Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Család

„Mi lesz, ha vitába száll majd hittanon a pappal?” – Egy ateista család a vallásos iskolában

Vidéken sokkal kisebb a szülők választási lehetősége, ha általános iskoláról van szó, mint Budapesten.

A falvakban egy iskola van, így nem is kérdés, hogy hova íratják a gyerekeket, de ha mégis valami másra vágynak a szülők, a közeli kisvárost kell választaniuk. Dóra Észak-Magyarországon él a családjával, és nem érték be a helyi, falusi iskolával, így ateistaként kénytelenek voltak egy vallásos iskolát választani, elmesélte miért.

„A helyi iskola állami fenntartású, ami nekünk azért lett volna jó, mert ateisták vagyunk, a gyerekünk nincs is megkeresztelve. Ez errefelé nem szokás, még akkor is megkeresztelik a gyerekeket, ha csak karácsonykor mennek templomba. Én Pestről költöztem a férjemhez, úgyhogy volt egy kis nyomás a családja részéről, hogy mi is vessük alá a fiamat a ceremóniának, de ezt annyira idegennek éreztem magamtól, hogy sikerült meggyőznöm őket, hogy majd a gyerek később eldönti ezt saját maga.

A helyi iskola kicsit kevés.

A helyi iskolában választható erkölcstan és hittan is, viszont a tanárok annyira motiválatlanok, régimódiak, hogy még a bemutató nap is kínosan unalmas volt, pedig azon mindenhol remekelni szoktak máshol. Nem igazán járnak továbbképzésekre, a helyieknek pont megfelel az a pedagógia módszer, amit nyújtanak, hiszen ők is kivétel nélkül ugyanabba az iskolába jártak, még az is lehet, hogy ugyanabba a terembe és ugyanahhoz a tanárnőhöz.

De ami végleg eltántorított minket a kényelmes helyi iskolától, hogy semmilyen külön délutáni program nincs. Semmi különlegesre nem gondoltunk, nem robotikára vagy csillagászatra küldenénk a gyereket, de valami sport és zene nem ártana. Még focizni sem lehet csak úgy bent maradni, és a pingpongasztalt sem lehet használni.

A helyiek egyébként szinte kivétel nélkül a faluba íratják a gyereket, de az tizenötös osztálylétszám még így is csak úgy van meg, hogy tizenketten vannak összesen, de ebből ketten SNI-s besorolásúak (speciális nevelési igényűek) ami duplán számít. A polgármester is igyekszik finoman presszionálni azokat, akik a városon gondolkoznak. Megállítja az embert a bolt előtt, és elmeséli, hogy mekkora megtartó ereje van az iskolának, milyen rossz a gyereknek, hogy utaznia kell reggel és délután, vagy az, hogy elszakad az óvodás társaitól. Mi is megkaptuk, de a döntésünk biztos volt, nem helyben kezdi a fiunk az első osztályt.

Maradt a közeli kisváros általános iskolája.

Itt két iskola közül választhattunk, mindkettő egyházi fenntartású, az egyik református, a másik katolikus. Hogy ott mit csinál, aki nem szeretné vallásos iskolába járatni a gyerekét, azt nem tudom. Lehet, hogy ez fel se merül senkiben, csak én akadékoskodom.

A férjem katolikus vallású, ezért először azt az iskolát néztük meg. Kiderült, hogy egyáltalán nem számít a család vallása, senki nem aszerint választ, és az iskolában se kérdezik a felekezeti hovatartozást.

Ez a nagyvárosokban állítólag olyannyira máshogy működik, hogy a helyi paptól szokás ajánlólevelet vinni a felvételire. Itt ilyen szerencsére nincs, különben nem maradna más nekünk, csak a falusi iskola.

Van, olyan szülő, akinek az fontos, hogy melyik iskola igazgatója hangosabb, ha politikáról van szó.

Úgy gondolják, hogy a nyílt kormánypártiság egészen biztosan busásan megtérül, így az iskola jobb tárgyi és anyagi feltételekkel működhet majd a jövőben. Úgy látom, eddig bejött a számításuk. Így sokan akkor is inkább odaíratják a gyereküket, ha egyáltalán nem értenek egyet a kormány politikájával.

Tanulók mennek a folyosón a Boldog Salkaházi Sára Magyar Tannyelvű Egyházi Óvoda, Alapiskola és Gimnáziumban. MTI Fotó: Komka Péter

Hasonló szempont, hogy kinek melyik pap vagy lelkész szimpatikus. Ezt elég érdekesnek tartom, mert annak ellenére, hogy egyházi iskolák, és mindkettőben van heti két hittan és egy közös ima, plusz kéthetente legalább egyszer illik az egész családnak elmennie a templomba, összességben ez nem olyan sok idő, pláne úgy nem, hogy a hittant nem is mindig a papok tartják. Azt azért el tudom képzelni, hogy a vasárnapi istentiszteletet nem szeretnék egy számukra elviselhetetlen közegben tölteni, és inkább a másik iskolát választják ezért.

A helyi szülőknek, és köztük nekem is nagyon fontos szempont volt, hogy az egyik iskola két tannyelvű képzést ad már első osztálytól fogva.

A két tannyelvűség annyira jó hívószó, hogy a szokásos egy helyett három osztályt tudnak indítani évfolyamonként. Az erős nyelvoktatás vidéken azért is kulcskérdés, mert ha a későbbiekben felsőoktatásba szeretnénk járatni a gyerekünket, muszáj letennie a középfokú nyelvvizsgát. Márpedig alig található olyan iskola harminc kilométeres körzetben, ahol érettségiig képesek eljuttatni a tanulókat a középfokú szintig.

Még a tehetős családok sem tudják megoldani a nyelvtanulás kérdését, ugyanis külön nyelvtanár mifelénk még nagyon sok pénzért sincs.

Pár éve lakott még itt egy lány, aki több évig élt Londonban, és ösztönösen nagyon jól tanított, de sajnos elköltözött. Ugyanez igaz bármilyen külön tanárra, ha valakinek segítség, korrepetálás kell, akkor legközelebb a megyeszékhelyen talál tanárt, akihez a távolság miatt csak szombaton tudnak elutazni, szombaton pedig elég szűkös a választható tanárok piaca.

Fontos szempont iskolaválasztásnál, és szerencsére mindkét iskolában elérhető a zeneoktatás és a sportkörök is, a fiúk focizhatnak, de van kosár- és kézilabdacsapat is, illetve a számomra nevetséges mazsorett csoport, akik mindenhol fellépnek a környéken. Lehetne modern tánc vagy néptánc is, de tánctanár híján a tornatanár tart mazsorettoktatást.

Több mint egy éve rágódom azon, hogy meglépjük-e az egyházi iskolát.

De sajnos tényleg semmi más lehetőségünk nincs, ha csak nem akarjuk a múltszázad közepi pedagógia módszerekkel sanyargattatni a gyereket. A kisvárosi iskola sem egy finn iskola, de bízom benne, hogy nagyon sok otthoni kompenzációval elérhetem, hogy ne legyen a városi gyerekektől lemaradva az enyém.

Nem hiszem, hogy a nagyvárosokban minden csúcsszuper, de aki azt gondolja, hogy mindegy, melyik iskolába jár a gyerek általánosban, az nagyon nagyot téved.

Fiatalok káté (hittan) vizsgára készülnek a kárpátaljai Kígyóson 2017. május 5-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Az sem utolsó szempont, hogy mindössze tíz kilométert kell autóznunk reggel és délután, így kalákába hordjuk majd a gyerekeket egy másik családdal, egyikünk reggel, másikunk délután.

Félek, hogy a két tannyelvűség nem lesz elég arra, hogy egyensúlyban tartsa a mérleget, ha majd szóba kerül a teremtéselmélet kontra evolúció. Erről sajnos nagyon rosszakat hallottam, de most melyik ujjamat harapjam?

Úgy döntöttünk, hogy továbbra is nagyon sokat foglalkozunk majd mi magunk a gyerek tudományos képzésével, és hétvégenként mindent megmutatunk neki a világból, amit csak lehet. Ezt elég tudatosan kell csinálni, nem lehet csak úgy spontán, mint egy átlagos családban, különben túl nagy lesz az egyházi iskola befolyása a gyerekre.

Kicsit félünk is, mert önállóan gondolkodó embernek neveltük eddig, és mindig arra biztattuk, hogy merje elmondani a véleményét, merjen bátran kérdéseket feltenni.

Most pedig azt veszem észre magunkon, hogy félek attól, hogy ha vitába száll majd hittanon a pappal? Vagy mi fog történni, amikor rájönnek, hogy márpedig mi nem járunk vasárnaponként templomba?!

Egészen elkeserítőnek tartom, hogy olyan döntést kellett hoznom, amivel nem értek egyet, és hogy egy kisvárosban nincs olyan iskola, ami nem egyházi fenntartású. Az oktatás kötelező, akkor miért nem vallás- és politikamentesek az iskolák? Tudom, hogy ha megkérdezném a jövőbeli osztálytársak szüleit erről, akkor nem értenék a problémámat, mert ők örülnek, ugyanis úgy tűnik, kicsit jobb lett mindkét iskola, mióta átvette őket az egyház.

Szerintem ez is merhetetlenül szomorú, és tényleg teljesen szét kellene választani az egyház és az állam feladatait. Nem az egyházi iskolák ellen vagyok – és ez nagyon fontos –, hanem a színvonalas állami oktatás mellett.

De sajnos mi itt az ország északi felében ilyenhez csak akkor juthatnánk, ha ötven kilométerre hordanánk mindennap a gyerekünket, vagy ha felső tagozattól kollégiumba küldenénk. Ez utóbbit egyébként sokan meg is teszik, a faluból a tehetséges diákok mind kollégiumba mennek, igaz, jellemzően hatosztályosba, vagyis hetediktől, de én nem szeretném a tizenkét éves kisgyerekemet hétfőtől péntekig nem látni, amikor van iskola közelebb is, csak nem megfelelő.”

Címlap

top