Család

Egy csillárral jár jegyben Amanda

Ágyba azonban egy másik csillárral bújik. Azt mondja azonban, hogy csillárjai nem féltékenyek egymásra.

A 34 éves brit Amanda Liberty emberek helyett tárgyak iránt érez szerelmet és szexuális vonzalmat. Az első szerelme egy dobfelszerelés volt, majd a New York-i Szabadság-szobor következett, ennek tiszteletére változtatta meg a vezetéknevét is. 2016-ban aztán az eBayen megpillantott egy 91 éves csillárt, azóta abba szerelmes.

A nő Lumiere-nek nevezte el a csillárt, melyet csókolgatni, ölelgetni is szokott. Valentin-napkor pedig el is jegyezték egymást. Jegyesével azonban nyitott kapcsolatban él, szintúgy, mint 25 további csillárjával, melyek elmondása szerint nem féltékenyek egymásra, és mindegyiknek más személyisége van. Aludni egy kisebb, könnyebb csillárral, Jewellel szokott.

Amanda Liberty és Lumiere (Profimedia, Caters News)

Lumiere azonban mégis annyira különleges a számára, hogy a közelmúltban magára is tetováltatta a képmását. Bár félt a tűtől, amikor meglátta a végeredményt, le volt nyűgözve.

Amanda azt állítja, a tetkó Lumiere-nek is bejön. Ha nem így lenne, azt is megmondaná, ugyanis szokott szólni, ha nem tetszik neki valami.

Magára is tetováltatta (Profimedia, Caters News)

Amanda és Lumiere egyelőre nem foglaltak esküvői időpontot, de a nő azt mondja, szeretne sok ember előtt örök hűséget fogadni a csillárnak.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top