nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
Lazulj rá az iskolakezdésre! – tanácsok Vekerdy Tamástól és Ranschburg Jenőtől

Lazulj rá az iskolakezdésre! – tanácsok Vekerdy Tamástól és Ranschburg Jenőtől

Stressz- és szorongásmentes tanév lenne a legjobb, és igen, tudjuk, hogy ezt nehéz elérni, de talán akkor sikerül, ha komolyan megfontolod azokat a gondolatokat, amelyeket neves szakemberek fogalmaztak meg. Ranschburg Jenő és Vekerdy Tamás mondatai segíthetnek!
nlc
f Ajánlom

Az iskola nem élet-halál kérdése, és a jegyek sokszor nem tükrözik a képességet, sőt az sem biztos, hogy a kitűnő tanulókból lesznek a legjobban teljesítő és a legfényesebb karriert befutó felnőttek. Mit tehetsz szülőként, hogy jobban vegyétek az akadályokat? Szeresd a gyerekedet, állj ki mellette, tölts vele időt, amikor csak rá figyelsz, és tanítsd meg neki, hogy az iskola egyedül az ő dolga. Ha segítséget kér, akkor segíts, de alapvetően hagyd békén, így tanulja meg a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban, hogy mi az ő feladata. És semmiképpen ne szorongj, ne görcsölj ezen, mert a felnőttek szorongását és teljesítménykényszerét cipelik a gyerekek tovább, akik mindent pontosan megéreznek, azonnal.

Hasznos tippek iskolakezdéshez – Vekerdy Tamás

„Akármennyi időt is tölt a gyerek az iskolában, a jó és érzelmi biztonságot adó családi otthon az, ami döntő befolyást gyakorol későbbi életére, fejlődésére. Itt azért mindjárt hozzáteszem, hogy egy kis elsősnek valójában két-három órát kellene, volna jó az iskolában eltöltenie, és az lenne igazán jó számára, ha utána hazamehetne, ebédelhetne, pihenhetne, és délután szabadon játszhatna, lehetőleg sok mozgással a szabad levegőn. Ebből persze az is következik, hogy ha módunk van rá, hozzuk el a gyereket az iskolából, amilyen hamar csak lehet.

Az érzelmi biztonság megadásának egyik feltétele, hogy higgyünk továbbra is a gyerekünkben úgy, ahogy eddig, és ne gondoljuk azt, hogy az ilyen-olyan iskolai értékelések objektívebbek, mint a mi szeretetteli látásunk (mert nem azok!).

Ha eddig okosnak, kedvesnek láttuk a gyerekünket – és ebben mondjuk az óvoda is megerősített (de lehet persze, hogy már az óvoda sem erősített meg, mert ők is téves követelményekkel tekintettek rá!) –, akkor ne higgyük el azt az esetleges novemberi beírást, mely szerint gyerekünk mondjuk 73%-os. Higgyünk továbbra is magunknak, és lássuk gyerekünket 100 vagy akár 150%-osnak – mert az lát jól, aki szeret, és a szeretetteli rátekintés (kísérletek igazolták) növeli és előhívja a képességeket.

Ha azt tapasztaljuk az iskolában, hogy a gyerek – és lányoknál ez gyakrabban fordul elő, mint fiúknál – egyre súlyosabban szorong, próbáljuk felderíteni, hogy miről van szó, de ne sokáig habozzunk, hanem esetleg tanácsadó pszichológust is bevonva keressünk másik iskolát annak ellenére, hogy tudjuk, új gyereknek lenni egy viszonylag már összeszokottabb közösségben mindig teher. Ezért is jó még időben, minél korábban váltanunk, és nem kivárni a félévet vagy az év végét!

Egyébként jól választottak, ha a lehető legközelebbi iskolát választották a kis elsősnek, jónak mondott tanító nénivel. Kétszer háromnegyed órás utazás naponta ebben az életkorban még megterhelő. (A harmadik osztály táján már elfogadható, megvalósítható.) És mi nekünk, szülőknek a teendőnk? Természetesen megteremtjük a gyerek körül a tárgyi feltételeket, nemcsak iskolatáskát, taneszközöket, füzetet, tankönyvet értve ezen, hanem a viszonylag nyugodt sarkot, saját kis asztalt, »padot«, ahol nyugodtan leülhet, ahol a holmiját tarthatja, ahol jobbkezesnek bal felől jön a fény, balkezesnek pedig jobb felől (vagy ha ez nem megvalósítható, esetleg szemből).

De ami mindezeknél fontosabb: a gyereknek kezdettől tudnia kell, hogy az iskola az ő dolga! Én persze ott vagyok a közelben, és ha kér, segítek, amikor netán leckéjét csinálja vagy táskáját pakolja, de nem faggatom, hogy mi a lecke, nem ellenőrzöm, hogy berakta-e a tolltartót, a tornazsákot stb. És ha – törvénytelenül! – egyest kap tornából, mert nem volt felszerelése? Lehet, hogy egyszer-kétszer-háromszor egyest kap, de negyedszer biztos el fogja vinni! (Persze ez sem dogma, ha már kikészítette az előszobába, és most mégis anélkül szaladna el, felemelem a zsákot, és utána kiabálok: – Klárcsi! – és lóbálom a tornazsákot. Mire ő visszaszalad, kikapja a kezemből, és elfut vele.)

Nem faggatom, hogy: – Ferkó, van lecke? – Nincs – mondja a gyerek. Mire én: – Szerdán is azt mondtad, és mégis kiderült, hogy van, Magdika tudta. Na, hívd fel azonnal Magdikát! – Ha így vagy hasonló módon kezdem az első osztályt, 8-12 év családi poklot készítek elő magamnak, magunknak… Az iskola az ő dolga! És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy minden szülő saját gyerekének a legrosszabb korrepetitora

– figyelmeztet Vekerdy Tamás.

Kamaszkorra partneri viszonyt kell kiépíteni – Deliága Éva gyermekpszichológus tanácsai

„A középiskolások már pontosan tisztában vannak azzal, hogy mit jelent az iskola, és a terhelés folyamatosan nő. Rengeteg órájuk van, félnek az érettségitől, úgy érzik, az életük múlik rajta, hogy hogyan állnak helyt ezekben az években. Ez a korosztály nyelvvizsgára, előrehozott érettségikre készül, vagy éppen kisérettségizik, hatalmas a nyomás, készülnek a felnőtt életükre. Ekkor már nagyon fontos számukra a kortárscsoport véleménye, egyre jobban kialakul a személyiségük, van véleményük, és nagyon komoly az igazságérzetük. Ekkorra már el kell jutniuk oda, hogy egyedül tanuljanak, hogy az iskola ne a szülő, hanem a gyerek feladata legyen. Egyre önállóbbak, és ezt érdemes táplálni, dicsérni, hiszen kezdenek felnőni.

Sokszor nehéz szülőként helyt állni ebben az életkorban, hiszen már elég nagyok ahhoz, hogy bizonyos dolgokról egyedül döntsenek, de fontos, hogy a szülő tanácsát is meghallgassák. Igyekezzünk továbbra is megőrizni a jó és közvetlen viszonyt a gyerekkel, és örüljünk annak, hogy önállósodik. Sok helyzetben érdemes a szülőnek cinkosságot vállalnia a gyerekkel, ahogy Vekerdy tanár úr mondja, például konfliktushelyzetben inkább árnyaljuk a helyzetet, és csillapítsuk a konfliktust, és a jó és közvetlen kommunikáció felé terelgessük a gyereket. Nagyon fontos, hogy a kamaszok nevelését nem kamaszkorban kell elkezdeni, akkor már hinnünk és bíznunk kell abban, hogy a gyerek jól dönt. Ha úgy érezzük, hogy rossz közegben van, nem megfelelő az iskola, akkor viszont onnan ki kell mozdítani, és keresni egy olyan helyet, ahol biztonságban van, és jól érzi magát. Ebben az életkorban talán a legnehezebb a váltás, hiszen a biztos rosszhoz is ragaszkodnak, de nem szabad hagyni, hogy egy rossz helyzetbe, rossz iskolába beleragadjon a gyerek.

vekerdy tamás, ranschburg jenő, gyerek, iskola, iskolakezdés

A legfontosabb: légy mindig ott, ha kellesz! (Fotó: Thinkstock)

Nem tekintenek partnerként a gyerekre a pedagógusok, és olyan autoriter módon nevelnek, amit nem viselnek el a gyerekek.  

Ebben az életszakaszban a partneri viszony a helyes hozzáállás, ez motivációt ad a gyereknek, míg a lekezelő, megalázó bánásmódra a lehető legrosszabbul reagál. Egy biztos érzelmi és partneri viszonyban a gyerek szárnyakat kap, és jól teljesít, ez lenne az ideális. És otthon is ezt a demokráciát kell megteremteni, hiszen egy csomó dologról már neki kell döntenie.

A zsenik kilógnak a sorból – Ranschburg Jenő utolsó előadásából idézünk

„A pedagógusok gyakran mondják, hogy a gyerek elsősorban gyerek, és csak másodsorban tehetséges.  Bennem az utóbbi tíz évben egyre erősödik a gyanú, hogy a kiugróan tehetséges gyereknél ez mégsem így van. Hogy ez a tehetség elviszi őket a gyerekségből, más lesz a nézőpontjuk, mint a korukbéli gyerekeknek.

Mi, átlagemberek – magamat beleértve, és én szívesen vállalom ezt az átlagságomat – nagyra értékeljük a szorgalmat és kötelességtudást. És közben ott vannak ezek az istenáldotta, különleges tehetségű gyerekek, akiknek adatott valami, amit az örökös kötelességre figyelmeztetéssel tönkre lehet tenni!

Már a 70-es években megírtam az Élet és Tudományban, ha nekem lenne egy iskolám – és már akkor megnyugtattam mindenkit, hogy ne aggódjanak, nekem sosem lesz –, akkor a gyerekek nem első, második, harmadik, negyedik osztályba járnának, hanem egy éve, két éve, három éve, négy éve járnának iskolába. Én azt fogadnám el a gyerekektől, amit nyújtani tudnak, nem egy normához, hanem magukhoz mérném őket, és szabadon engedném a kíváncsiságukat, hadd szárnyaljanak” – mondta utolsó előadásán Ranschburg Jenő.

Légy mindig ott, ha kellesz!

„A végére hagytam, ami a legfontosabb.

Kedves szülő, tilos megsértődnöd, ha észreveszed, hogy bizonyos kérdésekben már nem te vagy kislányod, kisfiad legfőbb bizalmasa! Ne próbáld kikényszeríteni belőle, amit nem akar elmondani, és ne hangoztasd, hogy a gyerek feltétlen bizalommal tartozik szüleinek. Ez ugyanis – így – nem igaz. Inkább azt éreztesd vele, hogy az ajtó mindig nyitva van, és ha közeledni akar, értő és szeretetteljes fogadtatásra talál.

És ami ennek a kérdéskörnek igen lényeges része: beszélgessetek! Vond be a gyereket a család napi életébe: örömökbe, gondokba, döntésekbe. Ha máskor nincs rá idő, hát vacsora közben. Mert a mondás, mely szerint »magyar ember evés közben nem beszél«, alapvetően téves. Evés közben nagyon jókat – és nagyon hasznosan – lehet beszélgetni!” – figyelmeztet Ranschburg Jenő.

Megosztás Facebookon