nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
„Az előítélet polipként szorította össze a szívem” – őszintén az abortuszról

„Az előítélet polipként szorította össze a szívem” – őszintén az abortuszról

Egy nő vallomása: senkinek nincs joga más életében vájkálni.
Határ Nóra
Határ Nóra
f Ajánlom

Egy olyan nő levelét közöljük újra, aki nem volt és soha nem is lesz abortuszpárti, de leírta, miért tanulta meg elfogadni mégis az abortuszt. Akkor változott meg a hozzáállása, amikor korán elhalt a saját magzata, emiatt befeküdt a kórházba.

„11 hetes volt a magzatom, mikor elhalt. 11 hetes, már majdnem túl a kritikus 12. héten. Csak majdnem. Kisműtéttel távolították el belőlem, amihez be kellett feküdnöm a kórházba.

Illusztráció (Profimedia)

6 ágyas szobába kerültem, minden ágyon kisműtétre várók feküdtek. Mind ugyanarra a beavatkozásra készültünk, de nem ugyanabból az okból.

Belőlem a halott picikémet távolították el, másokból az élőt.

Igen, voltak a szobában, akik abortuszra vártak. Akkor, abban a pillanatban gyűlöltem őket. Mert ők választhattak, és nem kérték azt, amit én akartam, de nem lehetett. Csak a feketét láttam, és szívemben az első órákban harag dúlt. Haragudtam rájuk. Azonban az élet nem fekete és nem fehér. Számtalan árnyalata létezik, s hiba másokat elítélni, míg nem ismerjük a körülményeit, az életét, a döntései okát.

Mellettem a szomszéd ágyon egy 17 éves lány feküdt. 8 hetes terhes volt, abortuszra jött. Sápadt volt, vékony és nagyon-nagyon szótlan. Látszott, hogy szorong, a tekintete rémült volt. Én először nem vettem róla tudomást, az előítélet nyolckarú polipként szorította gúzsba a szívem. Nézd csak – súgta a fülembe –, itt ez a felelőtlen tini, nyilván bulizott, s részegen felcsináltatta magát. Most meg elveteti a babát, mert így könnyebb neki.

Forrás: Thinkstock

Aztán felülkerekedett bennem a szánalom, mert annyira látszott, hogy retteg, és a mosdóban, mikor egyszerre mentünk, megkérdeztem, segíthetek-e valamiben, mert látom, fél. A lány hirtelen összeroppant, védtelen kislány lett, akiről hamar kiderült, korántsem felelőtlen, mint ahogy én gondoltam. Fogamzásgátló mellett esett teherbe. Nem volt elővigyázatlan. Azóta azonban többször dohányzott, alkalmakkor alkoholt is fogyasztott, és félt, hogy a magzat nem lenne egészséges. 

Könnyek közt azt is elmesélte, nagy családban él, nem épp jómódban, ő még iskolába jár, amit szeretne befejezni. A szülei rengeteget dolgoznak, nem tudják vállalni a kisbaba gyámságát. Az apuka is tini, a sorsa neki sem különb. Sokat beszéltek róla, és mindkét család az abortusz mellett voksolt. Ő maga is, most a műtét kapujában mégis gyászolta a kis életet.

Az a kislány, ott a kórházban, az én szememben felelősségteljes felnőtté érett azon a napon, aki előre nézett a jövőjébe, nem csak a pillanattal foglalkozott.

Abban a kórházban ketten várakoznak egyszerre a műtő ajtajában. Én mentem a lánnyal, és fogtam a kezét addig, míg be nem vezették. Bátorítottam, letöröltem a könnyeit, amíg sírt, aztán néztem a sápadt arcát, mikor bement. Ő hozott egy döntést. Nem az én tisztem eldönteni, és szerintem senkié sem, hogy helyes volt-e. Az azonban biztos, hogy átgondolt, tudatos döntés volt.

Fotó: Pixabay

Az élet nem fekete és nem fehér. Nem mondhatjuk, hogy az abortusz helyes vagy helytelen.

Az abortusz egy döntés. Azé, akinek a testében egy élet megfogant. Én nem leszek soha abortuszpárti. De többé nem ítélek meg senkit előre, nem alkotok elhamarkodottan véleményt. Mert, mint mondtam, senkinek nincs joga más életében vájkálni, más döntését megítélni, a tettét elítélni. Az a legjobb, ha nincs szükség abortuszra. De ha mégis úgy hozza az élet, hadd döntsön szabadon mindenki a saját sorsáról!”

A levelet Kiss Emese blogja közölte először.

Megosztás Facebookon