Család

13 gyanús jel, hogy a gyereked drogok közelébe került

Sajnos manapság már egyre lejjebb tolódik az a korhatár, amikortól gyerekeink a veszélyeztetett korcsoportba tartoznak, ha drogokról van szó. Laikus ember számára szinte észrevehetetlenül hálózzák be a terjesztők nemcsak a középiskolákat, hanem már az általános iskolás korú gyerekeket is. Szülőként fontos, hogy felismerjük a gyanús jeleket.

A rendszeres droghasználat, akármilyen könnyűnek mondott drogról van is szó, fizikai és viselkedésbeli változásokkal jár bárki esetében. Ha időt szánunk gyerekünkre, és nem csak azt kérdezzük meg, hogy „milyen jegyet kaptál a suliban?” és hogy „mi volt ma az ebéd?”, akkor észre kell hogy vegyük a korábbiaktól eltérő tüneteket. A bevérzett szem, tág pupilla, vagy éppen az ellenkezője: tűhegynyi, továbbá gondolkodászavar, lassú beszéd vagy felpörgött viselkedés, mind árulkodó jelek lehetnek.

Mikor kezdjünk el gyanakodni?

Ha a fenti tünetek több óra elteltével is észlelhetők, akkor gyanakodhatunk valamilyen kábítószer használatára. Persze az észrevett gyanús jeleket együttesen értelmezzük, hiszen a fent leírtak önmagukban utalhatnak fáradtságra vagy valamilyen betegségre is. Fontos, hogy tudjuk kamaszunk hol tölti az idejét, jár-e a megbeszélt edzésekre, kikkel barátkozik. Beszélgessünk sokat, legyünk nyitottak és érdeklődők.

Vegyük észre a drogra utaló gyanús jeleket

Árulkodó jelek lehetnek:

  1. Álmos
  2. Lassan reagál
  3. Lelassul, szinte lezsibbadt
  4. Euforikus (különösebb ok nélkül)
  5. Extrém módon érzékenyen reagál környezetére
  6. Időzavar
  7. Nehezen találja a szavakat
  8. Figyelem- és memóriazavar
  9. Túlságosan tág vagy szűk pupillák
  10. Felpörgött, nem tud egy helyben megmaradni
  11. Beszédkényszer, anélkül hogy a választ meghallgatná
  12. Alvászavar
  13. Erőszakos,agresszív viselkedés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top