Így semmisíti meg a tini gyerekem a zero waste törekvéseimet

Pár éve olvastam egy cikket arról, hogy a hatvanas években miért lettek tele a vidéki patakok hulladékkal. A szerző felhívta a figyelmet arra, hogy egyáltalán nem a falun élők butasága az oka annak, hogy rengeteg háztartási hulladékot szórtak a patakba, hanem az ismeretterjesztés hiánya. A negyvenes-ötvenes években a magyar falvakban nemigen volt olyan szemete egy családnak, ami ne lett volna komposztálható, és ártott volna a patakok, patakmedrek tisztaságának. Mivel az üzletekben csupa olyan árut kínáltak, amit kimértek, vagy lebomló volt, ezért tulajdonképpen háztartási hulladék szinte nem is létezett.

Nincs csomagolás – nincs szemét. Majdnem ilyen egyszerű.

Csomagolásmentes hét: egy kezdő „nullahulladékos” naplója

Ami mégis volt, azt vagy eltüzelték, vagy elásták a kertben, ahol komposztálódott, vagy a patakba dobták, ahol szintén elrohadt. Zöldséghéj, tojáshéj, leölt baromfi tolla, ilyesmi. Aztán amikor megjelentek a csomagolóanyaggal ellátott termékek, az emberek fejében meg sem fordult, hogy a műanyag samponosflakonnal mi lesz később. Persze akik most öntik a szemetüket a patakba, vagy most tüzelik el, azokra nem vonatkozik a felmentés.

Pár évtizeddel később, az én gyerekkoromban minden magyar családban felmosóvödör méretű szemetesek voltak. Méghozzá elég kicsit felmosóvödör méretűek, és két-három naponta kellett csak levinni a szemetet. Ezt onnan tudom ilyen biztosan, ugyanis az én feladatom volt a szemét lehordása. Akkoriban kezdődött az a szokás, hogy egy nejlonzacskóval béleltük a szemetest, előtte csak egy újságot tettünk az aljára, hogy ne ragadjon bele a szemét. Mennyivel környezettudatosabb volt ez utóbbi! De külön szemeteszsákot még hosszú évekig nem lehetett kapni, mint ahogy nejlonzacskót rollniban se. A nagymamámnak például mindig volt a fiókjában pár gondosan kimosott és megszárított tejeszacskó, ki tudja, mikor lesz szükség pont egy ekkora zacskóra. És a legmeglepőbb az volt, amikor jól jött az előrelátás.

El is jutottunk a mi szemetesvödrünkig, ami igazából egy kuka.

Hatvan literes, ezt onnan tudom, mert ekkora kukás zsákot kell bele vásárolni. Jobban mondva nem kell, hiszen azzal is csak feleslegesen terhelem a környezetet, de mégis tanácsos, ugyanis egy ilyen böhöm nagy kukával nem tudok lemenni a csigalépcsőn, márpedig a szemetet valahogy el kell juttatnom a közös tárolóba. Elhatároztam, hogy egy hétig megfigyelem, mégis mi a fenével rakjuk tele a szemetesünket ilyen gyakran, és ezen bizony változtatni fogunk! Szakszó is létezik erre: kukamonitoring. Persze a kukamonitoringot nem mertem bevallani otthon, mert körberöhögtek volna, de intelligens emberek lévén tudom, hogy őket is zavarja a sok szemét, amit gyártunk.

Épp akkor kopott el a fogkefénk, amikor megláttam valahol a komposztálható fa fogkefét, és majdnem meg is vettem, de a kamasz fiam fellázadt. Komolyan gondolom én, hogy ezzel az ormótlan nagy fogkefével mosunk majd fogat, amit jó eséllyel Kínában gyártottak, onnan hatalmas ökológia lábnyommal hoztak be az országba?! Ezzel szemben az elektromos fogkeféink feje egészen apró, és európai termék. Van benne valami, nem kell megőrülni.

Képünk illusztráció – Forrás: Profimedia

Be kellett vallanom, mi az, amin változtatni akarok, és a bölcs kamasz ítéletet mondott felette.

Volt, amit megszavaztam neki. Ilyen a fogkefe. A mosódióban magam se hittem, és hát láttam is az eredményt másnál, azt inkább meg se próbáltam, de a házilag kevert mosószerek ötlete tetszett. A fiam azonnal szkeptikus volt, szerinte ezek a kotyvalékok csak mosóteknővel és patakkal együtt működnek, úgyhogy felesleges is elkezdenem. Helyette felhívta a figyelmem arra, hogy egyelőre még nem a mosószer környezetkárosító hatása miatt aggódom, hanem a sok szemét – és elsősorban a műanyagszemét – miatt, úgyhogy ne vegyek műanyagflakonos mosószereket, helyette válasszam a papírdobozosat. Így is lett, de a folttisztítót még mindig csak flakonban tudom beszerezni, a tiszta, foltmentes ruhákról pedig még nem szeretnék lemondani.

A műanyag palackoknak már évekkel ezelőtt búcsút mondtunk, akkor vettük meg a szódagépet, ami azóta is egy igencsak jó beruházásnak bizonyult, legalábbis ami a kidobott palackok mennyiségét illeti. Viszont ami látszott a szemétmustrán, az a felvágottak csomagolása, és a kedvenc kurd hentesem által a hús alá tett műanyagtálcák mennyisége, ami különösen egy hétvégi menü megfőzése után igencsak látványos volt. A hentes egy szó nélkül tette a következő vásárlás alkalmával a műanyag dobozomba a húst, viszont a darált húst előre csomagolja, úgyhogy ott elég tanácstalan voltam, hogy mi legyen, végül maradtam a jól bevált hentesnél, és szomorúan, de elviszem a csomagolóanyagot is.

Egy kis pozitív: így is kevesebb, mint feleannyi csomagolóanyagot viszek haza.

Felvágott

Nehéz ügy, ugyanis a kimért felvágott sokszor nem éppen a legfrissebb, néha, ha nem is romlott, de punnyadt. Én ellennék nélküle, de a fiúk szeretik, ha azt csomagolok, legalább hetente kétszer, és néha vacsorára vagy reggelire is esznek belőle. A fiam elárulta a nyilvánvalót, neki aztán teljesen jó, sőt még jobb is, ha mondjuk pácolt csirkemellet szeletelek a szendvicsébe, amit előzőleg szigorúan a dobozomba mért a hentes.

Nyilván ha nekik jó, nekem is az, de azért ne feledkezzünk meg arról, hogy azt a csirkemellet el kell készíteni valakinek, és ez a személy az esetek többségében én leszek. Úgyhogy bevallom, itt bizony igencsak szembehelyezkedett egymással az aggódó környezettudatos énem a dolgozó anyával, aki szeretne egy kis időt spórolni, amit láblógatással tölthet. Egyelőre vállalom, de nem vagyok biztos benne, hogy nem fogom feladni. Azt találtam ki, hogy két kiló húst sütök meg alkalmanként, amit sütőpapírral választok el egymástól, és így fagyasztom le. Könnyű egyet kikapni a hűtőből, és vékonyra szeletelve szendvicsbe csomagolni.

Fehérnemű-csomagolás

Muszáj leírnom, egyszerűen érthetetlen ugyanis, hogy egy csomag pamutbugyin mit kell ennyit csomagolni. Öt bugyi van egy csomagban, a csomag egy nejlonzacskóban, rajta egy papír matrica a mérettel, árral, vonalkóddal, stb. Oké, ez még belefér. De a zacskóban a bugyik darabonként össze vannak tűzve műanyag belőhető kis kapoccsal, majd mindegyikre rá van varrva egy kartondarab a márkával és a mérettel újra, végül minden egyes bugyiba öt szalagdarab van bevarrva, rajta újra a méret, a származási hely, a mosási és biztonsági utasítás, vagyis, hogy tartsam távol a tűztől.

Tehát, leltárszerűen: 5 bugyi = 1 nejlonzacskó + 1 papír matrica + 5 műanyag kapocs + 5 kartonlap + 25 textilszalag. Zokni kb. ugyanez. Volt még a kukánkban tojásos doboz, azt azóta leviszem a zöldségesnek, és tojást is ott vásárolok nála, ez dupla haszon nekünk.

Étolajos és mosogatószeres flakon

Ezekkel ugyanaz a helyzet, mint a folttisztítóval. Vennék én üvegeset ésszerű korlátok között, de nem lehet. A 3700 forintos üveges „kézműves” étolaj nem ésszerű. Női egészségügyi termékek. Nem mondok le róluk! Tisztelem azokat, akik hajlandóak kis házilag varrt pamutpamacsot használni, de a tampont nem adom.

Papírtörlő

Nagyon meggondolom, hogy mikor és mennyit használok belőle, teljesen elhagyni nem tudtam. Tíz éve nem vettem viszont nedves műszálas törlőkendőt, és büszkén jelentem, hogy a lányomnál már műszálas popsitörlőt se használtam, így is elég nagy lelkiismeret-furdalásom volt az eldobható pelenkák miatt.

Műanyag zacskó, szatyor

Szinte soha nem kérek, soha nem veszek, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy kocsival járok bevásárolni. Ha csak elfelejtettem valamit, akkor leugrok kosárral, de ha nagy bevásárlásra van szükség, akkor beülök az autóba. Lehet, hogy a szemetem így kevesebb, de a környezetszennyezésen lenne még mit javítanom. Volt egy rövid fellángolásom, miszerint én majd minden csütörtökön napközben, amikor kevesen vásárolnak, húzós bevásárlókosárral megjárom a piacot és boltot, de először is halálba cikizett a kamaszom, másodszor majdnem megszakadtam, mire a nagy bevásárlást hazahúztam, és soha nem fért minden be a kosaramba, pedig olyan nagy, hogy egy borjút simán hazavihetnék vele.

A végére maradt az egész folyamatot elindító szemeteszsák.

Először elhagytam, és elhatároztam, hogy ezentúl minden alkalommal kimosom a kukánkat. A fiam szerint a vízfelhasználás és a fertőtlenítő nagyobb környezeti terhelést okoz, mint a kukás zsák, de valóban tudományos bizonyítékot egyikre se találtunk. Végül egy drága, állítólag hamar lebomló nejlonzsáknál maradtunk, amiben bevallom nem nagyon hiszek, de jobb ötletem egyelőre nincs annál, mint hogy naponta háromszor mindenki leviszi a saját szemetét. Ez pedig egyáltalán nem életszerű sajnos.