„Bárcsak inkább vertek volna a szüleim” – az elhanyagolás is bántalmazás

Dr. Robert Weiss három évtizede dolgozik pszichoterapeutaként, elmondása szerint a legszomorúbb esetei közé tartoznak az érzelmileg elhanyagolt gyerekkor miatt szenvedő felnőtt páciensek. Gyakran mondják neki szinte ugyanazt a mondatot:

„Bárcsak inkább vertek volna a szüleim, vagy adtak volna árvaházba!”

“Hiányzik az érzés, hogy hiányozzon az anyám” – érzelmileg elhanyagolt gyerekek mesélnek

Azért mondják ezt a páciensek a terapeuta szerint, mert sokkal könnyebb felismerni magunkban, hogy azért sérült a lelkünk, mert vertek, vagy mert elhagytak a szüleink, az érzelmi elhanyagolás azonban csendes, észrevétlen gyilkos. Hogyan lehet észrevenni azt, ami meg sem történik? Ha semmi látható bántalmazás nem történt gyerekkorban, akkor azt gondolhatjuk, hogy csak velünk lehet baj, hogy mégis pocsékul érezzük magunkat, és olyan reakcióink vannak, mint egy bántalmazott gyereknek.

Dr. Weiss páciensei gyakran úgy kezdik a gyerekkoruk leírását, hogy szerető, törődő szüleik voltak, és ideális családban nőttek fel. Senki sem verte őket, nem kiabáltak velük, nem zaklatták szexuálisan, és mindenki nagyon kedvesen viselkedett egymással. Aztán, ahogy haladnak a terápiában, általában kiderül, hogy a szülők nem nagyon voltak elérhetők a gyerek számára, mindig fontosabb dolguk volt, mint hogy a gyerekükre figyeljenek.

Jellemző, hogy az elhanyagolt gyerekkorú felnőttek nem értik, miért esik szét az életük – függőség, kötődési problémák merülnek fel –, hiszen semmi rossz nem történt velük gyerekként. Nagyon nehéz felismerni, hogy az elhanyagolás ugyanolyan bántalmazás, mint bármelyik másik, ami érheti a gyerekeket a szüleiktől.

A terapeuta ezért tartja hiánypótlónak kollégája, Enod Gray Neglect: The Silent Abuser című könyvét, mert erről a ritkán tárgyalt bántalmazásról végre írt valaki közérthetően, hogy minél több emberhez eljusson az információ. Az egyik legfontosabb része a könyvnek dr. Weiss szerint az, hogy egyértelműen leírja, mi számít elhanyagolásnak, milyen jeleket kell keresnünk a saját gyerekkorunkban, ha érthetetlen módon rosszul érezzük magunkat a bőrünkben felnőttként és önpusztító gondolataink vannak. Mert az első lépés mindig az, hogy felismerjük a problémát, csak utána tudunk elkezdeni dolgozni a megoldáson.

Képünk illusztráció – Forrás: Pexels/Juan Pablo Arenas

Az elhanyagolás leggyakoribb formái

Nincs megfelelő élelem, lakhatás, ruha

Talán ez a legegyértelműbb jele az elhanyagolásnak. Ha a gyerek nem kap elég és jó minőségű ételt, nincsenek kielégítve az alapvető szükségletei, akkor elhanyagolják a szülei. A lakhatás és a megfelelő, tiszta ruházat biztosításának hiánya is ide tartozik.

Érzelmi, pszichés elhagyás

Amikor az elhagyás szót halljuk, akkor fizikai elhagyás jut eszünkbe. De a szakértő szerint az elhagyás pszichésen is megtörténhet, amikor fizikailag jelen van szülő, de lélekben máshol jár mindig. Ott van a gyerek mellett, de még sincs jelen. Ez a fajta elhanyagolás a gyerek önbizalmát károsítja, minél kisebb gyerekkel történik, annál nagyobb lesz a sérülés.

Minden más fontosabb

Az elhanyagolt gyerekeknél a szülők általában mindig valami más, fontosabb dologgal vannak elfoglalva. Ez lehet munka, beteg családtag, hobbi, függőség, bármi, ami felemészti a szülők mindennapjait. A gyerek pedig megtanulja, hogy ő nem számít, nem fontos, és hogy a létezése jelentéktelen.

Nem hallgatják meg

Amikor egy gyerek nem kérdezhet és nem fejezheti ki a véleményét, akkor az intellektuális, pszichés fejlődése visszamaradhat. Ettől pedig sérül az önbecsülés, és nehezen fog egészséges módon kapcsolatot teremteni másokkal.

Nem fejezheti ki az érzelmeit

Az érzelmi fejlődést károsítja, ha a gyerek nem fejezheti ki az érzelmeit. Szüksége van arra, hogy a szülei meghallgassák, átérezzék, empatikusan reagálnak az érzelmeire ahhoz, hogy megtanulja kezelni őket megfelelően. Ha ez nem történik meg, akkor azt fogja hinni, hogy az érzelmeket el kell nyomni, ami aztán vezethet függőséghez, vagy meggondolatlan tettekhez, ha egyszerre törnek felszínre az érzelmek.

Helyettes házastársként használják

Erre dr. Weiss úgyis hivatkozik, mint érzelmi vérfertőzés. Ilyenkor az egyik szülő rákényszeríti a gyerekre a férj, illetve feleség szerepét, hogy az érzelmi igényeit kielégítse. A házastárs szerepébe kényszerített gyerek a szociális fejlődésben elmaradhat és felnőtt korában rendkívül nehéz lehet neki fenntartani egy egészséges párkapcsolatot. Gyakori a terapeuta tapasztalata szerint, hogy az olyan gyerekek, akiket a házastárs szerepébe kényszerítenek a szüleik, nem bántalmazásnak, hanem megtisztelő kivételezésnek fogják fel a helyzetet.

Szülőszerepbe kényszerítés

Dr. Weiss szerint ez leginkább egyszülős vagy anyagi gondokkal küzdő családokban fordul elő. Az egyedülálló szülő rákényszerül, hogy erején felül dolgozzon a pénz miatt, ezért a legidősebb testvér átveszi a testvérekről gondoskodást és a háztartás vezetését.

Ha kétszülős a család, de nehéz anyagi helyzetben vannak, akkor is jellemző ez a szülőszerepbe kényszerítés a nagy testvérek esetében. De az is előfordul, hogy a szülő gyermeki szerepbe helyezkedik és a saját szülőjévé teszi a gyerekét. Mindegyiket bántalmazásnak tekinthetjük, aminek súlyos, hosszútávú következményei vannak a gyerek pszichéjére.

Túlkontrollálás

Bár elsőre úgy hangozhat, hogy ez épp az elhanyagolás ellentéte, pedig nem. A gyerek, akit túlságosan kontroll alatt tartanak a szülők, rengeteg figyelmet kap, de nem tanul meg gondolkodni, érezni, és nem tudja felfedezni a saját reakcióit. Enod Gray a könyvében ezt a lélek elhanyagolásának nevezi.

Ahelyett, hogy a szülők meghallgatnák és irányítanák a gyereket, inkább belekényszerítik egy előre megformált dobozba, ami számukra megfelelő gyerekképet mutat. Ezért aztán a gyerek nem képes felismerni és kifejezni az érzelmeit, sőt gyakran azt sem tudja meghatározni, mit szeret és mit nem, miközben azt érzi, mindent rosszul csinál.

A gyerekek a legalapvetőbb szükségletekkel jönnek világra: étel, víz, otthon és érzelmi figyelem kell nekik. Ha ezeket a szükségleteket elhanyagolják a szülők, akkor a gyerek szenvedni fog. Dr. Weiss arra hívja fel a figyelmet, hogy az érzelmi figyelem egyáltalán nem valamiféle bónusz, hanem ugyanolyan fontos a gyerek fejlődése szempontjából, mint az étel. Ha elhanyagolják a szülők, akkor a gyereknek felnőtt korában komoly pszichés kihívásokkal kell megküzdenie. Egyszerűbb lenne megelőzni, mint meggyógyítani.