Család

4 jel, hogy már a párterápia sem segíthet a házasságon

Janis Roszler terapeuta szerint van, amikor feleslegesen fordulnak hozzá a páciensek, még ő sem tud segíteni a házasságon.

A terapeuta leírta azt a 4 jelet, ami szerinte arra utal, hogy felesleges párterápiára menni, mert menthetetlen a házasság.

1. Elveszítitek az egymás iránti tiszteletet

Ha már nem tisztelitek egymást minimálisan sem, akkor nem nagyon van visszaút. Ezt onnan lehet észrevenni, hogy állandóan kritizáljátok a másikat, és szinte sosem dicséritek meg semmiért. A kritizálás alatt olyan megjegyzéseket ért a szakértő, amiknek semmi más célja nincs, csak az, hogy megalázzátok egymást és felhánytorgassátok a másik bűneit. Egy egészséges házasságban ugyanis mindkét fél arra törekszik, hogy megoldják a konfliktusokat, nem pedig arra, hogy fájdalmat okozzanak a párjuknak.

2. Támadásra támadással válaszolsz

Azt mondod a férjednek, hogy „Te soha nem figyelsz rám!”, amit a férjed támadásnak érez, és csípőből támadással is válaszol. Ez a fajta adok-kapok veszekedés nem vezet sehova, és csak még inkább elmérgesedik tőle a viszony. Ebben az esetben az segíthet, ha mindketten megtanultok úgy kommunikálni, hogy azt ne vegye támadásnak a másik.

házasság párterápia szakértő

Részlet A rózsák háborúja című filmből – Forrás: iMDb

3. Felsőbbrendűnek érzi magát az egyik fél

Ha te vagy a párod azt gondolja, hogy okosabb vagy sokkal fontosabb, mint a másik, akkor abból könnyen lehet gúnyolódás és elnyomás. Ami pedig a tönkrement házasság receptje. Elvileg egy házasságban az lenne a lényeg, hogy jól érezzétek magatokat egymás társaságában, de ha az egyik fél a másiktól, akkor ez máris kútba esett.

4. Semmibe veszitek egymás érzéseit

El szeretnéd mondani az érzéseidet a párodnak, de oda sem figyel, mondat közepén kisétál a szobából, vagy elkezdi a telefonját nyomkodni. Hogy érzed magad? Borzalmasan. Az is lehet, hogy egy ilyen helyzet megemeli a vérnyomásodat, őrülten dobogni kezd a szíved a megaláztatástól, és olyanokat vágsz a párod fejéhez, amivel csak bántani akarod. Amikor idáig eljut egy házasság, akkor már nagyon nehéz visszatérni a normális kerékvágásba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top