Család

12 éves kislányt akartak házasságra kényszeríteni

Egy szlovák lap úgy tudja, Eva megszökött otthonról, hogy apja ne tudja férjhez adni.

A Nový Čas értesülései szerint az aranyosmaróti (Zlaté Moravce-i) Eva Kotlárová azért tűnhetett el otthonról, mert édesapja házasságra akarta kényszeríteni – írja a Bumm.sk.

A lap úgy tudja, a 12 éves kislány azért szökött meg, mert hallani sem akar arról, hogy az apja erőszakkal férjhez adja. Édesanyja ugyanakkor cáfolta ezt, csak annyit mondott, hogy gondok vannak a családban, és Eva már a harmadik alkalommal szökött el otthonról.

Fotó: Bumm.sk

A kislány 2019. február 5-én, kedden délután ment el az iskolából, és azóta nem adott hírt magáról. Eva 155 centiméter magas, karcsú testalkatú, a szeme barna, a haja hosszú és sötétbarna. Eltűnésekor sötétkék kabátot és fehér mintás leggingset viselt.

A kelet-európai roma közösségekben nem ritka a kényszerházasság. Pár napja a komáromi rendőrök is egy hasonló ügyet derítettek fel: 2017-ben egy apa háromezer euró fejében adta feleségül lányát. A fiatalkorút házimunkára és a vőlegény kisebb testvéreinek a gondozására kötelezték, illetve arra, hogy „rendes házaséletet” éljen férjével.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top