nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
“Hiába a szexi fűző és a nyalós bugyi, nem kellek a pasimnak”

“Hiába a szexi fűző és a nyalós bugyi, nem kellek a pasimnak”

Ha esetleg valaki azt gondolná, hogy mindig a pasik szenvednek attól, hogy kevés a szex, és a nők talán többször hivatkoznak fejfájásra, az jól figyeljen: a szexuálpszichológus szerint nagyjából egyforma a nő-férfi arány. Nekünk is szexhiánytól szenvedő nők mesélték el a történetüket, aztán megkérdeztük a szakembert, mit lehet tenni azért, hogy mindenki elégedett legyen a párja teljesítményével.
Szalma Erika
Szalma Erika
f Ajánlom

“Zolival egy netes társkeresőn ismerkedtem meg négy éve – meséli Andi (43), két egyetemista fiú anyukája. – Külsőre éppen az esetem: magas, ősz, sármos pasi, ráadásul értelmes is, már az elején feltűnt, hogy sokakkal ellentétben képes volt helyesírási hiba nélkül kommunikálni. Személyesen is rendben volt a srác, kellemes volt az első egymásra csodálkozásunk, bár pillangók nem repkedtek a gyomromban, de úgy voltam vele, még lehet belőle bármi. Zoli is komoly kapcsolatot keresett, nem kávézni akart hónapokig, de nem is fejest ugrani az első adandó alkalommal az ágyba. Mondjuk, utólag megértettem, mért nem erőltette a szexet.”

Zolinak, aki két évvel idősebb Andinál, több kapcsolata volt már korábban, sőt két gyereke is egy korábbi házasságból, a barátnője számára mégsem tűnt túl rutinosnak. “Mondjuk úgy, tudtam volna mit tanítani neki. Ráadásul sehogy sem felelt meg az igényeimnek: a három M-től, ami a minőséget, a mennyiséget és a méretet illeti, hát finoman szólva nem voltam elájulva. Tulajdonképpen a heti egyszeri együttlétünket – ami csak ritkán jelentett igazi kielégülést számomra – is én kezdeményeztem.

Később még rátett egy lapáttal az egészre, hogy Zoli közben egy krónikus betegségre elég erős gyógyszereket kapott, amitől az amúgy is gyengécske libidója nullára csökkent. Lassan én is feladtam a próbálkozásaimat, és a lendületem, ami a kapcsolat elején még bennem volt, jócskán alábbhagyott.

Egy év után már nem is kezdeményeztem, ő meg pláne nem. Ha jól belegondolok, úgy éldegéltünk együtt, mint két jóbarát, feküdtünk az ágyban egymás mellett egy érintés nélkül. Egyszer-kétszer beszéltünk róla, hogy ki kellene vizsgáltatnia magát, de abból nem lett semmi.

Andi csak azért nem adta fel a kapcsolatát Zolival, mert az minden más területen jól működött. “Elég rövid idő után összeköltöztünk, sosem veszekedtünk. Együtt jártunk vásárolni, közös programokat csináltunk egymás gyerekeivel, jókat nyaraltunk. Nagyon sokat segített a ház körül, a kertben, szerette a családomat, még a szüleimmel is jól kijött. Végül Zoli volt az, aki két évvel a megismerkedésünk után úgy döntött, véget vet a kapcsolatunknak. Azt mondta, nem mehet így tovább, hogy nincs köztünk szex. Fura volt, hogy pont ő hivatkozik erre. De nem álltam az útjába, összepakolt és elment. Azt nem hiszem, hogy lett volna valakije, folyton dolgozott, nélkülem nem mozdult ki sehová.

Az expartnereim visszajelzéseiből, akik időről időre felbukkannak, szinte biztos vagyok benne, hogy az én teljesítményemmel nem lehet gond. Bevallom, amikor még együtt voltam Zolival, egy idő után, amikor már nagy szükségét éreztem a szexnek, engedtem a kísértésnek, volt egy-két kalandom, és talán a párom sejtette is, de neki így volt kényelmesebb. Kicsit sajnálom, hogy így alakult, és most is azt gondolom róla, hogy vonzó pasi, akinek szép lelke van, és majd biztosan megtalálja a hozzá passzoló nőt is. Tudom, hogy vannak olyan csajok, akinek kevésbé fontos a szex.”

“Nagy hiány esetén bekapcsolom a műzsoltit”

Vali hat éve él együtt a férjével, egy gyerekük van, a négyéves Liza. “Az elmúlt egy-két évben kezdtem egyre inkább érezni a szex hiányát – meséli Vali (36). – De tulajdonképpen azóta romlik a helyzet, amióta a kislányunk megvan. A régi, spontán kalandjaink, amelyek mindig olyan izgatóak voltak, mára szinte teljesen elmaradtak. Zsolti mezőgazdasági gépeket értékesít egy kereskedelmi cégnél. Volt, hogy egy traktor fülkéjében elégítettem ki orálisan, de az is előfordult, hogy a sportpálya melletti öltözőben csináltuk, ahová edzeni jár. És a legtöbbször egy szemvillanás elég volt, és mindketten tudtuk, mire gondol a másik.

Ehhez képes most hetente kétszer szexelünk az ágyban, és ezek az alkalmak nekem túl rövidek és unalmasak is. Általában kielégülök, de azért jó lenne, ha néha úgy rendesen szeretkeznénk egy nagyot. A másik nagy baj az, hogy az utóbbi időben többször is visszautasított.

Anyukám elvitte a gyereket, én meg felvettem a szexi, csipkés fűzőmet, a nyalós bugyimat, kifestettem magam, és úgy vártam haza a férjemet. Ő zavartan rám nézett, és csak annyit mondott, hogy ne haragudjak meg, de nagyon fáradt, nincs kedve a dologhoz. Meg sem fürdött, lerogyott a kanapéra, bekapcsolta a tévét, nem sokkal később meg már horkolt is.

A csinos, nőies Vali számára, aki ráadásul tíz évvel fiatalabb a férjénél, egyre elkeserítőbbé válik a helyzet. “Azt nem hiszem, hogy van valakije, megbízom Zsoltiban, szerintem nem keresi a bajt, és tudom, hogy mindezek ellenére szeret minket. És azt sem hiszem, hogy az lenne a gond, hogy én Lizával alszom, a gyerek szobájában, mert a szexes napokon kijövök hozzá, és még akkor sem mindig tudom rávenni, hogy aktivizálja magát. Van, hogy hajnalban ébresztem fel, azt végképp utálja, de amikor már olyan hiányom van, hogy egy bokorra rá tudnék ugrani, nem tudok mit csinálni.

Oké, van egy kis műzsoltim, amit nagy baj esetén be tudok kapcsolni, egyébként az igazitól kaptam még tavaly nőnapra. Jó kis helyettes, de azért nem olyan, mint egy hús-vér pasi, aki megmarkol, hasra fordít, aztán jól megdug. Egyre többször vágyom a jó szexre, és nem tudom, mi lesz így, meddig bírom szex nélkül. Elválni nem akarok, mert egyébként jó embernek tartom, és Lizával is nagyon jól bánik. A közös gyerekünk és mindaz, amit eddig együtt felépítettünk, egyelőre visszatart. Az meg, hogy megcsaljam, nekem nem fér bele, nagyon ellenkezik az elveimmel, sosem tenném.”

“Egy félő állat nem párzik, hanem menekül”

Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus tapasztalata szerint számos testi és lelki oka lehet annak, ha egy férfi nem képes kielégíteni a párja szexuális igényeit. “Szervi rendellenességek, alacsony hormonszint, stressz, túl gyakori pornóhasználat – emel ki néhány gyakori tényezőt a szakember. – Nem is gondolnánk például, hogy amikor egy hosszabb távú egyedüllét során a férfi ráfanyalodik a pornóra, annak egy későbbi párkapcsolatára nézve milyen káros következményei lehetnek. A mesterséges vizuális ingerekhez szokott férfiakra ugyanis egy hús-vér nő gyakran nem tud olyan erős szexuális hatással lenni, és bárhogy is szeretné a férfi, nem következik be a merevedés, vagy ha bekövetkezik, akkor akár meg is szűnhet a szexuális együttlét alatt.

Sokszor szervi okok is meghúzódhatnak a merevedési zavar hátterében: a dohányzás, rendszeres alkoholfogyasztás, magas koleszterinszint az erek károsodásához vezet, és mivel az intim testrészek érhálózata különösen érzékeny, az érrendszeri betegségek első tünetei között jelentkezhet a merevedési zavar. Sok férfi már akár negyven éves kora körül is tapasztalhat változó kori tüneteket, legtöbbször a tesztoszteron hormon csökkenését, ami együtt jár a libidó csökkenésével is. További probléma a stresszes életmód is, ami szintén nem kedvez a férfiak szexuális életének. Lehet, hogy egy kitartó partner orvosolni tudná a bajt, csakhogy a férfiak sajnos néhány kudarcélményt követően félni kezdenek az újabb csalódástól. A szorongásuk elindít egy negatív spirált: minél jobban akarják, annál jobban szoronganak a teljesítmény miatt, aminek a vége nagy valószínűség szerint újabb fájdalmas kudarc lesz. Beindul az ördögi kör. Evolúciós törvényszerűség, hogy egy félő állat nem párzik, hanem elmenekül.”

A szakember szerint a szimbiotikus, túl bensőséges kapcsolatok sem kedveznek a párok egészséges szexuális energiáinak. “Általában a kapcsolatok elején jellemző a túlzott önfeláldozás, a partnerünk magunk elé helyezése, hogy nem láttatjuk a saját határainkat, semmire nem mondunk nemet, nem konfrontálódunk. Amikor ez a szimbiotikus viszony hosszabb távon fennmarad, az könnyen oda vezethet, hogy a szexuális energiák lecsökkennek, vagy akár teljesen el is tűnnek.

A vágyhoz kell a távolság, az öndefiníció érzése, hogy a partnerem nélkül is tudom definiálni magam, tudom, ki vagyok. Hiszen, lássuk be, a szexuális vágy önző, arról szól, hogy meg akarom szerezni a másikat, ki akarok elégülni a partnerem által, s ezzel együtt örömet is akarok adni. Az lenne az ideális, ha a párkapcsolatokban egészséges egyensúlyban lenne szenvedély és bensőségesség. Fontos, hogy képesek legyünk kimondani a problémákat, a párunkkal együtt, partnerként beszélgetni a megoldásáról. Arról, hogy merjünk segítséget kérni, mert az a tapasztalat, hogy az egyensúly kialakítása külső segítség nélkül nem megy a pároknak.”

Az elkényelmesedés, a megszokás szenvedélygyilkos

“Ahogy Valiéknál, sok házasságban alakulnak ki rendszeres rituálék a szexuális életben, amibe könnyen belefásulnak a párok. A szexi fehérnemű néha lehet vágykeltő, de nem csupán a csipke szépsége az, hanem a gesztus, amivel a nő szexuális játékra híja a férfit. Ez azonban az alapvető szexuális problémát nem oldja meg.

Ráadásul a gyerekes párok esetében könnyen szerepkonfliktus is nehezítheti a szexuális életet. Ha például az anya és a gyerek kapcsolata túl szimbiotikus, akkor nem tudja megélni az anyai szerep mellett a nő (szexuális lény) szerepét. Mert mit is üzen egy, a gyerekével alvó nő a férfinak? Azt, hogy ő elsősorban anya, számára most a legfontosabb a gyerek. Az apa pedig, aki nem akarja elvenni a gyerektől az anyját, szintén apaüzemmódba vált, és hiába ad egyértelmű, szexuális üzeneteket a nő, nem fogja átlépni ezt a saját maga által szabott határt, inkább nem szeretkezik a feleségével.

Sok férfi számára gond, hogy a gyerekek születése után már csak anyaként tudnak a feleségükre tekinteni, ezáltal megszűnik nőnek lenni számukra a nő, ők pedig nem képesek a házasságukban vagy párkapcsolatukban megélni a férfiasságukat. Ez az állapot sajnos könnyen konzerválódhat, ha a fejünket a homokba dugva, konfliktuskerülő módon hallgatunk. Ha nem beszélünk róla, sajnos nem valószínű, hogy a helyzet javulni fog, sőt egyre nehezebb lesz újra beindítani a vágyott harmonikus szexuális működést” – teszi hozzá Bibók Bea. Továbbá hangsúlyozza: nem az a cél, hogy a párok hosszú évekig terápiára járjanak. Az a fontos, hogy megtanulják megérteni egymás nehézségeit és működtetni a meglévő, saját erőforrásaikat, ami segít nekik abban, hogy képesek legyenek a rendszeres, számukra kielégítő szexuális életre, és merjenek szokatlan dolgokba is belevágni, ha ahhoz van kedvük. Emellett képesek legyenek olyan odaadással és rajongással nézni a társukra, mint amikor először meglátták, mint amikor beleszerettek.

Megosztás Facebookon