nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Család
Az első kutya-ember barátság története a könnycseppjeidre hajt

Az első kutya-ember barátság története a könnycseppjeidre hajt

„Csak kutyával és gyerekkel ne!” – tartja a régi hollywoodi mondás, erre az Alfa alkotói pont egy kutya és egy gyerek barátságáról forgattak filmet. Ráadásul az első kutya és az első gazdi barátságáról. Ősemberes, cukisággal teli családfilm kalandfilm, jelentős mértékű giccsel megtámogatva. Megnéztem az Alfát.
TóCsa
TóCsa
f Ajánlom

Az Alfa alkotói elég komoly bajban voltak amikor még tavaly nyáron bemutatták a filmjük első előzetesét. A trailerre alig érkeztek reakciók, a film olyan volt az embereknek, mintha nem is létezett volna. Ennél talán még az is jobb, ha egy film az első előzetese alapján rossznak tűnik, mert akkor legalább VALAMILYEN. A Sonynál a problémát a premier arrébb tologatásával, valamint a marketinghadjárat áthangszerelésével próbálták megoldani, mérsékelt sikerrel. Az Alfát így a többnyire filmek elsüllyesztésére szolgáló nyár végi időszakban lökték be a mozikba, hogy még éppen elkaphassák a vásznakon azok a diákok, akik egy-két héttel később már kevesebbet moziznak, ugyanis már mennek az iskolába. Albert Hughes mozija ugyanis egy ízig-vérig ifjúsági kalandfilm, ami nem is nagyon próbál másnak látszani. Srácoknak és kutyabarátoknak szól, és nem szégyelli kihasználni azt, hogy egy cuki kutyáért cserébe szinte bármilyen bakit hajlandók vagyunk elnézni.

alfa alpha film

Az ember leghűségesebb társa: a cgi. (Fotó: imdb)

Barátkozás harapásnyomok nélkül

Aki esetleg nem lett volna vele tisztában, a film után már biztosan vágni fogja, hogy az első kutyáink valójában megszelídített farkasok voltak (persze aki ebből levezeti nekem a chihuahua létezését, annak menten kezet csókolok). Az Alfa nem többet és nem kevesebbet akar, mint elmesélni az első farkasszelídítés történetét. Persze a film nem történelemkönyv, és amúgy sem tudhatjuk pontosan, milyen volt az első, de az alkotók elképzelései szerint egy Keda nevű, tinédzserkorban lévő ősember suhanc volt a ludas, aki ahelyett, hogy levágta volna az általa megsebesített farkast, hogy elfogyassza vacsorára, inkább meggyógyította, és összehaverkodott vele annyira, hogy farkasunk ne akarja minden második pillanatban tőből leharapni a kezét. És miért is barátkozik össze Keda az állattal? Elsősorban azért, mert a srác egy bivalyvadászat során megsérül, a társai azt hiszik róla, hogy halott, ezért magára hagyják, neki pedig egyedül, törött lábbal kell helytállnia a vadonban. Miután túlél egy farkastámadást, lehetősége adódik, hogy a sebzett farkast kivégezze, de mivel Keda lelke aranyló búgópatak, megkegyelmez az állatnak, sőt még a gyógyításába is besegít, és a földkerekség első szájkosara segítségével még azt is eléri, hogy ezt harapásnyomok nélkül megússza.

CGI-mamutok földjén (Fotó: imdb)

A nagy CGI-barátság

A rendező láthatóan akkor érzi magát leginkább elemében, amikor két főhősére, Kedára és Alfára fókuszálhat. A film leggyengébb része pont az eleje, amikor a fiú még a családja és a törzse társaságában látható, és apja, a törzsfőnök olyan életbölcsességekkel látja el az első nagy vadászata előtt, amiket hallva még a nagy Coelho is csak csettintene egyet. Közhelyparádé az is, amit látunk, és az is, amit hallunk, és már alig vártam, hogy a fontoskodó ősember csávók eltűnjenek a képből. A nézővel együtt szinte halljuk a rendezőt is fellélegezni, amikor végre elér oda, hogy a lényegre koncentráljon: a színészre és a farkasra (kutyára). A film CGI-jal készített állatai többnyire nem túl meggyőzően festenek (a nyúl és a bivaly különösen műre sikeredett), de szerencsére maga Alfa már nem lett vészes, ami részben annak köszönhető, hogy sok jelenetben tényleg egy valódi farkaskutya alakítja, de amikor CGI-ra kényszerülnek az alkotók, akkor sem mozdulnak el a ciki tartományba. Ez azért is fontos, mert az Alfa elsősorban a két főszereplője kapcsolatának hitelességén áll vagy bukik, de szerencsére a Kodi Smit-McPhee alakította Kedának elhisszük a valódi és a CGI-farkassal való haverkodást is. Legalábbis én biztosan bekajáltam.

Farkasból kutya, fiúból férfi

Nem tudom, hányan akadnak az NLCafé olvasói között, akik jártasak a szerepjátékokban (nem szexuális értelemben). Az RPG-k egyik ősi megoldása, hogy ha nincs igazi sztori, akkor a játékosok vándoroljanak, és a vándorlásuk közben úgynevezett random encounterekbe (véletlenszerű találkozásokba) botoljanak. Az Alfát nézve úgy éreztem, hogy Albert Hughes és Daniele Sebastian Wiedenhaupt forgatókönyvírók is véletlenszerűen, egy kockával dobálták ki, hogy Alfának és Kedának milyen veszélyekkel kelljen szembenéznie az útja során. Akad itt megáradó folyó, hiénatámadás, farkasfalka, beszakadó jég, hóvihar, egy jókora tigrisféle és még sok más véletlenszerűen érkező nyalánkság, ráadásul a két író az évszakváltozásokat is abszolút véletlenszerűen használja. Az egyik pillanatban Keda és Alfa vígan fürdőznek a tóban, hogy két perccel később (és nem ugrottunk nagyot az időben) már egy gigászi hóviharban meneteljenek, és minden víz körülöttük be legyen fagyva.

Nem kertelek: az Alfa történetíve igen trehány munka, és tényleg csak annak köszönhette, hogy ne álljak fel a moziszékemből idő előtt, hogy a középpontban lévő kutya-ember barátság valóban működik. Hughes nem a semmiből hozza elő, a film sztorijával szemben ezt szépen felépíti, így még a nagy önfeláldozó pillanatok sem lógnak ki igazán. Sőt ennek köszönhető az is, hogy a film végén nagy hólapáttal az arcunkba tolt giccses képözönt is túl lehet élni. Farkasból kutya lesz, fiúból férfi. Ez volna a lényeg.

Megosztás Facebookon