Elkerülhetőek a gyerekkori balesetek?

Ha gyorsan és egyszerűen akarnánk válaszolni a címben feltett kérdésre, miszerint elkerülhetőek-e a gyerekkori balesetek, akkor a válasz egyértelműen a „Nem” lenne. Hiszen a gyermeki lét alapvető velejárója a tanulás és tapasztalás, amely ha szeretnénk, ha nem, bizony azzal jár, hogy kisebb balesetek érik a gyerekeket. A szülők természetesen el akarják kerülni ezeket a megpróbáltatásokat, és jó esetben mindent meg is tesznek azért, hogy megóvják a kicsiket, ám törvényszerű, hogy adódnak helyzetek, amikor még a legféltőbb gondoskodás sem elég ehhez. Ha a csetlős-botlós baleseteket kisebb horzsolásokkal megússzák a babák, a szülők fellélegezhetnek. Vannak időszakok, persze, amik nehezebbek az átlagosnál, legyen szó az első lépésekről vagy a biciklizni tanuló óvodásról, de a felkészült vagy tapasztalt szülők ilyenkor jól tudják, hogy bizony jobb, ha az aggodalom helyett a sebfertőtlenítőre helyezik a hangsúlyt.

Vannak viszont alapvető hibák, amelyeket elkövethetnek a szülők. Nagyon fontos, és nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy soha ne hagyjuk magára a forró tárgyak környezetében a kisgyerekeket még egy pillanatra sem. Általában egy pillanat is elég ahhoz, hogy megtörténjen a baj. Akárcsak a magukra hagyott csecsemők esetében, akik könnyen lepottyanhatnak a kanapéról vagy a pelenkázóról – ugyancsak egy pillanat alatt. A felelős szülők dolga ezért természetesen a megelőzés: a csecsemőknél a kiságyszabályok betartása, a nagyobb babáknál a biztonságok játékok kiválasztása, az állni tanulóknál a lakás borulásbiztossá tétele, a totyogók vagy már szaladgálók esetében pedig a környezet biztonságossá tétele  – zárt ablakok, zárt konnektorok. Természetesen a mérgező háztartási szereknek, vegyszereknek, gyógyszereknek sincs helye ott, ahol a gyerek hozzájuk férhet.

Az esésekből, vágásokból, horzsolásokból eredő sérülésekkel egészen biztosan találkozik minden szülő. Vannak, akik ösztönösen jól kezelik a helyzeteket, mások kisebb rutint szerezve rázódnak bele a szerepbe. A szakemberek szerint, ha támogató szülőként szeretnénk nevelni a gyermekeinket, a kisebb baleseteknél érdemes magabiztosan viselkedni, és mutatni nekik, hogy ott vagyunk mellettük. Ha viszont pánikolunk, azzal legtöbbször csak rontunk a helyzeten. Mivel mindenkinek eltérő a fájdalomküszöbe, a gyerekektől sem várhatunk el a miénkhez reakciót. Terelgethetjük, alakíthatjuk őket, de személyiségüktől is függ, hogyan élik meg a helyzeteket. A példamutatás az egyik legjobb út ehhez. A sebkezelés kapcsán érdemes a saját sérülésünkön megmutatni a folyamatot, így nemcsak a bizalom erősödik, hanem a gyerek érti és tudja, mi történik vele, és arra is jó mintát kap, hogyan viselkedjen adott helyzetben.