Család

„A nagyszülőknek azért nem árt tapintatosnak lenniük” – Mi történjék válás után az exünk családtagjaival?

Előfordul, hogy volna igény a kapcsolattartásra, és nem is feltétlenül baj ez. De mindenképpen ésszel kell csinálni.

Bár a statisztikák szerint 2017-ben és 2018-ban megnőtt a házasságkötések száma Magyarországon, sajnos a válások is „tartják magukat” – a megnövekedett házasodási kedv ellenére ugyanolyan nagy arányban végződnek válással a menyegzők, mint eddig, mára már a felnőtt lakosság hozzávetőleg 10 százaléka elvált legalább egyszer a házastársától. Ilyenkor új életek kezdődnek, nagy lendülettel vetjük bele magunkat az új kapcsolatba, új lakást, bútorokat vásárolunk, új barátságokat kötünk egy jobb, egy más, egy boldogabb élet reményében.

De mi történik a régivel? A régi élet „maradványaival”? A gyerekekkel és az apósokkal, anyósokkal? Akár volt gyermek a házasságban, akár nem, előfordulhat, hogy igen nagy törést és fájdalmat okoz a válás a két közvetlenül érintett fiatal mellett a szüleiknek is. A válás témakörét most az ő szempontjukból igyekszünk körbejárni.

Ha nincsenek gyerekek

Anyósoknak/apósoknak

Nem könnyű egy válás akkor sem, ha nem érkezett baba a családba, amíg a házasság tartott, hiszen előfordulhat, hogy bár a fiaddal, lányoddal nem jött ki az egykori meny vagy vő, veled fontos érzelmi vagy akár munkát, szabadidőt érintő kapcsolatot alakított ki.

Ennek nyomán előfordulhat, hogy szeretnéd vele tartani a kapcsolatot. Azonban fontos, hogy belásd, ő nem a te gyereked. Ha ezt el tudod engedni, illetve teljes szívvel tudsz örülni annak, ha új párra lel, akár tarthatjátok is a kapcsolatot. Te azonban ezentúl nem az anyós, após leszel, akinek sokszor ugyan szeretettel adott, de akár kéretlen tanácsait is el kell fogadnia, hanem egy barát, barátnő, ismerős, akivel ezentúl kizárólag egy-egy program köti majd össze.

Az elvált fiataloknak

Nálatok is azt érdemes eldönteni, hogy valóban az exed szüleihez kötődsz, vagy csak jó volt az a szövetség, ami a nehéz időszak alatt tartott, esetleg pusztán jólesett az anyósoddal együtt kitalálni, hogy mit főzzetek, hogy a „kisfia” elégedett legyen a vasárnapi ebéd után. Amíg kitart az érzelmi töltet a válás után, és mindenki elmondja, hogy neki milyen sérelme volt, mi volt nehéz, és mi fog hiányozni a másikból, addig nyilván sok újabb téma akadhat. Rövidesen eldől azonban, hogy van-e igazi kötődés közöttetek, vagy nincs. Vannak-e valódi közös témák, jó beszélgetések, vagy csak nosztalgiázás a régi életen köt össze.

Az esetek többségében a továbblépésed szempontjából is jobb, ha el tudsz távolodni az ex rokonaitól. Nehezebb is új kapcsolatot kialakítani, pláne elköteleződni egy új szerelem irányában, ha folyamatosan a régi életed húz vissza minden percben, és még évekkel később is azt hallgatod minden vasárnap a volt anyósodtól vagy apósodtól, hogy „pedig milyen szép pár voltatok”.

Más a helyzet, ha akár munka, akár más, egyébként is közös tevékenység kapcsán az extől és a válástól függetlenül is összefonódnak a hétköznapok az egykori mamával, papával. Ha úgy érzed, hogy az extől teljesen elkülönülve folytatódik a kapcsolat, sem a válást, sem az egykori házasságotokat nem érintik a beszélgetések, és csakis a közös horgászat, főzés, utazás stb. fontos, ahol exanyósod (lassan bevezetjük ezt a rokoni minőséget…) kimondottan rád kíváncsi, akkor miért ne? Egy valódi szereteten és kötődésen alapuló kapcsolatot kár minden eszközzel megszakítani csak azért, mert az exeddel elváltatok. Tulajdonképpen csak tőle válsz el hivatalosan – attól még az egykori sógornőddel vagy a szülőkkel nyugodtan jóban maradhatsz.

Egy jól működő családban mindig is jelen vannak a nagyszülők (Jelenet a Sráckor című filmből)

Ha vannak gyerekek

Ez már csak azért is rendkívül nehéz téma, mert nincsenek még igazán mérhető, valódi tapasztalatok, tekintve, hogy a rengeteg válás és az újabbnál újabb mozaikcsaládok létrejötte az elmúlt 10-20 év termése. Viszont rengetegen várnak válaszra, mert itt a gyerekek törékeny lelke miatt rendkívül fontos, hogy a lehető legjobb megoldást válasszuk, bárhogy is döntünk, ezért megkértem Standovár Sára klinikai gyermekpszichológust, hogy szakértői véleményével segítsen a válaszadásban.

Ő is hangsúlyozta, hogy a válasz rendkívül összetett – nem lehetséges kész véleményt adni, amely minden helyzetre megoldást nyújt, hiszen a családok felépítése mára már rendkívül eltérő. Van, ahol anyuka neveli a gyerekeket, van ahol apuka, néhol pedig megosztott nevelés zajlik. Ritkább esetben a két gyerkőcöt „elosztják” a szülők között. És a java csak ezután következik, hiszen az elvált szülők jó eséllyel új házasságot kötnek, ahol talán szintén van már gyermek, vagy érkezhet közös baba is. „Ezért szeretem a mozaikcsalád megnevezést – vezeti be gondolatmenetét szakértőnk –, mert annyira sokszínűek és sokformájúak a családok, mint a valódi mozaikok. Mindegyik egyedi vizsgálatot és választ kíván.” Standovár Sára a következő lehetőségeket látja a nagyszülőket érintő kérdésben.

Nagyszülőknek

„Nagyon családfüggő, hogy a válást követően mennyi szerep marad a nagyszülőknek, de az a véleményem, hogy abszolút van létjogosultságuk jelen lenni a gyerekek életében, a gyerek identitásához ugyanis hozzátartozik mindkét szülője, és így az ő családtagjaik is. Fontos, hogy megmaradjon a kapcsolat az egykori nagyszülőkkel, egy jól működő családban mindig is jelen vannak a nagyszülők. Nyilván az a kérdés, hogy mikor és hogyan? Van olyan család, ahol mindenki mindenkivel nagyjából jóban van, és akár együtt is nyaralnak pár napot, vagy akár nagyobb események kapcsán találkoznak, és el tudnak tölteni egymással némi időt. Erre azonban viszonylag kevés, nagyon érett érzelmi háttérrel rendelkező család képes.

Ha mindenképpen nagy általánosságban kellene véleményt megfogalmaznom, akkor azt mondanám: az a fontos, hogy a nagyszülő úgy tudjon jelen lenni, hogy csak a gyerekhez való kapcsolatot keresi. A házasságban, főleg mivel már vége, ne adjon tanácsot. Ez sok felesleges feszültség forrása lehet, bármelyik fél pártját fogja is a nagyszülő.

Speciális, de már egyáltalán nem kirívó eset, ha bármelyik szülőnek eleve elváltak a szülei, és így még inkább »halmozódnak« a nagyszülők a családban. Nyilván itt is elmondható, hogy minden család helyzete egyedi, és a körülmények ismeretében ítélhető meg.”

Standovár Sára gyermekpszichológus

Szülőknek

Az egykori házaspár tagjainak fontos tudatosítani önmaguk és a nagyszülők számára is, hogy alapvetően csak ők váltak el, csupán házastársakként szűntek meg együtt létezni, ettől még ugyanúgy a gyerekek szülei maradtak, és a nagyszülők is ugyanúgy a gyerekek nagyszülei. Mondhatni, exfeleség és exférj létezik (sőt az előzőek alapján exanyósok és exapósok is vannak), de exanya/exapa és exnagyszülő nem igazán. Ideális esetben a gyerekek iránti szeretet a válástól függetlenül is megmarad a szülők és a nagyszülők részéről is. Ahogyan fent is írtam, a gyerekek számára fontos, főként ha a nagyszülők korábban is az életük aktív részesei voltak, hogy ez lehetőleg a válás után se változzon. Itt is lehet azonban speciális a helyzet.

„A nagyszülőknek azért nem árt tapintatosnak lenniük – folytatja gondolatmenetét szakértőnk. – Erőltetni semmit nem jó, nem is érdemes. Ahol például valamelyik szülővel eleve nem annyira erős a kötelék, ott furcsa lehet, ha a nagyszülők túlságosan nyomulnak. De ki tudja, olykor még ez is elsülhet jól.

Fontos azonban, hogy a szülők hozzák meg a döntéseket. És a szülők igyekezzenek felelős felnőttként a gyerekek érdekében megbeszélni ezt a kérdést is.

Sokszor előfordul olyan eset is, hogy az apa ragaszkodik a láthatáshoz, még akkor is, ha az alatt az idő alatt szinte végig a nagyszülőkkel van a gyermek. Nehéz megmondani, hogy ilyenkor mi a legjobb megoldás. De a fő szempont, hogy a gyerekek számára legjobb döntésre kell törekedni.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top