Család

„Nem félsz, hogy apu agyonnyom?!” – 10 kínos kérdés, melyre válaszolnod kell a gyerekeknek

Igen, olykor kérdeznek olyat a gyerekeink, amellyel zavarba hozhatnak minket, felnőtteket.

Mert még valódi kérdéseik vannak, mert még nyitottak, kíváncsiak. Ahhoz, hogy azok is maradjanak, őszintén kell válaszolnunk, persze, életkorúknak megfelelően. És ez nem csak a szexualitással kapcsolatos érdeklődésükre igaz!

1. Miért nem szabad simogatni magam, ha jó?

A szülők ezt a témakört említik a leggyakrabban, ha szóba kerülnek a kínos kérdések, helyzetek, nincs is mit csodálkozni ezen. A kisgyermek saját testének felfedezése ismeretei gyarapításának fontos állomása, és egyben izgalmas kaland, hiszen hamar megtapasztalja, hogy bizonyos szervek, tájak érintésre érzékenyebbek, vagy éppen kifejezetten kellemes érzés azok simogatása.

A tiltás, a bűntudatkeltés a legrosszabb, amit tehetünk. Mert ezzel megakaszthatjuk fejlődését, ami felnőttkorában akár meg is foszthatja a felszabadult, örömteli szexuális élettől. Persze, idővel beszéljünk arról, hogy ezek bizalmas területek, ezért mások előtt nem simogatjuk. És legalább ilyen fontos, mások sem érhetnek hozzá!

2. Miért fürdesz megint? Már voltál!

Akik gyermeket nevelünk, bizonyosan mindannyian tapasztaljuk, hogy nekünk, szülőknek nem is olyan egyszerű kettesben, gyengéd perceket szereznünk egymásnak – többnyire a kicsik elaltatása után van rá lehetőségünk. Az idézett kérdést az óvodás Bendegúz tette fel, amikor késő este felébredt a zubogó víz zajára: édesanyja zuhanyozott szeretkezés után. Ekkoriban amúgy is szerelmi lázban égett az egész óvodai csoport, otthon állandó téma volt, hogy ki kibe szerelmes az oviban, ki csókolózott is már, hogyan kerül a baba a mama hasába… Így a szülők felfűzhették erre válaszukat, annak megfelelően, ahol éppen tartottak a felvilágosításban.

3. Nem félsz, hogy apu agyonnyom?!

Ezt már az alsó tagozatos Laura kérdezte az édesanyjától. Nem volt szükség hosszas találgatásra, mi lehet a gyerek aggódó érdeklődésének oka. Nyilván valahogyan meglátta szüleit együttlét közben, a klasszikus, misszionárius pózban.

Azon a beszélgetéssorozaton túl volt már a család, mely arra világított rá, hogyan születik a baba. Ám hogy a felnőttek nem csak akkor lehetnek együtt, amikor gyereket szeretnének, ennek kitárgyalásának is elérkezett az ideje. Sikerült is megnyugtatóan tisztázni mindezt, de azért a kislány még egy jó ideig arról faggatta őket, akkor most lesz-e kistestvére vagy sem…

4. Úristen, kés van az ágyban?!

Barátnőmék egyszobás lakásban kezdték férjével közös életüket. Kisfiuk, Sebestyén is ide született, és hosszú ideig éltek itt hármasban. Így történhetett meg, hogy a gyerek észrevett az ágyból felkelő édesanyja hálóingén egy vérfoltot. Menstruáló nőknél előfordul az ilyesmi, ezt a helyzetet most viszont meg is kellett beszélni a kisfiúval, aki nagyon megrémült: édesanyja megsérült!

Barátnőm bevallotta, későbbre tervezte, hogy fiát beavatja, milyen csodálatosan is működik a női szervezet, de mint mondja, tulajdonképpen élvezte a rögtönzött biológiaórát. Rajzoltak, beszélgettek, képeket nézegettek, még egy anatómiaatlasz is előkerült.

gyerekszáj kínos kérdések

Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash/Andre Guerra

5. Tényleg benyúl a puncidba?

A négyéves Vilmos kérdése édesanyjához a nőgyógyászati vizsgálat mikéntjére vonatkozott. Ez idő tájt az óvodában megsokasodtak az olyan esetek, amikor a gyerekek egymásnak mutogatták a nemi szerveiket, sőt meg is érintették egymásét. Átesik ezen minden ovis kisgyerek, a szülők és a pedagógusok jól kezelték, megbeszélték, amit kellett. Igen ám, de Vilmos tízéves nővére úgy gondolta, ő is beszáll öccse szexuális nevelésébe. Így nyomatékosan ő is elmondta, nem szabad a kislányok puncijához érni, ahogyan ő fogalmazott: „az szigorúan magánterület, oda csak a doktor bácsinak van jogosítványa, ő viszont bele is nyúlhat.”

6. Neked is tele van a heréd spermiumokkal?

Egy természettudós édesapa, amikor felvilágosítja gyermekeit, akkor is tudós marad. Így a többi között gondosan elmagyarázza, hogy a férfiak szervezetében a hímivarsejtek a herékben termelődnek és ott is tárolódnak. „Neked is, apa?”, kérdezett vissza az óvodás Ervin. A kutató apuka válasza: igen. Ennyiben maradtak.

A következő hétvégén, egy ovis zsúron arra lettek figyelmesek Ervin szülei, hogy a lángvörös arcú apukák már szinte menekülnek a kisfiú elől. Mint utóbb kiderült, akárcsak más hasonló, klasszikus „kérdez a gyerek” történetekben, Ervin a következővel rodeózta végig a résztvevő felnőtt férfiakat: „Neked is tele van a heréd spermiumokkal? Mert apának igen.”

7. Kórházba mész? Vigyázz, nehogy te is meghalj!

Súlyos betegség, halál, elmúlás. Bizony ezekről is kell beszélgetnünk gyerekeinkkel. És olykor éppoly félszegek vagyunk, ha mindezek felmerülnek, mint intim életünk részleteinek megbeszélésekor. Az ötéves Emese szülei sem kerülhették meg a kérdést, amikor a nagymama hosszú kórházi kezelés ellenére elhunyt. Sok kérdése volt a kislánynak, édesanyja, édesapja örültek is, lám, náluk nincsenek tabuk, bármit szóba hozhat a gyerek. Azért akkor egy kicsit elbizonytalanodtak, amikor kiderült, Emese a fentieket mondta egy ovis csoporttársának, akire mandulaműtét várt…

8. Szerinted is hazamegy, besörözik, és sírva fakad?

„Gyerekeim látták az unokaöcsémet kicsit kapatosan, és azt is, hogy sírva mesél nekem valamit a kert túlsó felében: válnak.” Mondta az édesanya, aki fel is készült arra, erről beszélgetnie kell nagycsoportos ikreivel. És valóban jöttek is a kérdések másnap. Miért ivott sört Öcsi, amikor nem is szokott? Miért sírt, amikor azt sem szokott? Az édesanya elmondta, Öcsi szomorú, mert elköltözött a felesége. Szomorú, ezért ivott egy kis sört, és ezért sírt. A két kislány részvéttel hallgatta anyja magyarázatát.

Hogy a történet ott munkált eszükben és lelkükben, mutatja az idézett kérdés, melyet az egyik ovis feltett a másiknak, amikor a kasszánál előttük valaki több rekesznyi sört vásárolt. „Természetesen” az illető úr füle hallatára.

9. Minden cigány baba ilyen okos?

„Ők is cigányok?” – kérdezte az akkor még óvodás, nagyobbik kislányom, amikor egy család felszállt a villamosra és romnyi nyelven kezdtek el beszélgetni. Mondtam, igen. Jött a következő: „De tudnak magyarul is, ugye?” Bólintottam. „Miért tudnak két nyelven is?” – záporoztak tovább a kérdések. Próbáltam egyszerűen fogalmazni: Magyarország a hazájuk, így természetesen, beszélnek magyarul, és az anyukájuk gyerekkorukban sokat beszélt hozzájuk cigányul. Picik voltak, amikor egyszerre tanulták meg a két nyelvet. „Anyu, minden cigány baba ilyen okos?” – érkezett a következő kérdés. Leszálltunk, ez mentett meg. De azóta is gondolkodom ezen.

10. Miért mondják, hogy vidékre ment, mikor igaziból börtönben van?

„A papa szolgálati útra ment.” Emir Kusturica filmjében (ez a mozi címe is) mondja ezt az anya a kisfiának, amikor férjét Tito Jugoszláviájában börtönbe csukják. Rég láttam a filmet. És nem gondoltam volna, hogy valaha az élet elém sodor egy hasonló történetet. Közös óvodába jártak kislányaim és a kisfiú, aki a következőket mesélte: „Anyu azt mondja, apu vidéken dolgozik, de én tudom, hogy börtönben van. Hallottam, amikor a mamával beszélgettek erről, azt hitték, hogy alszom.” Ezek után tette fel otthon a kislányom a fenti kérdést.

Nekem rögtön a Kusturica-film ugrott be. Meg az, amit hiszek, vallok, amit a mestereimtől tanultam, hogy a szabadságvesztésre ítéltek olykor maguk is áldozatok. Ezt persze, még nem láttam időszerűnek kibontani óvodás gyerekeimnek. Ilyenkor jó, ha az édesapa jogász, és nem mellékesen maga is együttérző szülő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top