„A mi feladatunk minél több válaszlehetőséget bemutatni a gyerekeknek” – Mihez kezd a zsidó vallás a kamaszok lázadásával?

Verő Bán Linda 42 éves rebecen, vagyis egy rabbi felesége: 2002-ben kötött házasságot Verő Tamással, akivel két gyermeket nevelnek (mindketten kamaszok, lélekben pedig mind a négyen azok). A Jeruzsálemi Héber Egyetem művészettörténet szakán 2001-ben végzett, később egy évet ösztöndíjjal Svédországban is eltöltő Linda a Frankel Leó utcai zsinagóga rebecenje, informális oktató, emellett ismeretterjesztő könyveket ír Zsidongó címmel, közösséget épít, sőt néha társközvetít is. Mindezen túl ő a Hillel Alapítvány igazgatója és a BBYO Hungary ifjúsági közösség alapítója, egyben pedig barátnője, pótanyja, vagy éppen spirituális támasza is az odajáró kamaszoknak. Mindegy, mire van éppen szükség, Lindához mindig lehet fordulni: személyesen, telefonon, de chaten is elérhető mindenkinek. Én most a zsidó vallás és a kamaszok viszonyáról tettem fel neki kérdéseimet, hogy kiderítsem, mennyire képes a vallás megérinteni a tizenéveseket.

Mi jellemző a zsidó családokban a szülő-gyerek viszonyra?

Kiemelkedően fontos szerepe van az otthonnak és a családnak a zsidóságban, független attól, mennyire hagyományőrző életmódot élnek. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az a tény, hogy a tízparancsolatban az ötödik helyet foglalja el a „tiszteld apádat és anyádat” törvény.

A zsidó értékrendben a család minden esetben a legelső helyen szerepel. A mindenen aggodalmaskodó, a családi életet irányító, a gyerekeitől elszakadni nehezen – vagy egyáltalán nem – képes zsidó anyuka, a jiddishe mamme karaktere számos filmben és persze viccben is megjelenik. Ő egyszemélyes intézmény. A kamaszok persze viszonylag ritkán értékelik anyukájuk törődését – a viszonzásról már ne is beszéljünk –, de utólag, felnőttként, értelmet nyernek azok a dolgok, amik az őrületbe kergették őket tizenévesen.

Linda és Tamás

Sikerül megszólítanotok a kamaszokat a XXI. században, hajlandók zsinagógába vagy bármilyen zsidósággal kapcsolatos programra menni egyáltalán?

A zsinagógába járással nemcsak a kamaszokat nehéz megszólítani ma Magyarországon, hanem úgy általában a zsidókat is, hiszen nagyon kevés köztük a vallásos. Arra viszont sokkal több embernek van igénye, még a kamaszoknak is, hogy valamilyen módon a zsidó közösséghez tartozzanak. Az már csak a mi kreativitásunkon múlik, hogy olyan közösségeket hozzunk létre, amelyeknek a tagjai akarnak lenni. És akkor itt említsük meg azokat is, Woody Allen szavaival élve, akik nem szeretnének olyan közösségnek a tagjai lenni, amelyik elfogadja őket tagnak.

A Frankelben négy évvel ezelőtt alapítottuk meg a BBYO kamasz közösséget, és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy sok tizenéves számára jelentjük a második otthont. Megtisztelnek bennünket a bizalmukkal, és mi ezt nagyon értékeljük. Cserébe nem tartjuk őket elviselhetetlennek, nem cseszegetjük őket, csak vagyunk nekik, és tudják, hogy éjjel-nappal számíthatnak ránk. Rettentő fontos, hogy a zsidó közösségtől támogatást kapjanak a nem könnyű kamasz éveikben, mert így a saját közösségüknek fogják tekinteni, és – remélhetőleg – felelősséget fognak érezni iránta felnőttkorban.

A vallásnak sikerül elérnie a kamaszokat bármilyen szinten?

A zsidóság nem csak vallás, így aztán sokféleképpen lehet zsidónak lenni. A vallási vonal és a zsinagóga csak egy a sok közül. A vallási megközelítés azért is nehéz, mert a zsidó vallásban nem találnak válaszokat, többnyire csak újabb és újabb kérdésekbe ütköznek. A lepedőn túl című könyvemben pont ezt a jelenséget mutatom be, kamaszok által feltett kérdéseken keresztül. Nincs olyan, hogy a zsidóság ezt és ezt mondja. Csak olyan van, hogy XY rabbi, tudós, tanító szerint ez a válasz. Egy másik szerint meg pont annak az ellenkezője.

A mi feladatunk minél több válaszlehetőséget bemutatni a gyerekeknek, hogy aztán ha eljön az ideje, tudjanak dönteni arról, kire hallgatnak, vagy akár saját válaszokat adjanak a felmerülő kérdésekre a zsidóságról. A budapesti zsidó közösség amúgy sok alternatív lehetőséget kínál a fiatalok számára, hogy megtalálják a kapcsolódási pontot a zsidóságukhoz.

Amúgy a zsiniben is szokták jól érezni magukat. Bár olyan is van, amikor be sem jönnek, csak kint ülnek a lépcsőn, és beszélgetnek, vagy látványosan szenvednek Isten árnyékában… Mint minden, ez is a hangulatuktól függ. Na és persze attól, hány helyes fiú vagy lány van éppen odabent… A zsidó közösségeknek, zsinagógáknak nem titkolt szerepe az is, hogy ismerkedési lehetőséget nyissanak a zsidó párt keresők számára, minden korosztályban.

Fotó: BBYO Hungary

Fordulnak hozzátok kamaszok titkos problémákkal? Ha igen, akkor milyen jellegűekkel?

Persze, nagyon gyakran. Vallási kérdésekben Tomit keresik meg, a szívügyekben én vagyok a jártas. Most legutóbb a Tomit egy tinédzser élsportoló srác kereste meg, hogy gondban van, mert választania kell, hogy a zsidó vallás legnagyobb ünnepén, jom kippurkor böjtöljön, vagy elmenjen egy nagyon fontos meccsre, ahol számítanak rá a csapattársai. Gyakran keresik meg még származási kérdésekkel is, mert nem tudják, mit kezdjenek a „félig zsidó vagyok” szituációval. És ebben többnyire otthonról sem kapnak segítséget, mert a szüleik még kevésbé jártasak a témában.

Mindig személyre szabott tanácsot kapnak, nincs két egyforma eset. A már említett A lepedőn túl című könyvemben 80, kamaszok által gyakran feltett kérdésere adok válaszlehetőségeket. Van köztük kérdés Istenről, homoszexualitásról, identitásról, holokausztról, hagyományokról. Jól tükrözi, mi érdekli a mai tizenéveseket a zsidóságban.

Különböznek bármiben a magyarországi zsidó tinik a nem zsidóktól?

Szerintem csak annyiban, hogy eggyel több terület van az életükben, amiben kihívás számukra eligazodni. A zsidó közösségben aktív tinik egyértelműen pozitívumként, plusz értékként élik meg zsidóságukat, hiszen sok élményre és még több barátra tesznek szert a zsidóságuk által. Sajnos ennél sokkal nagyobb a számuk azoknak, akiknek nincs kapcsolatuk a zsidó közösséggel, és akiknél otthon is tabutémaként van kezelve a zsidó származás.

Így nyomasztó teherként cipelik a lelkükben a zsidó gyökereik létezését, és nem kapnak támogatást abban, hogy pozitív élményként éljék meg zsidóságukat, például egy otthon megtartott zsidó ünnep keretében, vagy egy szombat esti bulin a barátokkal. Számukra a zsidóság hátrányt jelent, hiszen identitásuk alapját a holokauszt és az antiszemitizmus képezi. Ez a jelenség amúgy minden korosztályra vonatkozik, de tinédzserkorban kezd kialakulni, amikor tudatosan vagy tudat alatt, de mindenki felteszi a kérdést: ki vagyok én, és hova tartozom?

Fotó: Nagy Gergő/BBYO Hungary

Hogyan lett ilyen jó kapcsolatotok a kamaszokkal?

Tomival együtt nagyon aktívak voltunk a 90-es évek elején a budapesti zsidó élet újjáépítésében. Mindkettőnkben élénken élnek a kamaszként szerzett fantasztikus élmények a zsidó közösségben, és mint közösségi vezetők kötelességünknek érezzük, hogy a kor elvárásaihoz igazítva, de hasonló élményeket adjunk a mai tinik számára. Rengeteg energiát fektetünk ebbe, mert tudjuk, hogy egy életre szól az ebben korban szerzett tudás és tapasztalat. Még akkor is, ha egy-egy tanulósabb programon nem pont ezt tükrözi az arckifejezésük.

Mit szólnak a szülők? Szoktak tanácsot kérni tőletek tinikkel kapcsolatban?

Nem igazán, inkább csak az érthetetlen döbbenetet érzem a hangjukban, amiért ennyi időt vagyunk képesek tölteni azokkal a gyerekekkel, akikkel számukra a félórás ebéd is kiborító tud lenni néha. De hálásak, amiért bevállaljuk, hogy elvisszük a gyerekeket táborozni – épp most lesz a következő november elején –, amiért 30 fős széderestét rendezünk nekik a nem túl nagy nappali szobánkban, vagy amiért néha útra kelünk velük a világ különböző pontjaira, hogy megismerjenek más országokból is zsidó fiatalokat.

Mit szeretsz a munkádban leginkább?

Imádok tizenévesekkel foglalkozni. Fiatalon tart – sajnos csak belülről –, energiát ad. A legtöbb tini minimum egy fejjel magasabb nálam, én vagyok a legkisebb a csapatban. Kemény és őszinte kritikákat kapok tőlük rendszeresen: lecikiznek, ha nem ismerek egy chates rövidítést, régimódi a profilképem, szar a zeném, nem értek egy poént. Tegnapelőtt például az egyik gyerek finoman jelezte, hogy ideje lenne megtanulnom más kajákat is főzni a spagettin és a melegszendvicsen kívül, és ajánlották, hogy forduljak hozzád bizalommal, majd te megtanítasz.

Amúgy tényleg sokat tanulok tőlük, szeretetet kapok tőlük – és persze adok is nekik, amikor éppen jelét mutatják, hogy igénylik. És igen, van, hogy nagyon tudom utálni őket, amiért nem tudnak csendben maradni egyetlen percig sem, vagy amikor széttrollkodnak egy beszélgetést, amit én komolyra terveztem. Vagy amikor felfalják egymás elől a kaját… na jó, az édességet. És még sorolhatnám.