Család

Félnek felnőtthöz fordulni a neten zaklatott gyerekek

Pedig a cyberbullying a való életben is folytatódik – derült ki az UNICEF kampánya során.

Nem mernek a neten zaklatott gyerekek felnőtthöz fordulni segítségért, sok esetben az online bántalmazás a valós életben is folytatódik, és gyakran előfordul, hogy az elkövető „barátnak” mondja magát – derült ki az UNICEF Magyarország #nemvagyegyedül kampányát összegző sajtótájékoztatóból.

A kampány során közel száz segélykérő üzenet érkezett be az UNICEF-hez. A szervezet olyan fiataloktól várta a leveleket, akik úgy érzik, hogy maguk is elszenvedői az internetes zaklatás, vagyis a cyberbullying nevű jelenségének. Az üzeneteket színészeknek, modelleknek, ismert embereknek, influencereknek címezték, akik szakértők segítségével válaszoltak olyan videóüzenetben, amelyet kizárólag a segítségkérő kapott meg. A kezdeményezéshez csatlakozott Vecsei H. Miklós, Puskás Peti, Dukai Regina, Rubint Rella, Fenyvesi Zoli, Magyarósi Csaba, Lina és Panni, FollowAnna, Abosi Barni, Kettner Henry, Basky Balázs (Roar), Galcsik Győző, a BSW, Bánki Beni, Bánki Csani és Siklósi Örs (AWS) is.

Az üzenetet írók kétharmada lány volt. A levelekből ítélve a zaklatás legfőbb kiindulópontja az iskolai közösség. Elmondhatjuk, hogy az iskolai bántalmazás már nem ér véget a kicsengetéssel vagy a nyári szünettel. Az áldozatok nem zárhatják magukra az ajtót, úgy érzik, sehol sincsenek biztonságban, mert a cyberbullying bármikor újra felbukkanhat

– mondta Kovács Anna Sára, az UNICEF Magyarország gyermekjogi munkatársa.

Feltűnő, hogy az elektronikus bántalmazás sokszor az offline valóságban is folytatódik, több gyerek számolt be kortársai által elkövetett fizikai bántalmazásról a lelki mellett. Érkeztek levelek iskolai konfliktusokról, amelyekben a gyerekek úgy érezték, hogy tanáraik szégyenítették meg őket. A gyakran szűkszavú üzenetek arról árulkodtak, hogy minden gyereknek, aki segítséget kért, komoly bátorságra volt szüksége ahhoz, hogy leírja, mi történt vele, és ezáltal fejben újra átélje a bántalmazást.

Több gyerek írt arról, hogy bizonytalan a szexuális beállítottságában, ezért kirekesztettnek érzi magát, gyakran csúfolják, és ennek a kezeléséhez kért segítséget a hírességektől. Gyakran felbukkanó téma volt az is, hogy a barátok, barátnők csak négyszemközt kedvesek, társaságban ők is piszkálódnak.

Magas számban jelentkeztek olyan fiatalok is, akik nem elszenvedői, hanem szemtanúi a bántalmazásoknak, barátként vagy támogatóként együttéreznek az áldozattal. Ők tehetnék a legtöbbet, hogy megtörjék az erőszak körét, azonban sokszor úgy érzik, hogy sem a saját felnőtt környezetüktől, sem az intézményektől nem kapnak elég figyelmet és segítséget ahhoz, hogy előálljanak a problémával. Sokan – az áldozatok és azok barátai – is félnek a felnőttekhez fordulni, mert úgy érzik, hogy környezetük árulkodósnak tartja majd őket, és így még rosszabbra fordul a helyzetük.

A cyberbullying a fiatalokat érintő egyik legelterjedtebb probléma: a magyar 10–18 évesek 88%-ának van profilja közösségi médiában, 20%-uk már áldozatul esett az elektronikus bántalmazásnak, 10%-uk pedig maga is megpróbált ártani másoknak a cybertérben. Az elektronikus megszégyenítés eszköztára kimeríthetetlen. A legtöbb áldozat arról számolt be, hogy üzenetekkel zaklatták, a nevében kommenteltek, posztoltak tartalmakat, vagy olyan képeket, videókat tettek közzé, amelyek számára kellemetlenek, kínosak.

Fotó: Pexels

A #nemvagyegyedül kampány a Generali Biztosító közreműködésével valósult meg, és az UNICEF Magyarországon kívül a Kék-Vonal Alapítvány szakmai segítségével és a POME (youth marketingügynökség) megvalósításával jött létre. A Kék-Vonal Alapítvány képzett önkéntesei továbbra is várják azoknak a jelentkezését, akik úgy érzik, szívesen megbeszélnék problémáikat egy szakértővel.

Megdöbbentő volt tapasztalni, hogy a legtöbb bántalmazást az úgynevezett barátok követik el, olyan emberek, akiket amúgy az áldozat a belső körének gondol. Fontos, hogy ne csak az áldozatokhoz szóljunk, hanem mindenkihez, aki érintett: a szülőkhöz, pedagógusokhoz, áldozatokhoz, elkövetőkhöz és néma tanúkhoz. Mindannyian tehetünk azért, hogy a cyberbullying minél kevesebb gyermek és felnőtt életét keserítse meg

– mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.

„Egyre nagyobb méreteket ölt a gyermekek fejlődésére jelentős hatást gyakorló cyberbullying, és ahogy az előzetes kutatások is és a #nemvagyegyedül kampány is igazolta, nem mernek segítséget kérni a gyermekek – még szüleiktől sem. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a fiatalok felvilágosítása mellett a szülők tájékoztatásának is figyelmet szenteljünk. Már egyszerű lépésekkel is sokat tehetünk azért, hogy erősítsük gyermekeink, a fiatalok és egyben saját digitális biztonságunkat is. Büszkék vagyunk rá, hogy mi, a Generali újra egy jó ügyért tehettünk: a kampány népszerűsítését célzó tartalmak, videók, hirdetések a mi közreműködésünkkel jöhettek létre” – mondta Árr Mariann, a Generali Biztosító marketingvezetője.

„Számunkra nagy öröm volt egy olyan kampányt létrehozni az UNICEF és a Generali támogatásával, melyben valóban úgy érezhettük, hogy a célzott edukatív youth tömegkommunikációval párhuzamosan konkrét segítségre szoruló gyermekek »lelkeinek megmentésén« fáradozhattunk. Büszkék vagyunk rá, hogy – fiatal kreatív kollégáinkkal együtt – a kampány megalkotásában részt vehettünk” – mondta Bendl Mátyás, a POME ügyvezetője.

Hírességek az internetes zaklatásról

Rubint Rella:

Rossz érzés volt feltépni azokat a sebeket, amiket nekem is okoztak ismeretlenek az interneten, és ugyanilyen fájdalmas volt olvasni a fiatalok üzeneteit is, akik hozzám fordultak segítségért. Bízom benne, hogy a támogatásommal és a tanácsaimmal tudtam segíteni nekik abban, hogy könnyebben feldolgozzák ezeket a támadásokat, és hogy érezzék, nincsenek egyedül.

Puskás Peti:

Megható és egyben elgondolkodtató kapni ilyen személyes üzeneteket. Egyrészt jó érzés, hogy ennyire számít a véleményünk, másrészt számunkra is egy fontos visszajelzés, milyen fontos ügyelni arra, hogy mit közvetítünk rajongóink számára.

Siklósi Örs:

Elkeserítő volt olvasni azokat a leveleket, amiket nekem címeztek. Szomorú volt látni, hogy mennyire rossz emberek tudnak lenni az amúgy egyáltalán nem rossz emberek. A fiatalok még nem látják át a súlyát, nem érzik, hogy ezzel mennyire maradandó károkat okoznak egy másik emberben. Nagyon fontos, hogy kellő segítséget nyújtsunk a bullying szenvedőinek, de ugyanannyira fontosnak tartom azt is, hogy a másik oldalnak is példát mutassunk. Nem hiszek már abban, hogy vannak rossz emberek. Abban hiszek, hogy erősen félrevezetett emberek vannak, akiket még vissza lehet terelni a közösség számára is pozitív irányba haladó útra.

Fenyvesi Zoltán:

Jó érzés volt, hogy sokan fordultak hozzánk segítségért és, hogy megosztották velünk a problémáikat. Remélem, hogy tudtunk nekik segíteni legalább egy kicsit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top