Család

Kiakadtak a szülők az apukára, mert Ferrarival vitte suliba a kisfiát

Az osztályba járók szülei szerint a többi gyereknek rosszul esik, mikor azt látják, mennyivel gazdagabb náluk az osztálytársuk.

Nagy port kavart a kínai közösségi médiában annak az apukának az esete, aki a többi szülő minden kérése ellenére is ragaszkodik hozzá, hogy Ferrarin vigye suliba a kisfiát. Az ingatlanfejlesztőként dolgozó Li nevű apuka nem érti, miért kellene változtatnia.

A szülők először az iskolában tettek panaszt az apukára, mert szerintük azzal, hogy egy méregdrága luxus sportautóval viszi suliba a fiát, rossz érzést kelt a többi gyerekben, akik majd méricskélni kezdik magukat és családjukat őhozzájuk. „Ez nem helyes, bármilyen gazdag is, nem kellene az orrunk alá dörgölnie!” – szól az egyik panasz. 

Az apuka azonban csak még tovább szította a tüzet, mikor úgy reagált, megdolgozott a pénzéért, és azért nem fog másik kocsit venni, hogy a szülők kívánságát teljesítse.

Az eset érdekes morális kérdéseket vet fel a bérszakadékkal kapcsolatban, ugyanakkor nehéz igazságot tenni: vajon tényleg annyi kárt okoz a kicsik lelkében az osztálytársuk gazdagsága, mikor az internet – és legfőképp az Instagram – korában számos más helyről is szembesülnek mások jólétével?

odditycentral

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top