Család

Down-szindrómája miatt nem kap vízumot a tinilány

A Down-szindrómás lány családja Új-Zélandra akart települni, ám ötük közül csak négyen kapták meg a vízumot.

Az Írországban élő, indonéz származású Suhinthan család Új-Zélandon szeretett volna új életet kezdeni, és ötük közül négyen, a szülők, Nilani és Nagarajah, illetve a 19 éves Tanya és 14 éves Saumia lányuk is megkapta az ehhez szükséges vízumot. Középső lányuk, a 15 éves, Down-szindrómás Bumikka vízumkérelmét azonban elutasították, mivel ő nem teljesíti az „elfogadható egészségügyi szabványt”.

Pedig a család nem a bizonytalanra költözne. Az anyának IT-tanácsadói állást ajánlottak, évi 74 ezer fontos, vagyis mintegy 28 millió forintos fizetéssel, és pedig felvennék egy iskolába. Suhinthanék felajánlották azt is, hogy maguk fizetik ki azt az összeget, amivel többe kerül lányuk oktatása. Bumikka azonban így sem kaphatott vízumot.

A Suhinthan család (Northfoto/SWNS)

Bár úgy volt, hogy ideiglenes vízummal a lány is beutazhat az országba, hogy a család ott tölthesse a karácsonyi ünnepeket, végül Malajziában nem engedték felszállni őket az Új-Zélandra tartó gépre Bumikka miatt.

A szülők az elmúlt három hónapban mindent megtettek annak érdekében, hogy megoldják a helyzetet, ám múlt héten, az utolsó meghallgatáson is elutasították a vízumkérelmet.

„Ez teljes diszkrimináció” – mondta az anya. Hozzátette, hogy Bumikka mérsékelt fogyatékossággal rendelkezik, beszél, jár, és öltözködni is képes önállóan. 

A szülőknek nincs szívük Bumikkát Írországban hagyni és nélküle költözni a világ másik felére, így az egész család kénytelen feladni az új életről szőtt terveit. 

Az Új-Zélandi Bevándorlási Hivatal szóvivője elmondta: bár szimpatizál a családdal, minden Új-Zélandra érkező,  nem új-zélandi személynek elfogadható egészségügyi állapotban kell lennie, hogy ne jelentsen indokolatlan költséget az ország közegészségügyi rendszere számára. Bumikka esetében azonban a vizsgálat megállapította, hogy valószínűleg extra költséget róna a rendszerre.

A lánynak a tanuláshoz speciális tanári segítségre van szüksége, ám ilyen szakemberek csak korlátozott létszámban állnak rendelkezésre. És még ha a család valóban ki is fizetné a segítő költségeit, a finanszírozástól függetlenül ugyanabból a rendszerből vonna el erőforrást, ami azt eredményezné, hogy egy új-zélandi rászoruló elől venné el a lehetőséget.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top