Család

„A fiam könyörgött, hogy női ruhában mehessen iskolába”

Az édesanya engedett neki. Nagyon félt, de utólag látja, hogy helyesen döntött.

Egy Levi nevű, első osztályos amerikai kisfiú heteken keresztül könyörgött az anyukájának, hogy hadd menjen női ruhában az iskolába. Az édesanya eleinte elutasította a kisfiút, mert attól félt, hogy osztálytársai csúnyán ki fogják gúnyolni őt. Levi azonban nem adta fel, nap mint nap kérlelte az édesanyját, aki végül beadta a derekát. Együtt kiválasztották Levi nővérének egyik ruháját, a kisfiú pedig másnap abban ment be az iskolába. A dolognak végül – nem meglepő módon – nem lett szép vége, Levi anyukája azonban nem bánta meg, hogy engedett a gyereknek. A CafeMom nevű portálon közzétett cikkében azt is leírta, miért nem.

Caitlin Williams/Facebook

Elmondása szerint a kérdéses nap reggelén majd’kiugrott a szíve a helyéről, annyira izgult a kisfiúért. Az iskolába érve úgy tűnt azonban, minden a legnagyobb rendben. Néhány szülő összesúgott ugyan, de ezt Levi nem vette észre.

Később azonban az anyuka kapott egy hívást az iskola igazgatójától. Az igazgató elmagyarázta, hogy a gyerekek nagyon megalázóan viselkedtek Levivel, a kisfiú pedig végül megkérte, hadd öltözhessen át. Az igazgató azt is elmondta, hogy az iskola részéről Levi azt visel, amit akar, de ha ez a jövőben is így lesz, akkor egy tanácsadónak beszélnie kell majd a gyerekekkel, el kell majd magyaráznia az osztály előtt, hogy minden gyerek azt visel, amit csak szeretne.

Amikor Levi hazaért, nagyon elkeseredett volt, sírva mesélte el az anyukájának, hogy annyira csúnyán beszéltek vele, hogy végül át kellett öltöznie. Az édesanya megpróbálta megnyugtatni őt: elmondta, hogy számára úgy gyönyörű, ahogy van, és bármit is visel, ő ugyanannyira fogja őt szeretni. A kisfiú pedig ekkor megkérte az anyukáját, hogy hadd öltözhessen vissza.

A cikkben az anyuka leírta, hogy ő mindig ki fog tartani a családja mellett, és sohasem fogja megszégyeníteni a gyerekeit, bárhogyan is öltözködnek. Azt pedig elfogadhatatlannak tartja, hogy a többi gyerek megszégyenítse az övéit, és hogy ilyen gyűlölködő módon viselkedjenek. Szerinte kulcsfontosságú a gyereknevelésben, hogy hagyjuk a gyereket kibontakozni – csak így lesznek ugyanis tiszteletteljes, nyitott felnőttek belőlük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top