Család

Emmi: Nem a pedagógus Facebook-aktivitására vagyunk kíváncsiak

És a vitatott kérdőív is anonim lesz – teszik hozzá a közleményben.

Mi is beszámoltunk róla, hogy szeptemberben minden tanár kap majd egy kérdőívet, amelynek segítségével a pedagógusok munkaterhelését vizsgálják meg. A Népszava ugyanakkor olyan információk birtokába jutott, miszerint a tanároknak egy csomó furcsa dolgot is el kell majd árulniuk, miközben az anonimitásuk nem biztosított: az óraszámok mellett a tanárok hírlevél-feliratkozásaira, szakszervezeti és más szervezeti tagságaira, de még a Facebook-csoport-tagságaira is rákérdeznek majd.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményben tagadta a lap értesüléseit. Mint írták, az Emmi Oktatási Államtitkársága „értetlenül áll a pedagógusok munkaterhelési vizsgálatát támadó nyilatkozatok előtt”, hiszen annak előkészítése egy éve zajlik a Nemzeti Pedagógus Kar, a PSZ, a PDSZ bevonásával. Mint írják, a kutatás megtervezése a szakszervezetek kezdeményezésére indult, és a kérdőív összeállítása is velük egyeztetve történik.

Az Emmi szerint „különösen érthetetlen a PDSZ elnökének nyilatkozata azok után, hogy évek óta a pedagógusok munkaterhelésének vizsgálatát  követelik, és a téma még sztrájkköveteléseikben is rendszeresen szerepelt”. Hozzátették, hogy a kérdőív előkészítése jelenleg is zajlik a pedagógusszervezetek bevonásával.

A Facebook-csoportokat érintő kérdéssel kapcsolatban azt írták: „természetesen nem a pedagógus Facebook-aktivitására, hanem szakmai közösségi, online aktivitására kérdeznének rá, ez ugyanis jól mutatja szakmai motivációit”, a kérdőívek pedig „a hírekkel ellentétben anonimek lennének”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top