Család

Növények, amiket vétek nem kihasználni

Vannak, akiknek a növény szó hallatán egy kertészet jut eszébe, másoknak a rét vagy az erdő, megint másoknak a termőföld. Már ebből a színes felsorolásból is látszik, hogy a növények milyen szinten gazdagítják az életünket.

A növények nemcsak gazdagítják, hanem egyenesen az életünk alapját adják: gondoljunk csak a fotoszintézisre vagy arra, hogy az élelmiszerek jelentős része növényi eredetű. Vagy pedig ha mégsem az, akkor olyan állatok táplálékát szolgálja, amelyeket húsát fogyasztja az emberiség. Ezen felül sok növényt olyan adottságokkal áldott meg az ég, amelyek a gyógyulásunkat is megalapozzák vagy legalábbis hozzájárulnak ahhoz.

Azok, akik ismerik a természet patikáját, tisztában vannak vele, hogy a mondás valóban igaz és tényleg fűben-fában orvosság rejlik. Az emberek ezt már évezredek óta tudják, és használják is annak rendje és módja szerint. Az elmúlt évtizedekben ugyan a gyógyszerek fénykorát éltük a rohanó világ hozadékaként, manapság egyre többen nyúlnak vissza a gyökerekhez – átvitt értelemben is –, és sokan természetes megoldásokat keresnek testi bajaikra.

Hoztunk néhány növényt, amelyek sokat segíthetnek a közelgő náthás időszakban. Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy csakis a használati útmutatások szerint szabad alkalmazni ezeket.

·         Nem annyira közismert még, mint a hagyma vagy a gyömbér, de a dél-afrikai muskátli kivonata az egyik leghatékonyabb szer légúti megbetegedések kezelésére. Amellett, hogy csökkenti a köhögést, a fertőzésekkel szemben is ellenállóbbá tesz és az immunrendszert is erősíti. Aki még nem találkozott vele, annak mindenképpen érdemes kipróbálni.

·         Ha az energiakészletét szeretné feltölteni valaki, és járatos a gyógynövényekben, akkor valószínűleg a ginzenget választja. Az általános erősítőnek ráadásul potencianövelő hatást is tulajdonítanak.

·         A kamilla az egyik legismertebb gyógyászati célra használt növény. A virágából főzött tea generációk hosszú során át lopta be magát a családok szívébe és vált az egyik leggyakrabban használt, méltán népszerű enyhe gyulladáscsökkentővé.

·         Ha már lecsapott valakire a depresszió, tudja, hogy a kíméletes orbáncfű bizony sokat segíthet a bajon. Az idegfájdalmakra is jó hatással van a növény.

·         A zsálya nemcsak a memóriára van jó hatással, hanem antioxidáns hatásával kiemelkedik a növények sorából. Egyedi íze pedig fogyasztásra ösztönöz.

·         A gyömbér az egyik legkedveltebb gyógynövény. Nemcsak a torokfájásra alkalmazható, hanem az immunrendszert is megerősíti. Mivel az íze csodás, kicsik és nagyok egyaránt kedvelik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top