Család

Nyílt levél a nőnek, aki nem tudja elképzelni az életét férfi nélkül

A minap elkaptam egy beszélgetést két nő között. Az egyikük panaszkodott, hogy nem igazán szereti a férjét, de hát képtelenség férfi nélkül létezni, hiszen akkor ki szerelne, fúrná fel a polcot, és ki hozná haza a sok pénzt. Neki és minden olyan nőnek szól a levél, aki azért marad egy kapcsolatban, mert azt gondolja, nincs élet férfi nélkül.

Kedves Nő!

Nagy betűvel, mert azt hiszem, egész sok nő gondolja úgy, mint te, hogy nem lehet élni férfiak nélkül, és hoz teljesen szükségtelen kompromisszumokat csak azért, mert fél egyedül lenni. Nem a dolog lelki részére akarnék én kitérni, hogy nem áll meg az élet akkor sem, ha egyedül kell tölteni az estéket, és nincs aki együtt nézze veled a tévét elalvás előtt. Inkább arra koncentrálnék, amilyen példákat felsorakoztattál, hogy miért is kell mindenképpen férfi a nő életébe. A példáid csupa gyakorlati dologról szóltak, amikhez erő, ügyesség és némi gondolkodás kell.

Szerinted mindez nincs meg egy nőben?

Azt gondolod, hogy egy nő nem tud összeszerelni egy szekrényt, mert nőből van. Nem képes kicsavarozni egy akasztót a falból, és annyira ügyetlen, hogy nem tudja megtartani a fúrót, ha ki kell fúrni a falat. Jó, lehet, hogy a másik szobában lyukad ki a vége, de kit érdekel, akkor is képes rá. Nem vagy egy magatehetetlen szobanövény, aki csak arra jó, hogy kiporszívózzon és elmosogasson, csupán azért, mert nő vagy.

Nem vagy ugyanolyan erős, mint egy férfi, ez igaz. De hogy ugyanolyan kreatív vagy, arra a fél vagyonomat ráteszem. Nehéz a bevásárlást hazacipelni? Persze, hogy nehéz, de erre nem egy férfi a megoldás, akit málhás szamárnak használsz, hogy legyen, aki elviszi neked A-ból B-be a karton tejet, hanem az, hogy beszerzel egy banyatankot, amiben szépen elhúzod a holmit, ha arra van szükség. Nehéz felszerelni a tükröt a falra? Igen, nehéz, de emiatt nem férfi kell, hanem elég két jó barát, akik tartják azt a tükröt, amíg te csavarozol.

férfiak párkapcsolat szingli

Nem vagy egy magatehetetlen szobanövény! (Képünk illusztráció – Forrás: Profimedia)

Ha hajlandó vagy megmozdulni, és képes vagy gondolkodni, akkor már nagy baj nem lehet, szinte minden helyzetet meg tudsz oldani férfi nélkül is.

Nem feminista szöveg ez, csupán a józan ész szava. Ugyanis ha azért vagy egy férfival, mert életképtelennek tartod magad nélküle, és csak arra tartod, hogy cipekedjen, falat fúrjon, dugulást hárítson el, és lapátolja haza a pénzt, akkor már eleve rossz alapokra építetted a kapcsolatot. Nem azért mondom, hogy megbántsalak, hanem hogy felébresszelek: nem érsz kevesebbet egy férfinél, és nem halálos betegség az egyedüllét, csupán kicsivel több kreativitást igényel.

Ne tedd azt magaddal, hogy leéled az életedet egy olyan ember mellett, aki nem is a férjed, hanem inkább a házi ezermestered. Ha nem szereted azt, akivel együtt élsz, akkor az egészet megette a fene, akkor akárhány polcot felfúrhat, nem leszel boldog mellette. Legyen egy kis önbizalmad, és ne bántsd magad, hidd el, ha akarod, mindenre képes leszel akár egyedül is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top