Család

Fenékbe rúgta hároméves kislányát, mert a gyerek elfáradt a modellkedésben

A videóra rögzített eset hatalmas indulatokat kavart Kínában.

Videóra rögzítették, hogy saját édesanyja fenékbe rúgja a kínai közösségi média hároméves sztárját, Niu Niut, mert a kislány elfáradt egy fotózáson, és már nem tudott tovább pózolni – írja a Sun. A lap tudósítása szerint a felvétel érthető módon hatalmas botrányt okozott: a képsorokat már közel negyvenmillióan látták, és a Twitter kínai megfelelőjén, a Weibón posztok tízezreiben vonták felelősségre a 32 éves anyát a gyermekbántalmazásért.

A felháborodás akkora, hogy a nő végül közzé is tett egy bocsánatkérést, amelyben azt írja, sem bántani, sem kihasználni nem akarta a lányát, és elnézést kér minden félreértésért, amit a szélsőséges viselkedésével okozott, majd azt hangsúlyozza, hogy Niu Niut a lehető legnagyobb szeretetben neveli – de sok mindenkit ezzel sem sikerült a maga oldalára állítania. A posztra négy óra alatt több mint ötvenezer reakció érkezett, amelyekben nemcsak mostani tettéért támadják az anyát, hanem azért is, mert megfosztja a lányát attól, hogy normális gyerekkora lehessen.

Niu Niu ügye egyébként azért is problémás, mert a kínai törvények értelmében 10 év alatti gyereket divatcég nem alkalmazhat a márka szóvivőjeként vagy arcaként, vagyis még az sem biztos, hogy a kislány bármiféle anyagi javadalmazásban részesül a modellkedésért.

A felkavaró videó a Sun riportjában tekinthető meg.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top