Család

Megható dologra jött rá a szülésznő 19 év után

A tanítvány és az oktató is elképedt, amikor rájöttek, hogy a bábának készülő lányt is a tapasztalt szülésznő segítette világra.

Az angol Laura Woffendin mindig is arról álmodott, hogy az egészségügyben dolgozhasson. A nagymamája szülésznő volt, így a fiatal lány is az ő nyomdokait követte.

Bábának kezdett tanulni, és nemrégiben először segített világra egy csecsemőt. A szülés közben egy tapasztalt bába, Emma Reevell segített neki elsajátítani a szakma fortélyait.

„Amikor aznap hazamentem, annyira izgatott voltam, hogy mindent elmeséltem az édesanyámnak. Amikor megemlítettem neki az oktató szülésznő nevét, kiderült, hogy ugyanő segédkezett az én születésemnél is”

– mesélte a megdöbbentő történetet Laura.

Édesanyja még egy fotót is előtúrt, amelyen a kislányát a kezében tartja a kórházban, mellettük pedig a bába mosolyog.

Megmutatta a fényképet az oktatójának, a különleges egybeesésen pedig a rutinos bába is meglepődött. „Őrület, hogy én segítettem világra ezt a csöppséget, most pedig itt áll mellettem, hogy megtanítsam a szülésznői hivatásra.”

(Fox News)

(Nyitókép: Istockphoto)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top