Család

Akár már meg is születhetett Meghan hercegné és Harry herceg gyermeke

Mivel a hercegi pár privát szülést tervez, simán előfordulhat, hogy a gyermekük már világra is jött.

A sajtóban megjelent spekulációk szerint simán előfordulhat, hogy Meghan hercegné már életet adott Harry herceggel közös gyermekének, épp „csak” a nagyvilággal nem közölték még a nagy hírt. 

Több jel is erre mutat 

A Kensington-palota múlt héten jelentette be hivatalosan, hogy a hercegné és a herceg privát szülést terveznek, gyermekük születését nem fogják azonnal bejelenteni, és nem mutatják meg őt rögtön a nyilvánosságnak. Vagyis nem várhatjuk, hogy Meghan a szülés után néhány órával tökéletes külsővel mosolyog majd a a fotósok és a tévéstábok előtt, újszülöttjével a karjában.

Nem lehet tudni pontosan, hogy a hercegné hol hozza – vagy hozta – világra a gyermekét, a pakliban benne van a St. Mary’s Kórház, ahol többek között Katalin és Diana hercegnő is szült, de szóba jöhet a Firmley Park Kórház, sőt az otthonszülés is. 

Meghan hercegné március 19-én jelent meg utoljára a nyilvánosság előtt (Getty Images)

Meghan hercegné utoljára közel egy hónappal ezelőtt, március 19-én mutatkozott a nyilvánosság előtt, amikor az új-zélandi terrorcselekmény áldozatainak emlékére virágcsokrot helyeztek el a londoni Új-Zéland Ház előtt. Katalin hercegné tavaly szintén nagyjából egy hónappal Lajos herceg születése előtt jelent meg utoljára nyilvános eseményen.

Április 2-án elindult Meghan és Harry saját, hivatalos Instagram-oldala. Könnyen elképzelhető, hogy a hercegi pár ezen a felületen jelenti majd be gyermeke érkezését, és itt láthatjuk majd az első fotókat is a csöppségről.

„Meg fogjuk tudni, ha megszületik a baba, ám Harry és Meghan világossá tették, hogy a születés privát lesz. Nem lesz előzetes bejelentés, de minden részletet el fognak árulni, ha már elég idejük volt a babával foglalkozni” – nyilatkozta a királynő korábbi sajtótitkára, Dickie Arbiter a Today Extrának. Hozzátette, hogy a gyermek érkezése április végére, május elejére várható. 

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top