Család

Interneten támadják az anyukát, aki több milliót költött a fia szülinapjára

Egy ausztrál nő került a kommentelők kereszttüzébe, miután kiderült, hogy mennyi pénzt szórt el kisfia első születésnapjának megünneplésére.

Jackie Lam annyira komolyan vette az ünneplést, hogy még saját családja és barátai is egy álomesküvőhöz hasonlították az egyéves Lachlan tiszteletére rendezett fényűző születésnapi zsúrt.

Egy vízparti rendezvénytermet béreltek ki az eseményre, amelyen 125 felnőtt és 50 gyerek vett részt. Míg a szülők az á la carte étlapról válogathattak, egy felbérelt séf kifejezetten a gyerekek számára készített minipizzákat és hasonló finomságokat. Egy különálló desszertasztal is hívogatta a vendégeket mindenféle édességgel, csokoládéval és tortákkal.

Jackie Lam és családja nem sajnálják a pénzt, ha a kisfiúról van szó (Fotó: Jackie Lam)

Jackie Lam saját bevallása szerint több órán át tervezgette az utolsó apró részletet is, a szórakoztatásról pedig arcfestőkkel, bohócokkal, lufihajtogató művésszel és egy fotós sarokkal is készült. A rendezvény összköltsége végül több mint 9000 amerikai dollárba, vagyis nagyjából 2,5 millió forintba került.

A gondok akkor kezdődtek, amikor Lam feltöltötte a fotókat a közösségi oldalakra, hamar megjelentek ugyanis a kommentelők, akik elmarasztalták az anyukát, amiért ennyi pénzt elszórt az egyéves gyerek szülinapjára.

A luxusszülinapon minden volt, ami a gyerekek számára kedves (Fotó: Jackie Lam)

Lam azonban nem hagyta, hogy elrontsák az örömét: egyrészt közölte, hogy kisfia úgynevezett szivárványbaba, ugyanis a nő egyszer már elvetélt egy korábbi terhessége során, így különösen szorosan kötődik a gyerekhez. Ráadásul nem unatkozó milliárdosokról van szó, Lam úgy fogalmazott: „nincs feneketlen pénztárcánk, de úgy gondoljuk, hogy a pénz jó helyre került, ráadásul mindezt jó okkal tettük” – fogalmazott a Yahoo! Lifestyle értesülései szerint. „Mindig is szerettük a partikat és kerestük a lehetőséget, hogy valami igazán emlékezetes eseményt rendezhessünk a férjemmel, Iannel, akivel imádunk a pillanatnak élni.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top