„Ez egy nagy csoda” – Miért jó örökbe fogadni?

Négy évvel ezelőtt a barátnőmmel elhatároztuk, hogy örökbe fogadunk egy gyereket. Nagyon féltem ettől a választástól, de végül életem legjobb döntésének bizonyult. A kisfiam három és fél éve költözött hozzánk: az, hogy megismerhettem, sokkal teljesebbé és boldogabbá tette az életem – igaz, olyan, sokszor nagyon nehéz feladatokkal és kihívásokkal is szembesített, amikről korábban sosem gondoltam volna, hogy meg kell majd küzdenem velük.

Magyarországon kétféleképpen, titkos és nyílt örökbefogadással fogadhatunk örökbe elhagyott, elárvult vagy vér szerinti szüleiktől elválasztott gyerekeket. „A titkos örökbefogadás a Tegyeszen (a Területi Gyerekvédelmi Szakszolgálatokon – a szerző.) keresztül zajlik, a lényege, hogy – legalábbis elméletben – sem a vér szerinti szülő nem tudhatja, hova kerül a gyereke, sem az örökbefogadó szülő nem tudhatja, hogy kinek a gyerekét fogadja örökbe – mondja Molnár Gabriella gyermekpszichológus, az Ágacska Alapítvány munkatársa. – A nyílt örökbefogadás csak az elmúlt években kezdett igazán meghonosodni nálunk, itt a vér szerinti szülő és az örökbefogadó kölcsönösen ismeri, megismerheti egymást, és ha akarják, a későbbiekben is tarthatják egymással a kapcsolatot. A nyílt örökbefogadások szervezésével itthon az erre szakosodott civil szervezetek foglalkoznak: az Alfa Szövetség, a Bölcső Alapítvány, az Együtt az Életért Közhasznú Egyesület, a Fészek Alapítvány, a Gólyahír Egyesület, a Várva Várt Alapítvány  és a Baptista Szeretetszolgálat.”

Mártonffy Zsuzsa újságíró, blogger, az Örökbe.hu alapítója és gazdája szerint Magyarországon a legtöbben azért döntenek az örökbefogadás mellett, mert nem lehet vér szerinti gyerekük. „Persze, vannak olyanok, akik, mint én is, a már megszületett gyerekük mellé vállalnak be még egy-két örökbefogadott kicsit – mondja. – Vagy egyedülállók, esetleg nevelőszülők, akik a náluk elhelyezett kicsiket fogadják be. De a legjellemzőbb ok mégis a meddőség.”

A nők általában nyitottabban állnak az örökbefogadáshoz, mint a férfiak. „Előfordul, hogy egy nő jobban akarja a gyereket, mint a párja – sőt az is, hogy elfogadóbb azzal kapcsolatban, hogy milyen gyereket – például romát – vállaljanak. De persze, mint az élet minden területén, itt sem szabad általánosítani” – hangsúlyozza Mártonffy Zsuzsa.

Kicsik és nagyobbacskák

A KSH adatai szerint Magyarországon évente hétszáz-ezer gyereket fogadnak örökbe. Az örökbe adható gyerekek többsége tizenéves, ami komoly problémát jelent, mert az örökbefogadásra készülő párok, egyedülálló emberek általában inkább kisebb gyereket szeretnének magukhoz venni – lehetőleg újszülöttet. „Sokan azt gondolják, hogy egy csecsemőnél könnyebben kialakul a kötődés, kevesebb korai traumákból – elhanyagolásból, alultápláltságból, bántalmazásból – származó problémával kell majd megküzdeniük a gyerek felnevelése során, és nem akarnak kimaradni a kisbabakor örömeiből sem. Ez teljesen érthető, de azért azt nem szabad elfelejteni, hogy egy három-, négy-, öt- vagy tízéves gyereknek is szüksége van szülőkre” – magyarázza Mártonffy Zsuzsa.

Molnár Gabriella hangsúlyozza, hogy az újszülötteknél is jelentkezhetnek olyan problémák, amikkel nehezen küzdenek meg az örökbefogadó szülők. „Sokszor sírósak, nyugtalanok a babák. Nem tudhatjuk, hogy a terhesség ideje alatt milyen hatások érték őket: hogy rendesen táplálkozott-e az anyjuk, hogy voltak-e káros szenvedélyei – dohányzás, alkohol- vagy drogfogyasztás –, hogy milyen érzelmi hatások érték, hogy járt-e terhesgondozásra és a többi – sorolja. – Egy magzatot már az anyaméhben is számtalan káros hatás érhet; megfigyeltük például, hogy a nem kívánt terhességeknél nagyon gyakori az idegrendszeri éretlenség. Nem véletlen, hogy az örökbefogadott gyerekeknél feltűnően sok az ebből adódó probléma, például a dühkitörések, a hiperaktivitás vagy a figyelem- és a magatartászavar.”

Fotó: SOS Gyermekfalu

Igaz, ha nagyobb gyereket vállalunk, megsokszorozódhatnak a gondok. „Számít, hogy hol és hány helyen volt a gyerek; hány embert, hány különböző közeget kellett megszoknia és aztán elengednie; milyen traumákat, tapasztalati sérüléseket élt át – hangsúlyozza a gyerekpszichológus. – Az sem mindegy, hogy csecsemőotthonból vagy nevelőszülőktől jön-e, hiszen egy intézetben a szakembereknek általában több gyerek között kell megosztaniuk a figyelmüket, ezért gyakran előfordul, hogy nem tudnak elegendő időt, energiát szánni egy-egy kicsire.”

Kötődés, bizalom, fejlődés

Sajnos, nemcsak a csecsemőotthonokban, hanem a nevelőszülőknél elhelyezett gyerekek esetében is gyakran előfordul, hogy az első egy-két évben nem kapják meg azt a figyelmet, amire szükségük lenne. „Egy elhanyagolt gyerek könnyen elveszti a bizalmát, ami kötődési és érzelemregulációval kapcsolatos zavarokhoz vezethet. De ennek az ellenkezője is igaz: ha túlságosan kötődik a nevelőihez, gyakran olyan veszteségélményt kell átélnie, amikor elkerül tőlük, ami nagyon megnehezíti, hogy megtalálja a helyét az új családjában” – hangsúlyozza Molnár Gabriella, hozzátéve, hogy ez a paradox helyzet a nevelők, nevelőszülők kettős szerepéből adódik: miközben meg kell tanítaniuk a kicsiket a kötődésre, végig tudják, hogy egyszer majd eljön az a nap, amikor el kell engedniük őket.

A nagyobb gyerekeknél a temperamentum is gondokat okozhat. „Ha egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb életvitelt folytató házaspárhoz hirtelen becsöppen egy izgágább, aktívabb gyerek, abból szinte elkerülhetetlenül összeütközés lesz – mondja a gyerekpszichológus. – Ilyenkor gyakran előfordul, hogy a szülők eszköztelennek érzik magukat, és mivel nem tudják, hogyan kezeljék ezt a váratlan helyzetet, könnyen ki is borulhatnak. Ideális esetben persze idővel megtanulják, mit kell tenniük, de olyan is van, hogy egy életen át problémát jelent nekik, hogy a gyerekük nem tud leülni a fenekére és csendben elfoglalni magát.”

Molnár Gabriella szerint ha egy gyerek az átlagnál intelligensebb, könnyebben kompenzálhatja a korábbi élményekből, traumákból eredő problémáit: különösen akkor, ha olyan közegbe kerül, ahol segítik, támogatják őt ebben. „Az öröklött adottságok mellett a megfelelő környezet és az odafigyelés is sokat hozzá tud tenni ahhoz, hogy a gyerek intellektusa kiteljesedjen – hangsúlyozza. – Ami különösen fontos lehet a jó eszű, de figyelemzavaros vagy hiperaktív gyerekeknél.”

Hogyan készülhetünk fel a szülőszerepre?

Az örökbefogadásra készülő szülőket a Tegyesz szakemberei egy tanfolyam keretében igyekeznek felkészíteni a rájuk váró feladatokra és nehézségekre. „A tanfolyam időtartamát nemrég emelték fel huszonegyről negyven órára, ez nagyon fontos változás, mert így sok új téma belekerülhetett a »tanrendbe«, például a nehezebben örökbe adható idősebb, beteg gyerekekre vagy a több testvérre való felkészítés – mondja Mártonffy Zsuzsa. – Sokkal több a gyakorlati oktatás is, ahol konkrét helyzetekre próbálják tréningezni a szülőket: például arra, hogy mihez kezdjenek egy hároméves, rosszul alvó, hiperaktív gyerekkel.”

Fotó: SOS Gyermekfalu

Molnár Gabriella szerint az alapvető elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítása mellett az önismeret is nagyon fontos. „Az örökbefogadó szülőknek ismerniük kell a saját határaikat: tudniuk kell, hogyan – milyen empatikusan, rugalmasan – tudnak reagálni a váratlan helyzetekre – fejtegeti a pszichológus. – Ne féljünk segítséget kérni, ha úgy érezzük, nehezen birkózunk meg egy-egy problémával, nyugodtan forduljunk szakemberhez.”

Szerencsére az örökbefogadással foglalkozó szervezetek készek segítséget nyújtani a szülőknek. „Ezt szolgálja a kötelező utánkövetés is: egy, a szülő által választott szervezet szakemberei az örökbefogadás után hat hónappal, illetve másfél évvel meglátogatják a családot, hogy felmérjék, hogyan halad a gyerek beilleszkedése, és szükség esetén tanácsadással segítsék a szülőket” – mondja Mártonffy Zsuzsa.

A közösség segítő ereje

Az Ágacska Alapítványnál egyéni és csoportos foglalkozásokat is tartanak az örökbefogadó szülőknek és gyerekeiknek. „Az egyik legfontosabb programunk a MOL Gyermekgyógyító Program, amelynek keretében lehetőségünk van arra, hogy kis létszámú gyerekdráma-csoportokban, vagy ahogy a legkisebbek esetében nevezzük, mesecsoportokban a pszichodráma eszközeivel segítsünk feldolgozni a gyerekeknek a problémáikat és a traumáikat – mondja Molnár Gabriella. – Ezekre a foglalkozásokra a négyévesektől a huszonegy évesekig nagyon sokan járnak, a nagyobbak közül sokan azt mondják, akkor is eljönnek majd hozzánk, amikor már nekik is lesznek gyerekeik.”

A gyerekpszichológus szerint ezek a csoportos foglalkozások különösen nagy segítséget jelenthetnek az örökbefogadott gyerekeknek. „A kiscsoportos foglalkozások nagyon hatékonyak tudnak lenni, mert stabilitást, kiszámíthatóságot és nem utolsó sorban közösségi élményt nyújtanak a gyerekeknek. Mi, csoportvezetők csak kevés szabályt állítunk fel, de azokat következetesen betartatjuk. Vannak különféle »rituáléink«: ezek is azt szolgálják, hogy biztonságban érezzék magukat – ahogy az is, hogy tudják, és ezt ki is mondjuk: ezekben a csoportokban mindenki örökbefogadott, így nem kell »csodabogárnak« érezniük magukat azért, mert nem a vér szerinti szüleikkel élnek.”

Véleményével Mártonffy Zsuzsa is egyetért. „Ez egy óriási döntés, a szülőknek érdemes minden segítséget elfogadni, szakirodalmat olvasni, más örökbefogadókkal ismerkedni. Szerencsére ma már nagyon sok közösségi hely és csoport működik, ahol a szülők érdeklődhetnek, tájékozódhatnak” – mondja a blogger, aki maga is rendszeresen szervez találkozókat az olvasóinak. Szerinte nagyon fontos, hogy a szülők időben felkészüljenek a gyerek fogadására. „Mivel sokan a meddőség miatt fogadnak örökbe gyereket, különösen fontos, hogy időben feldolgozzák a saját történetüket. Már csak azért is, mert a gyereknek is meglesz a maga »csomagja«: magabiztosnak és kiegyensúlyozottnak kell lennünk, hogy segíthessünk neki cipelni. A gyerekneveléshez őrült önbizalom kell – de megéri bevállalni, mert rengeteg örömöt okoz. Ez egy nagy csoda – pláne akkor, ha évekig hiába vártunk rá, hogy megtörténjen velünk.”