is visszatértek – panaszkodik Enikő.

Sokszor cisztákkal együtt jár

Csak a kilencvenes években vált ismertté, hogy a sok esetben meddőséget okozó policisztás ovárium szindróma (PCOS) és az inzulinrezisztencia (IR) összefüggésbe hozható. A petefészekben rengeteg inzulinreceptor található. Az ezek által közvetített hormonhatás tehető felelőssé a PCOS kialakulásában, hiszen ahhoz, hogy az egészséges peteérés megtörténhessen, a szervezet hormonháztartásának megfelelően kell működnie. A be nem érett tüszők cisztákká alakulnak, és a petefészek burka alatt maradnak. Innen ered a betegség neve. Dr. Tekse István szülész-nőgyógyász szerint az inzulinrezisztencia és a PCOS gyakori előfordulása miatt ennek tüneteit lehet az inzulinrezisztenciához is sorolni. – A betegek jelentős részében megfigyelhető esetleges túlsúly, magas inzulinszint – melyet vérvétellel igazolnak – teherbeesési probléma, menstruációs zavar vagy a testen addig jelen nem lévő szőrnövekedés- mondja a szakember.

Timi a gyermekvállalás előtt kezdett komolyan elgondolkodni tüneteinek okán. – Rengeteg nőgyógyásznál jártam, mivel nagyon rendszertelen volt a menstruációm. Amikor a hormonvizsgálat kimutatta, hogy nincs peteérésem, a nőgyógyászom azt mondta, hogy akkor majd csinálunk gyógyszerrel. Én viszont szerettem volna kideríteni mi áll ennek a hátterében, így részt vettem egy kivizsgáláson, ahol megállapították, hogy magas az inzulinszintem és azt, hogy policisztás ovárium szindrómám is van – meséli. Érdemes megjegyezni, hogy minden PCOS- sel rendelkező beteg inzulinrezisztenciában (IR) is szenved, viszont ez fordítva szerencsére nem mindig igaz.

Inzulinrezisztencia is állhat a meddőség hátterében

 

Anikó gimnazista kora óta járt bőrgyógyászati kezelésre súlyos aknéja és hajhullása miatt. A fogamzásgátló és a gyógyszeres kezelés tünetileg segítettek a problémáján, de amint abbahagyta a szedésüket, a problémák újra jelentkeztek. – A menstruációm sosem volt rendszeres, de amikor az egyik ciklusom mindössze 19 napos volt, felkerestem a nőgyógyászom. Az alapos kivizsgálás egyértelműen kimutatta a cisztákat a petefészkemben, a terheléses vércukorvizsgálat pedig megerősítette a gyanút, hogy IR-em is van. A kezelés komplex: mozgás, diéta, gyógyszer szedése javasolt. Mindez fegyelmet és összpontosítást igényel, hiszen figyelni kell a szénhidrátbevitelre és muszáj naponta ötször enni. Ez a diéta legnehezebb része” – állítja Anikó, aki köszöni, jól van. Azt mondja, habár először megijedt, most már tudja: ha elfogadja és betartja az előírásokat, állapota szinten tartható.

Önmagában az öröklött hajlam nem elegendő az inzulinrezisztencia kialakulásához. “Konkrét stratégia, prevenció nem ismert hiszen addig nem foglalkozik, nem gondol a betegségre senki amíg nincs panasza” – mondja a nőgyógyász szakértő. Azonban számos olyan környezeti tényező járul hozzá a betegség kialakuláshoz, amik ellen sokat tehetünk:
  • Helytelen táplálkozás
  • Ha ritkán, de sokat eszünk
  • Kevés zöldség-gyümölcs fogyasztása
  • Túlsúly
  • Rendszeres sport hiánya
  • Stressz

Az inzulinrezisztencia másik veszélye, hogy olyannyira annyira megromolhat a vércukorszint szabályozása, hogy a vércukorszint emelkedése állandósul, ekkor cukorbetegség alakul ki. A cukorbetegség tünetei: szájszáradás, bőrviszketés, fogyás, visszatérő fertőzések.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top