Család

Hány éves kortól adhatunk a gyerek kezébe okostelefont vagy tabletet?

Megkerülhetetlen a kérdés.

Akármilyen elvekkel, tervekkel indulunk neki a gyerekvállalásnak, sajnos az okoseszközök témáját nem lehet teljesen ignorálni. A kütyük már hétköznapjaink részévé váltak, és gyerekeink sem mentesülnek a hatásuk alól – korlátozni és szabályokat felállítani azonban kötelező. Persze léteznek családok, ahol nincsen tablet, okostelefon, ahol a gyerekek ezektől a digitális befolyásoktól mentesen tudnak fejlődni, de az esetek nagy többségében a kicsik már szinte úgy születnek meg, hogy szüleiknél is természetesebben tudják használni az elektronikus kütyüket. Ez nem is baj  – gond akkor van, amikor a kütyü átveszi az irányítást felettük.

Ugyanakkor… tegye fel a kezét, aki még sohasem adta oda az okostelefonját a gyereknek pár perc nyugiért cserébe! Vajon mikor teszünk kisebb rosszat: ha a végtelenségig kizsigereljük magunkat, és ellenállunk a kütyük kísértésének, vagy ha hagyjuk a gyereket játszani a telefonnal, és kisimulunk 20 percre?

Gyerekek az okostelefon bűvöletében

Minél később, annál jobb

A válasz természetesen az, hogy minél később ismeri meg ezeket a készülékeket, annál kevesebb káros hatás éri gyermekünket. Ha ugyanis a kicsik túlzásba viszik a görnyedést a képernyő fölött, egy idő után romolhatnak a képességeik, amik elengedhetetlenek a létezéshez a való világban. Romlanak szociális készségeik, károkat szenvedhet a látásuk, a testtartásuk, a képernyő által kibocsátott kék fény ráadásul alvászavarokat is okozhat náluk. Az egészen kicsiket (a bölcsődés, óvodás korú gyerekeket) pedig nagyon sok minden érdekli még, amivel hosszú időre le lehet kötni a figyelmüket. Persze az ilyen kreatív elfoglaltságokat felügyelni kell, majd rendet is kell rakni, de ez hosszútávon megéri a belefektetett energiát.

Az okostelefon előnyei

Az okostelefon persze lehetőségeket is teremt, éljünk velük! Szülői szemszögből akkor jöhet el a mobil ideje, amikor csemeténk egyedül kezd közlekedni. Ha bármi problémája adódna, így fel tud bennünket hívni, de megbeszélhetjük vele azt is, hogy időnként adjon jelet magáról. Ami pedig a szünidőt illeti, szorítsuk keretek közé a kütyük használatát, mert a teljes tiltással valószínűleg csak még érdekesebbé tennénk számukra a dolgot. Találjunk olyan applikációkat, melyek számunkra is elfogadhatók, tanulságosak, és a gyerek is jól szórakozik velük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top