Család

Szinte teljesen elolvadt a gyerekeket fojtogató edző büntetése

Öt helyett alig csupán két év után ismét taníthat majd a gyerekeket víz alá nyomó nyíregyházi edző-tanár. Másodfokon börtönbüntetésének felfüggesztési ideje is kedvezőbb lett – neki legalábbis.

Egy nyíregyházi férfi úszásoktatás ürügyén rendszeresen bántotta a rá bízott 7–10 éves kisgyermekeket. A testneveléssel, úszás oktatásával foglalkozó illetőt végül feljelentették a többek közt víz alá nyomással is büntetett gyerekek szülei – írta meg a Szabolcsihír.hu.

A kegyetlen oktató első fokon

úszás gyerek nyaralás úszótábor

Gyerekek az új járási tanuszodában Csengeren az átadóünnepség napján, 2017. május 4-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt  1 év 6 hónap felfüggesztett börtönt kapott. A Nyíregyházi Törvényszék másodfokon a börtönbüntetés felfüggesztésének időtartamát háromról két évre, a tanári foglalkozástól, így az úszásoktatástól való eltiltás tartamát pedig ötről két évre enyhítette.

J. G. D. a gyermekek nevelése és felügyelete során 2013 és 2016 között megalázóan, becsületsértő módon beszélt tizenegy, 7–10 év közötti gyermekkel.

Hülyének, bénának, bambának

nevezte őket, agresszív hangnemben kiabált, s előfordult, hogy káromkodott előttük. Akinek nem volt megfelelő az úszástechnikája, annak fejét a vízbe nyomta, hasát megbökte, úszószemüvegét megrántotta. A kövérebb gyermekekkel képességeiket meghaladó feladatot akart végeztetni, amit a többi tanuló végignézett. Ennek révén a vádlott szándékosan szégyenítette meg a gyerekeket.

Az oktató fizikai és lelki bántalmazásainak megtörténtét

pszichológiai tesztek is alátámasztották.

J. G. D. az eljárás során tagadott, magát összeesküvés áldozataként állította be. A gyermekek féltek az úszásórától, előtte szorongtak, nem tudtak aludni, többen hánytak is. Néhány gyermeknek pszichológus segítségére is szüksége volt a trauma feldolgozásához.

Az ítélet szerint a vádlott tanári feladatából adódó kötelességét súlyosan megszegte, mert nevelési gyakorlata megtorló, megalázó, bosszúálló jelleggel bírt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top