Egészség

Megcsalták és elhagyták…

Test és lélek együtt működik. Ha betegség üti fel a fejét, jelez a test és jelez a lélek. Néha együtt, néha külön-külön. Meg kell találni, hogy honnan induljon a gyógyítás.
Érdekel hogyan tudod megőrizni testi-lelki egészséged? Nézz körül a Nők Lapja Egészség Oldalán! KATT IDE!

Sokféle betegség – sokféle tünet. Vannak, akik évekig küzdenek a problémáikkal, mígnem egyszer világos lesz: valahol máshol kell kezelni a gondokat. Kovács Ildikó harminc-kilenc évesen került testi-lelki mélypontra.
– A férjem ekkor jelentette be, hogy válni akar – idézi fel a néhány évvel ezelőtti eseményeket. – Először azt hittem, csak viccel, de megdöbbenve vettem tudomásul, hogy a szándéka valóban komoly. Kiderült, hogy beleszeretett valaki másba, ám én annyira benne éltem a „szerelmes kis feleség” szerepkörömben, hogy a rózsaszín szemüvegen keresztül észre sem vettem, hogy másfelé kacsingat. Utólag már belátom, voltak erre utaló jelek, de ezeket akkor figyelmen kívül hagytam.

 Lelkünkben a gyógyulás titkaAmikor elhagyott, úgy éreztem magam, mintha egy másik bolygóra kerültem volna. Nemcsak lelkileg, hanem testileg is megviselt ez az időszak: eleinte csak azt vettem észre, hogy nincs étvágyam, néhány hónap alatt 12 kilót fogytam, pedig eleve vékony a testalkatom. Szívritmuszavaraim voltak, megszűnt a menstruációm, de a legszembetűnőbb az volt, hogy a hátamat és a nyakamat ronda, vörös pattanások lepték el. Kipróbáltam mindenféle kenőcsöt, krémet, pakolást, de nem múltak el. Jártam orvosoknál is, ám semmilyen szervi okkal nem tudták magyarázni a tüneteimet, így tanácstalanul álltak a betegségemmel szemben. Azt ajánlották, nyugodjak meg, és akkor majd megoldódik minden problémám. Ezt mondani nagyon könnyű, megtenni már nem annyira. Hiába akartam én meggyógyulni, éreztem, egyedül kevés vagyok a változtatáshoz. Egyre rosszabbul éreztem magam fizikailag. Szaporodtak a pattanásaim, és csak sodródtam az önsajnálatban.

A válás előtti napokban találkoztam egy Bach-virágterapeutával, aki virágcseppekből álló, személyre szabott eszenciát állított össze nekem. Hittem az erejükben, és nagyon vágytam arra, hogy segítsenek. Aztán magam sem tudom, ennek a vágynak vagy tényleg a cseppeknek köszönhettem-e, hogy rövid időn belül régóta nem tapasztalt nyugalom szállt meg. Így a válóperen kiegyensúlyozott voltam, és tudtam gondolkodni. Bizony résen is kellett lennem, különben komoly anyagi veszteség ért volna.

A teljes gyógyulás persze Ildikónak sem ment egyik napról a másikra. Mivel nagyon szerette a férjét, időbe telt, amíg végleg el tudta engedni, és feldolgozni a vele történteket. Tudta, elsősorban saját magát kell legyőznie ahhoz, hogy egészséges legyen: azon nem változtathat, hogy megcsalták és elhagyták, az viszont rajta áll, hogy ezt kudarcként vagy egy új esélyként éli meg.

– Komoly önvizsgálatot tartottam, próbáltam kívülről nézni és elfogadni a helyzetemet – folytatja Ildikó. – Ahogy haladtam előre „lelkileg”, úgy kezdtek megszűnni a tüneteim, a pattanásaim teljesen elmúltak, és a bőröm is sokkal szebb lett. A korábbi lelki mélypont nemcsak azzal szembesített, hogy mennyire érzékeny és sebezhető vagyok, hanem új tulajdonságaimmal is. Régebben sosem hittem, hogy egyedül is megállok a lábamon, most mégis képes voltam kialakítani egy kiegyensúlyozott szingli életformát. A válásom idején úgy éreztem, vége mindennek, de utólag visszanézve már látom, nemhogy bezárult volna, hanem éppen akkor nyílt meg előttem a világ. Azóta nemcsak önmagamhoz kerültem közelebb, de egy új szerelmet is találtam, és ma már csak hálás lehetek a volt férjemnek, hogy erre lehetőséget adott!

Ildikó történetének lelki magyarázata

Fenes Ildikó parapszichológus szerint a testi jelek magukért beszélnek. A szívritmuszavar az egyensúly
megbomlásának jele, a bőrön keresztül pedig a külvilággal vesszük fel a kapcsolatot, vagyis a kiütések arra utalnak, hogy az onnan jövő ingerekre képtelenek vagyunk úgy reagálni, ahogyan azt elvárják tőlünk. Ildikó olyan élethelyzetben volt, amit elfogadhatatlannak tartott.
A pattanások megjelenését egyfajta védekezésként is értelmezhetjük: megbántva érezte magát,
és a bőrkiütéseivel jelezte belső hangulatát, a teste méregtelenítési folyamattal reagált a lélek sebeire. Szintén beszédes tünet a menstruáció elmaradása, ami arról árulkodott, hogy nőként utasították el, tehát a saját nőiségével való kapcsolatát is át kellett értékelnie. A berögzült gondolkodási formák megváltozásával és Bach-virágterápiával rohamos javulás érhető el, de a gyógyuláshoz mindig kell maga az ember is. Ildikó szeretett volna visszatalálni saját magához, nyitott volt a változásra.
Az élet őt igazolta.

Hosszú út az értő szakemberig

 Lelkünkben a gyógyulás titkaKevés orvoshoz lehet úgy bekopogtatni, hogy elváltam, segítsen a pattanásaimon. Még mindig az az általános hozzáállás, hogy először krém, gyógyszer, és talán utána merül fel a kérdés: nincs valami lelki oka a tüneteknek?
Pszichoszomatikus betegségről akkor beszélünk, ha a panasz annak ellenére fennáll, hogy ezt szervi ok nem indokolja. Dr. Lehoczky Pál pszichiáter szerint azok hajlamosak megbetegedni a lelki gondjaik miatt, akik nem tudják kibeszélni magukból a problémákat.

– Sokan hónapokig, évekig tartó kálvária után jutnak el szakemberhez. A tipikus eset, hogy két-három orvos fölkeresése után egyikükben felmerül, hogy a lelki tényezőknek is utánajárjon. Volt olyan beteg is, aki egy kínzó vastagbélgyulladás miatt már műtétre szorult volna. A gyógyszeres terápiára nem reagált, állapota nem javult. Ekkor került el hozzám, még idejében. Pszichoterápiával tudtunk segíteni a baján, és a tervezett műtét elmaradt.
– A magam részéről az alternatív terápiákat is sokra tartom. Egyes természetgyógyászati módszerek – például a kineziológia – segíthetnek a gyógyulásban, feszültségoldásban. A pszichoterápiák közül én magam a hipnózist, a képélmény-terápiát, a relaxációs és szimbólumterápiát, valamint a kognitív és viselkedésterápiát használom.

Az orvosnak csak a test számít?

A hazai orvosi gyakorlatban még mindig az az általános, hogy főleg a testi tünetekkel foglalkoznak. Megvizsgálják a beteg kislábujját és a fülét, és meg is gyógyítják őket, de törődnek-e azzal, hogy a két testrész között egy egész emberi test van?
Elgondolkodtató az is, hogy nem találtunk egyetlen olyan orvost sem, aki elutasítja a holisztikus szemléletet, és azt vallja, hogy badarság mindig a lelki okokat keresni. Mindegyikük buzgón bólogat a test és lélek egyensúlyára, aztán az ötperces rendelési időben jó, ha arra jut idő, hogy a doktor egyáltalán szemkontaktust váltson a betegével.

Katalin sokat tudna mesélni az orvosairól, akik a valószínűsíthetően pszichoszomatikus betegségét kilószámra felírt antibiotikummal, kivizsgálásokkal és egymásra mutogatással próbálták meggyógyítani.
– Legalább nyolc orvosnál fordultam meg, hogy megtalálják a probléma okát, ám közülük csupán kettő próbálta egységbe helyezni a betegségem, aki a lelkiállapotomra vonatkozó kérdéseket is feltett. Úgy gondolom, a legtöbb a háziorvoson múlna, akihez először eljut az ember. Neki kellene rendesen kikérdeznie a beteget, a kórképén túl ismernie magát az embert. Nekem volt olyan körzeti orvosom, aki maszkban rendelt, és egyetlenegyszer sem pillantott rám a betegségemre fordított öt percben.

Összevissza küldözgettek egyik szakrendelőből a másikba (arról nem beszélve, hogy ez micsoda tortúra volt), akadt, aki megszégyenített, hogy nincs is magának semmi baja. Nem is tudom, talán arra utalt, hogy „csak” lelki bajom van? Az első pszichokérdést a nőgyógyász tette fel, de úgy éreztem, ő sem azért, mert valóban ezt gondolta volna, hanem mert semmire sem jutott a gyógyszereivel. Egyszerűen zavarta már a betegségem, és úgy vélte, legjobb, ha elküld máshova. Legyen az akár pszichológus is, arra úgyis rá lehet kenni mindent.
Két orvos viszont elindított egy olyan úton, hogy fel tudtam tenni magamnak azokat a kérdéseket, melyek a gyógyulás felé mutatnak. Ezen nem pszichoterápiát értek, csupán egy-két olyan érdeklődő mondatot, ami rávilágított az életem bizonyos problémáira. Most magam küzdök, magam dolgozom
a gyógyulásomért.

Változásból harmónia

A parapszichológia már túlmutat az általános pszichológián, hiszen természetfeletti jelenségekkel is foglalkozik. Fenes Ildikó gyakorlatában sokan előfordultak, akik különböző pszichoszomatikus betegséggel kerültek hozzá, majd gyógyultan távoztak.

– A betegségek szorosan összefüggenek az immunrendszerrel. Akinek lelki problémái vannak, jobban ki van téve a környezeti ártalmaknak, míg akiben harmónia van, az sikeresen ellenáll a támadásnak. A betegség kialakulásának is vannak fokozatai: eleinte csak a kedélyállapot billen ki az egyensúlyából, ez folyamatos rosszkedvben, szomorúságban vagy konfliktusokban nyilvánulhat meg.

Ebben a fázisban még megelőzhető a kitörni szándékozó fizikai betegség. Például célzott beszélgetésekkel, Bach-virágterápiával, regressziós terápiával, kineziológiával visszaállítható a harmonikus lelkiállapot. Ha azonban nincs meg a lelki egyensúly, akkor nagy a veszélye egy fizikai betegség kialakulásának. Sokat segíthet ebben a szakaszban, ha időben elkezdődik a lélek ápolása. A gyógyulás is hamarabb bekövetkezik, hiszen a tünet betöltötte feladatát, és ezáltal meg is szűnhet.
A gyógyulási folyamat révén mindenkinek lehetősége van alaposan szembenézni önmagával. Megismernie hibáit, hiányosságait, rossz mintáit. Ahogy elkezdődik a jó irányba tartó változás, úgy érhető el a teljesség, a harmonikus élet és a sokáig tartó egészség.

Tünetek mögött a lényeg

Nem is gondolnád, hányszor fogalmazod meg szólásaidban, szófordulataidban a testi tünetek okait. Lássuk csak!
 
„Megfulladok ettől a légkörtől!”

– Szinte tapintani lehet a feszültséget. Amennyiben ez az állapot tartóssá válik, mégis kénytelen a fullasztó helyen levegőt venni, fennáll a veszélye, hogy légzőszervi panaszai lesznek. A lélegzés az érzelmek pulzálását is jelképezi, tehát a légzőszervi megbetegedések mögött érzelmi konfliktusok állnak. Például a rendszeresen visszatérő köhögés jelzi, hogy nem tud megszabadulni egy olyan problémától, amelynek jelenléte fojtó hatással van, s az ezzel kapcsolatos elfojtott agresszióját csak a köhögés során tudja majd kiadni.
Megoldás:
Adj hangot a véleményednek akkor is, ha esetleg olyat akarsz mondani, ami lehet, hogy nem tetszik majd a másiknak. Fontos, hogy kifejezd azokat az érzéseket, amelyek bántanak.

„Mindent a szívemre veszek”

– mondják azok, akik az átlagnál jóval érzékenyebben reagálnak az élet megpróbáltatásaira. Túlteng a szív, vagyis a test fő érzelmi központja körül az energia. Ez ugyanolyan veszélyes, mint amikor elnyomja a lelki tartalmakat: az egyensúlytalanság miatt szívét mindkét esetben megbetegedések fenyegetik. A szívelégtelenségek hátterében gyakran áll az elvárásoknak való megfelelés is. A külső nyomás hatására valami olyasmit kell tennie, amit „szíve szerint” nem tenne.
Megoldás:
Döntéseidben ne csak az eszedre, hanem a szívedre is hallgass, és engedd, hogy a szíved váljon ritmusadóvá az életedben.

„Mázsás súlyok nyomják a vállaimat”

– túlterhelt vagy és állandó készültségben élsz? Ilyenkor úgy érzed, a folyamatos feszültség ráült a váll- és a nyakizmaidra. A lehetséges következmény: rossz tartás, idő előtti meszesedés, porckorong- és csigolyaprobléma. Ilyenkor belsőleg elutasított terheket cipel magával kelletlenül, és megroppan a túlterheltség miatt.
Megoldás:
Tanulj meg lazítani, és tehermentesítsd magad! Legyél tisztában valódi teherbírásoddal, és mondj le arról, amit csak nagy megerőltetések árán tudnál vállalni!

„Torkig vagyok”

– eleged van mindenből, és összecsaptak a fejed fölött a hullámok. Ilyenkor „jól jön” egy kis torokgyulladás, legálissá teszi azt a pihenőt, amit egyébként is szívesen vennél. Gombócot érzel a torkodban, mert már nem bírsz mindent befogadni, hiszen már eddig is sok ki nem mondott szót nyeltél le.
Megoldás:
Merd hangosan kimondani a véleményedet, és tanulj meg nemet mondani! Érezd át a kellemetlen igazságok lenyelésekor keletkező fájdalmat, és meríts belőle erőt a rosszul rögzült viselkedés megváltoztatásához!

5 kérdés a szexről, amit feltennélA szeptemberi szám tartalmából:

• Minilabor otthon
• Nők, akik sohasem betegek
• Öt kérdés a szexről, amit feltennél
• Zeneterápia
• Szépítő hormonok

Fizess elő a Nők Lapja Egészségre!»

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top