Család

Baltával ölte meg 81 éves nagymamáját a cserszegtomaji nő

Pénzt kért de, nem kapott. Miután leütötte, a szomszédos szobában cigarettázva hallgatta a haldokló idős nő nyöszörgését. Videó.

Vádat emeltek az ellen a cserszegtomaji nő ellen, aki 2017 novemberében különös kegyetlenséggel végzett 81 éves nagymamájával Sarkadkeresztúron – írja közleményében az ügyészség.

Fotó: Police.hu

A 36 éves vádlott 2017. november 9-én este azért kereste fel a nagymamáját, hogy pénzt kérjen tőle. Miután az idős nő nem volt hajlandó kölcsönadni neki, hajnalig veszekedtek. A vita másnap reggel is folytatódott, mire a nő kiment a kerti szerszámoskamrába, magához vett egy 12 cm élhosszúságú baltát, majd visszament a konyhába, és hátulról kétszer fejbe vágta vele az áldozatát.

Az idős nő összeesett. A vádlott a szomszédos szobában dohányozva negyedóráig hallgatta a nyöszörgését, aztán újra felvette a baltát, visszament a konyhába, és még legalább ötször lesújtott rá. Áldozata a helyszínen meghalt.

A vádlott ezután elvette a nagymamája arany nyakláncát és fülbevalóját, magához vett még három pár fülbevalót, majd a holttestet egy irhakabáttal együtt az udvaron álló kukába rejtette. Ezután összetakarított, elrejtette a véres szőnyeget, letörölte a vért a baltáról, majd elégette a véres rongyot és a szintén véres függönyt is. Miután ezzel végzett, magához vette az áldozat laptopját, még néhány aranyékszert és egy üveg lekvárt, majd indulni készült. Nem jutott messzire: a sértett rokonai és szomszédai már az udvaron megállították, majd értesítették a rendőrséget.

A Békés Megyei Főügyészség  előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a nő ellen. A főügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a bíróság állapítsa meg: a vádlott legkorábban 30 év múlva bocsátható feltételes szabadságra, illetőleg tiltsa el a közügyek gyakorlásától is. Az eljárás a Gyulai Törvényszéken folytatódik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top