Család

Problémás gyerekből magántanuló: ez a sors vár rájuk

A magatartási okokból történő magántanulósítás leggyakrabban nehéz szociális hátterű gyerekeket érint.

Országszerte elterjedt gyakorlat, hogy iskolák a gyerekek magatartási problémáira hivatkozva arra kérik a szülőket, engedélyezzék a tanuló magántanulóvá nyilvánítását – írja az Abcúg. Hogy mindez összesen hány diákot érint, arról nincs friss információ. A legutóbbi számok 2014-ből származnak, ekkor készített utoljára a magántanulósításról statisztikai jelentést az Oktatási Hivatal. Akkor a magántanulói státuszban talált összesen 8217 diák nagyjából 10 százaléka kifejezetten magatartási okokból került ki az iskolából, de a jelentés szerint a „családi okok” között is lehetnek még ilyen esetek. Ha csak a hátrányos helyzetű magántanuló diákokat nézzük, ott már magasabb, 18 százalék ez az arány. 

magantanulok szama

A gyakorlat elsősorban azért problémás, mert a magántanulósított diákok a napi iskolai rutinból kihullva előbb-utóbb teljesen elkallódnak, és legtöbbjüknek a félévi és év végi osztályozóvizsgákra sem nagyon segít felkészülni senki. Bár az iskoláknak kötelességük ehhez segítséget adniuk, a gyakorlatban ez nem több heti egy-két „konzultációnál”, ami az egyébként is tanulási problémákkal küszködő gyerekeknél legtöbbször édeskevés.

A témával nemrég mi is foglalkoztunk, magántanulókról és magántanulósított diákokról szóló cikkünket itt olvashatod.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top