Család

Most akkor adjak zsebpénzt? Vagy ne? És mennyit?

Nemrégiben a baráti társaságomban parázs vita zajlott arról, hogy vajon kell-e zsebpénzt adni a gyereknek, vagy sem. És ha kell, akkor az mennyi legyen?

Én magam sosem kaptam zsebpénzt, és nem éreztem magam rosszul ettől. Sőt, ma sem bánt a dolog. Sokáig – talán éppen ezért – azon az elven voltam, hogy nem adok zsebpénzt a gyereknek, mert nincs szüksége rá. Kicsi még hozzá, csak elhagyná, egyébként sem kell, hogy a suli büféjében álljon sorban szünetben, és hülye édességekre költse. Alsóban ez a teória még teljes mértékben elfogadható volt, sőt, a lányom osztályfőnöke rendszeresen meg is kérte a szülőket, hogy a gyerek ne hozzon magával pénzt a suliba. Aztán fölsős lett, és a három évvel idősebb bátyjával együtt időnként ácsingóztak zsebpénzért. Így aztán néha-néha kaptak egy ezrest, és bár megkérdeztem, hogy mire költötték, nem gyakoroltam kontrollt felette, kapták, az övék, csinálnak vele, amit akarnak.

Aztán egyre többször hallottam, hogy az x-nek meg az y-nak ennyi a zsebpénze, és arra költi, amire akarja, elvégre a sajátja. És ez jól is van így, de valahogy nem esett le, hogy nekem is adnom kellene. Aztán néhány éve anyukám úgy döntött, hogy ő már öreg az ajándékvásárláshoz, a gyerekek pedig nagyok, el tudják dönteni, hogy mire vágynak, és elkezdett pénzt adni az alkalmakra: szülinap, névnap, karácsony. Ők pedig örültek, sőt eltették és boldogan gyűjtötték, amikor pedig egy nagyobb összeget sikerült összeszedniük, akkor elém álltak, hogy ezt vagy azt szeretnének. Igazából büszke vagyok, voltam rájuk, mert jól csinálták, és így kaptak egy új, jobb telefont vagy Ipadet.

Aztán a fiam tavaly kollégista lett, természetes volt, hogy adok neki zsebpénzt, hiszen nem vagyok mellette, ha bármit meg kell vennie, akkor nem tud szólni, és egyébként is legyen pénze, amit beoszthat. Igen ám, de a húga kimaradt a zsebpénzesdiből, mert ő – szerencsére – otthon lakik, mindent megveszek neki, amit csak kér. Igen ám, de mi lesz így az önállóságával? Hogyan tanulja meg beosztani a pénzt? Miért kell minden piszlicsáré ügyben anyához futni? Kicsit tépelődtem, aztán úgy döntöttem, ő is kap zsebpénzt, kezdetnek 2000 forintot havonta. Örült neki, és boldogan veszi át minden hónap elején. Van olyan osztálytársa, aki ovi óta kap zsebpénzt, szóval ideje volt, hogy ő is kapjon, tette hozzá egy hangyányi nehezteléssel  a hangjában. Aztán valahogy szóba került a zsebpénzügy társaságban, és csak pislogtam. A barátaim összes gyereke kap zsebpénzt, méghozzá sokkal többet, mint az enyémek, és azóta tépelődöm. Vajon tényleg zsugori vagyok, vagy a többiek elszálltak? Ti mit gondoltok?

zsebpénz, gyerek, szülő, költség

Hogy mire költi a gyerek a zsebpénzt? Amire akarja. Elvégre az övé (Fotó: Thinkstock)

Kati lánya most megy kilencedikbe, középiskolás lett. A férjével úgy döntöttek, hogy heti 5 ezer forint zsebpénzt kap ezentúl, vagyis havi húszezer forintot.

Tanakodtunk, és arra lyukadtunk ki, hogy ez a minimum, vagyis napi 1000 forinttal számoltunk. Ha hétvégén szeretne elmenni valahová, akkor kérnie kell rá tőlünk pénzt, és mi adunk. Ha belegondolsz, hogy egy gyorséttermi menü mennyibe kerül, vagy hogy egy dezodornak mennyi az ára, vagy a buszjegyért mennyit kell fizetni, akkor ez egyáltalán nem egy nagy zsebpénz egy 15 éves lánynak. Kíváncsian várjuk, hogyan tudja beosztani, hiszen eddig nem kapott zsebpénzt, a helyzet neki is új, és nekünk is. Amire eleinte nem gondoltunk, az az, hogy az öccse is szeretne ugyanígy pénzt kapni, mert szerinte igazságtalan, hogy a nővére kap, ő meg nem. Így aztán nagy kelletlenül, de a féltékenységet megelőzve neki is kiutaltunk havi 2000 forintot, pedig még csak harmadik osztályos. Attól tartok, hogy ahogy nőnek, egyre több és több zsebpénzt kell majd adnunk, mert nemcsak az árak emelkednek, de az igényeik is.

Virágéknál mindkét gyerek kap zsebpénzt, de nem egy fix összeget havonta, hanem annyit, amennyit éppen kedve van az anyukának odaadni.

„A lányom sokkal idősebb mint a fiam, öt év a korkülönbség a két gyerek között. Sajnos Dorka előző iskolájában az összes osztálytársa kapott rendszeresen zsebpénzt, és ezért egy idő után én is adtam néha-néha neki egy ötszázast. Ma sincs ez másként, ha szüksége van pénzre, akkor adok neki, és néha magamtól is adok egy ezrest, hogy tegye el, vagy vegyen belőle bármit. Mivel a gyerekeim nagyon féltékenyek egymásra, ezért a fiam is kap ilyenkor, igaz, ő maximum egy vagy két kétszázas fémpénzt. Attól is nagyon boldog, de legalább megtanulja, mi mennyit ér. Nem szeretem, ha édességre költik, inkább arra próbálom rávenni őket, hogy valamilyen játékot vagy tárgyat vásároljanak maguknak. Néha több, néha kevesebb sikerrel járok. Alaphelyzetben nem gondolom, hogy szükségük van saját pénzre, mert mindent megkapnak, de nehéz ellenállni az osztályszintű divatnak…”

A legszélsőségesebb véleményt Orsi fogalmazta meg, aki egészen másként tekint a zsebpénzre. Ő a családi pótlékot minden hónapban odaadja a lányainak, viszont cserébe nekik kell megvenniük maguknak mindent.

Két lányom van, mindketten elég nagyok ahhoz, hogy egyedül vásároljanak. A családi pótlékot odaadom nekik, ez 13 300 forint fejenként, és osszák be maguknak. Cipőt és kabátot veszek nekik, mert az drága, de az összes többi ruhájukat ők vásárolják maguknak ebből a pénzből évek óta. Gőzöm sincs, hogy csinálják, de mindig megoldják, meg cserélgetik is egymás között a cuccokat. Természetesen mindent megadok nekik, csak meguntam az állandó cirkuszt a ruhavásárlás körül, és így döntöttem. Azóta nekem nem kell hisztis lányokkal egyik üzletről a másikra járnom, és ők is elégedettek, mert nem mondom azt, hogy nekem nem tetszik, túl drága, erre nincs semmi szükség… És nagyon jutányos, ha jobban belegondolsz, hiszen ma mit ér 13 ezer forint? Szinte semmit.

Közben azon is elgondolkodtam, hogy ha két gyereked van, és mindkettőnek adsz havonta 20 ezer forint zsebpénzt, az már 40 ezer forint havonta, ami bizony nem kis összeg a családi kasszából. Nehéz ügy! 

Te adsz a gyerekednek zsebpénzt? És mennyit? Megkérdezed, hogy mire költi?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top