Család

Kilakoltatták a 69 éves mohácsi nőt, akinek az önkormányzat elvette a házát

Ma fél 4-ig kellett elhagynia az otthonát. Az idős asszony házát lerombolják, parkolót építenek a helyére.

Hétfőn megkezdték Erzsébet kilakoltatását mohácsi házából, amelyet hivatalosan azért sajátít ki az önkormányzat, hogy lerombolja, és köztéri parkoló épülhessen a ház helyén – írja a Mérce.

A 69 éves nőnek több millió forintos devizahitele volt, de az évek során sikerült visszafizetnie a tartozását. Mégis elveszíti az otthonát, amelyben 40 éve él. A nő szerint azért sajátította ki az önkormányzat az ingatlant, mert a leromlott állapotú ház „szúrja a városvezetés szemét”.

Erzsébetnek fél 4-ig kellett elhagynia a házat, egyelőre nem tudja, hova menjen. Elmondása szerint az emeleten volt, amikor verni kezdték az ajtaját, majd a rendőrség kíséretében betörték a kaput. Jogi útra terelné az ügyet, mert igazságtalannak tartja az eljárást.

A kisajátításért 9,3 millió forint jár, de ennek csak a felét kapja Erzsébet, a másik fele a két gyerekét illeti. Ám a pénz még arra sem elég, hogy közösen vegyenek egy új lakást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top