Család

Az óvónő jellemétől is függ, hogy érzi magát a gyerek az oviban

Gőbel Orsolya, pszichológus szerint az óvodai beszoktatás elsősorban az egymásra hangolódásról szól.

Az óvodai beszoktatás az egymásra hangolódásról szól, a gyerekeknek a társaira és az óvónőkre, az óvónőknek pedig a gyermekre és a szülőre kell ráhangolódniuk – erről Gőbel Orsolya pszichológus beszélt vasárnap az M1 aktuális csatorna műsorában.

beszoktatás ovi óvónő

Kép forrása: Unsplash

A szakember kiemelte, nagy szerepe van a szülő aggódásának és az óvónő jellemének abban, hogy az épp beszokó gyermek miként érzi magát az óvodában. Ha lassabban, nehezebben megy a beszokás, akkor például kezdetben csak az udvari játékra kell vinni az új gyermekeket, mert az hasonlít a már általuk jól ismert játszótérhez – tanácsolta.

A gyermek egy idő után kíváncsi lesz, hogy a többiek mit csinálnak, miután ő hazamegy, ezért szívesebben marad majd a csoportszobai foglalkozásokon is – magyarázta a pszichológus.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top