Család

Jótett helyébe jót kapott ez az anyuka

Nagyobbik lánya az első születésnapja előtt halt meg, szívét az anya átültetésre ajánlotta fel. Később kiderült, másik lányának is donorra van szüksége.

Annek idején Lisa Mallett végtelenül nehéz, de önzetlen döntést hozott, amikor nagyobbik lánya szívét felajánlotta, hogy megmentsen vele egy másik gyermeket. Most, 16 évvel később Mallett másik lánya, Esme kapott donorszívet. A kislány szívbetegséggel született, egy éven keresztül mechanikus szív tartotta életben a londoni Great Ormond Street kórházban. Gyötrelmes várakozás után végül találtak egy megfelelő donort Esmének.

Forrás: Mirror

„Az első gondolatom az volt, hogy mennyire sajnálom szegény családot. Csodálatos dolgot tettek, ott ültek a beteg gyermekük mellett éjjel-nappal. Szívszorító” – mondta el Lisa, aki pontosan átérezte az elvesztett gyermek utáni mélységes fájdalmat: amikor idősebb lánya meghalt, szívét egy négy hónapos kisfiú kapta.

„Először ideges lettem anno, amikor a szervadományozást említették, majd idővel rájöttem, hogy vigaszt nyújthatok egy másik gyereknek és a családjának.”

Most, amikor Esme kapott donorszívet, nem is lehetett volna hálásabb az anyuka a felajánlásért. A kislány 28 órás műtéten esett át. Az átültetés sikeres volt, Esme már otthon gyógyul, de immunrendszere megerősödéséig, három hónapig a külvilágtól elszigetelve kell élnie.

Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top