Család

A szülinapján tudta meg, hogy örökbe fogadták – megható videó

Megindító látni az örömében zokogó kisgyereket, aki a testvéreivel végre igazi családban élhet.

Könnycsorgató videó terjed a közösségi médiában. A felvétel főszereplője, a szülinapját ünneplő kislány éppen ezen a jeles napon tudja meg, hogy örökbe fogadják. Nem is akármilyen körülmények között derül ez ki. Éppen kinyitja az egyik doboz ajándékot, amelyben egy alaposan becsomagolt képkeret van, amikor a mellette ülő férfi, a leendő örökbe fogadó apuka, Daniel azt mondja neki: Szeretném, ha elolvasnád!

A kisgyerek hangosan felolvassa a rajta lévő írást: Örökbe fogadtak!, majd könnyekben tör ki. Leendő szülei is sírva ölelik magukhoz, és elcsukló hangon többször is elmondják a még mindig zokogó kislánynak, hogy mennyire szeretik.

Az újdonsült anyuka, Paige Zezulka töltötte fel a videót a Facebook-oldalára, így jelentve be, hogy örökbe fogadja a kislányt és annak fiú- és lánytestvérét. „Ezen a napon mondtuk meg a kislányunknak, hogy adoptáljuk a két testvérével együtt. Folyamatosan imádkozott, hogy végre örökbe fogadják, s nekünk pont a születésnapján sikerült. Isten időzítése tökéletes volt! A gyerekek 1128 napot, több mint 3 évet töltöttek nevelőintézetben. Annyira nehéz kisgyereknek ilyen bizonytalanságban élni. Az örökbefogadás csodálatos dolog. Szeretnénk, ha mások is megtudnák, hogy idősebb gyerekek és testvérek adoptálása a lehető legszebb kaland lehet” – fűzte hozzá Zezulka, akinek a megható felvételét több 5 millióan látták, és több mint 63 ezren megosztották.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top