Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Család

Az egyházi iskola is lehet botrányosan szegény

Éva kislánya egy olyan egyházi iskolába járt, ahol még arra sem volt pénz, hogy a kiégett fénycsöveket kicseréljék. Mégis imádták a gyerekek, mert a tanári kar csodálatos volt...

Lépten-nyomon arról hallani, hogy az egyházak által fenntartott iskolák milyen gazdagok, és mennyivel jobban felszereltek. Ha összehasonlítjuk őket az állami iskolákkal, akkor a legtöbb esetben ez igaz is, de nem mindig. Éva kislánya egy elképesztően szegény egyházi iskolába járt, ahol a komolyabb bajok csak fokozatosan derültek ki, mégis ott maradtak négy évig, mert a tanári kar pótolhatatlan volt számukra.

„A kislányom enyhe figyelemzavaros, ezt már az óvodában tudtuk, nagycsoportban diagnosztizálták is – meséli Éva. – Olyan iskolát kerestünk neki, ahol kicsi az osztálylétszám, és elfér egy ilyen nagyon okos, de igazi sajtkukac gyerek. A kis osztálylétszám nem csak azért volt fontos számunkra, mert biztosak voltunk benne, hogy a lányunk nem tud majd negyvenöt percet végigülni, hanem azért is, mert annak ellenére hogy évvesztes lenne, egy évvel hamarabb ment iskolába.

A lányom csak szeptember közepén töltötte be a hatot, de akkor már iskolás volt. 140 körüli az IQ-ja, és szó szerint kinőtte már az óvodát. Folyékonyan írt, olvasott, szorzott és osztott, annak ellenére, hogy tíz perc után felállt a helyéről, és nagy köröket futott az osztályteremben. Agyilag már rég iskolaérett volt, de a mozgékonysága miatt az sem lett volna baj, ha kilencévesen kezdi csak az iskolát. Egy ilyen gyerekkel átlagos iskolába nem mehettünk, viszont nem volt pénzünk arra, hogy egy magániskolába írassuk.

A nevelési tanácsadóban sem tudnak mindig segíteni

Elvittük nevelési tanácsadóba, ahol igazából semmi hasznosat nem tudtak mondani nekünk, csak a kétségeinket erősítették meg. Írásba adták, hogy szellemileg már iskolaérett, de jó lenne, ha olyan óvodában tudná folytatni, ahol kihívások elé állítják, vagy ha ez nem járható út, akkor menjen olyan iskolába, ahol maximum húsz fős az osztály. Azt hiszem, Budapesten minden szülő olyan iskolát keres épp a gyerekének, ahol maximum húsz az osztálylétszám, de ilyen nem nagyon van. Ha igen, akkor ott mindig van valami, ami nagy megalkuvást igényel.

Végül találtunk egy egyházi fenntartású pesti iskolát, ahol csak havi 10.000 forint alapítványi hozzájárulást kértek, de ha utaltunk, akkor szigorúan felhívták a figyelmünket arra, hogy a tárgy mezőbe adományként tüntessük fel az összeget.

Nagyon kedves tanító nénit fogtunk ki, de tulajdonképpen mindenki elképesztően kedves volt. Az iskolában igazi családias hangulat uralkodott, a szülők ismerték egymást, bejárhattunk az épületbe, a tanárok tegeződtek velünk, és mindig ráértek beszélni velünk pár percet, és a vallásos vonalat is csak annyira erőltették, amennyire nekünk is belefért.

Tizenhatan jártak az osztályba, és az igazsághoz hozzátartozik, hogy a gyerekek legalább fele, köztük az én lányom is valamilyen problémával küzdött. Volt köztük súlyos diszes, oxigén hiánnyal született vagy problémás családból érkező osztálytárs is, de a tanító néni mindenkit egyformán elfogadott, és szeretett, és a gyerekeket is erre nevelte.

iskola, szegénység, felszerelés, oktatás, beiratkozás

Sok helyen a szülőkön múlik, mennyire felszerelt az iskola.

A szegény iskolákban nélkülözhetetlen a szülők anyagi támogatása is

Azt már az első pillanatban láttam, hogy minden bútor, iskolafelszerelés még a nyolcvanas évekből származik, de annyira nem volt lehangoló, pont olyan volt, mint ahova én jártam iskolába, talán kicsit koszosabb, mert csak egy takarítónő jutott a nagy épületre, a gyerekek pedig nem éppen a rendszeretetükről voltak híresek.

Az első meglepetés egy téli napon ért, amikor a gyerekek délután úszni voltak, én pedig hamarabb értem oda, mint ők. Bementem az osztályterembe, és felkapcsoltam a villanyt. A neoncsöveknek kevesebb, mint a fele égett, azok mind elöl voltak beszerelve, hogy legalább a táblát lássák, de hátul egy ilyen sötét téli napon annyira sötét volt, mintha este lett volna. Kiderült, hogy az iskolának nincs pénze pótolni a fénycsöveket.

Összedobtuk a pénzt a szülőkkel, és megvásároltuk mi magunk. Az iskolavezetés nem volt elájulva az ötlettől, szerintük a fenntartó nem örül majd annak, hogy a szülők ilyen partizánakciókat szerveznek, de nyilván pluszpénzt se fog adni fénycsőre, végül engedték, hogy beszereljük.

A tanárnővel egészen baráti viszonyt ápoltunk, úgyhogy tavasszal kiderült, hogy már három hete késik a fizetésük, és bár ígéret van a kifizetésére, eléggé aggódnak, mert még előző évről is van olyan tartozása a fenntartónak, amit nem egyenlített ki. A tanárnőnek lakáshitele volt, átéreztük az aggodalmát. Össze is adtunk neki egy gyorssegélyt, de nem fogadta el, és érthető okokból eléggé meg is ijedt, hogy ilyesmi a tudomásunkra jutott, még akkor is, ha könnyekig meghatódott.

Egyik apuka azért írt egy névtelen levelet a fenntartónak, amiben számonkérte a tanárok fizetését, és kérte, hogy számoljanak el a havi adományként elkönyvelt befizetésekkel, de erre nem került sor, viszont másnap legalább lett fizetés.

Így telt el három év, valamit mindig vennünk kellett, hol krétát, hol írásvetítőt, hol labdákat a tornaterembe, de mindig úgy éreztük, hogy a mérleg így is pozitív, annyira szeretni való és magasan képzett az összes pedagógus. Se wc-papír, se törölköző, se szappan nem volt soha, de az uzsonnához és az ebédhez is mi vittünk szalvétát. Ha nyomtatni kellett, akkor nyomtatópatront vásároltunk, de mi vettük a fénymásolópapírt, sőt magát a fénymásológépet is.

Minden extra programot a szülők szerveztek, ha kirándulni indultak a gyerekek, azt nekünk kellett intézni, ha moziba vagy színházba mentek, akkor azt is, és nemcsak a jegyeket fizettük pluszban, hanem a buszt is mi rendeltük például. A tanárokat megkérte a fenntartó, hogy ne is találjanak ki ilyen programokat, forrás úgy sincs rá, de mi szülők szerettük volna, ha normális diákévei vannak a gyerekeinknek, amibe egy-egy program is belefér. Év végén a jutalomkönyveket is mi magunk vettük meg a saját gyerekeinknek.

Minden gyereknek jó iskola járna

Harmadik év végén kezdtek elszivárogni a jó tanárok, akkor jött új tornatanár, új nyelvtanár, végül a szeretett osztályfőnökünk is elment, úgyhogy nekünk sem volt maradásunk tovább. Azt gondoltuk, hogy az iskola bezár majd, mert annyira nincs pénze, és olyan kevés gyerek jár már csak oda, de tévedtünk.

Úgy tűnik, a nem teljesen gömbölyű gyerekek szüleinek mindig szükségük lesz arra, hogy valahova kimenekítsék a gyereküket az állami rendszerből, még akkor is, ha ezek az iskolák is messze vannak az ideálistól.

Címlap

top