Család

Szívszorító fotó: ikertestvére hamvaival fotózták le az újszülött kisfiút

Az édesanya az ötödik hónapban járt, amikor az egyik iker meghalt. Ki kellett hordania, hogy megmentse másik kisfia életét.

Rangos díjat nyert egy fotó, amelyen egy újszülött kisfiú ikertestvére hamvaival szerepel. A gyermek édesanyja, az új-zélandi Cherie Ayrton nagyon büszke arra, hogy saját személyes tragédiája most milliókat érint meg, a fotó kapcsán  ugyanakkor azt nyilatkozta: sohasem fogja tudni feldolgozni az őt ért traumát.

Ayrton 5 hónapos terhes volt az ikrekkel, amikor az egyik ultrahangos vizsgálaton kiderült, hogy az egyik baba, Johnny meghalt az anyaméhben. Az orvosai közölték vele, hogy az egészséges kisfiúval együtt ki kell majd hordania a halott kisbabát is, ha ugyanis beavatkoznak, az ő élete is veszélybe kerülhet.

Pexels

Az élmény – érthető módon – rettenetesen megviselte a fiatal kismamát. Mint mondta, úgy érezte, koporsóként hordja magában halott gyermeke testét. Ugyanakkor erőt vett magán, mert mindenáron meg akarta menteni Tiger életét.

A kisfiú végül egészségesen jött a világra, Johnny testét pedig elhamvasztották. Ezután az édesanya a baba hamvai mellett fényképeztette le egészséges kisfiát. A letaglózó erejű fotó elnyerte a Portrait Masters nevű rangos nemzetközi fotóverseny fődíját az újszülött kategóriában, a siker azonban újra feltépte a sebeket:

Nagyon nehéz napokon vagyok túl. Nagyon sok érzés és emlék tört a felszínre a történtekkel kapcsolatban. Még mindig nem dolgoztam fel

– nyilatkozta az Ayrton a Yahoo-nak, majd hozzátette, hogy ugyanakkor nagyon büszke is arra, hogy a kép ennyi embert megérintett. Azt reméli, hogy a történetének köszönhetően nagyobb figyelmet fordítanak majd a vetélésekre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top